Horváth K. József

Vélemény és vita

Fodor Gábornak megjött az esze

NAPI KOMMENTÁR

Ujhelyi István újfent maffiázta a magyar kormányt, Cseh Katalin megismételte az unalomig szajkózott mantrát arról, hogy nem ők akadályozzák az uniós pénzek megérkezését, hanem Orbán politikája. Fodor Gábor érdekes módon ezt nagyon másképp gondolja. Az egykori SZDSZ-es miniszter hangsúlyozta, jobban járna az ellenzék, ha a kormánnyal együtt kiállna Brüsszelben az uniós pénzekért. Erről azonban Gyurcsányék hallani sem akarnak.

Fodor Gábor az ATV-ben pontosan ezt mondta: „Szerintem az ellenzéknek azt kellene csinálnia, hogy a kormánnyal együtt közösen kiáll Brüsszelben amellett, hogy Magyarország kapja meg ezeket a pénzeket. Ezzel tudná demonstrálni az ellenzék, hogy a saját, rövid távú érdekeivel szemben fontosabbak az ország érdekei. És szerintem ezzel nagyobb esélye lenne arra, hogy több támogatót szerezzen az országban.”

Ez a vélemény azért is meglepő a volt SZDSZ-es minisztertől, mert teljesen ellentétes azzal, amit a politika szemétdombjára dobott Szadesz ideológiai utódai, a Demokratikus Koalíció és a Momentum képvisel. Sokak szerint azért lehetne megfontolandó a baloldal számára a kormány melletti közös kiállás a brüsszeli pénzekért – magam is írtam erről néhányszor az elmúlt időszakban – ,mert kicsi a valószínűsége annak, hogy az Európai Unió úgy alakítja politikáját, hogy az esetleg kormányváltást idézhet elő, amelyben a balosok annyira reménykednek.

A történet ismert: az Európai Bizottság tavaly áprilisban indított jogállamisági eljárást a magyar kormány ellen az igazságszolgáltatás függetlensége és a korrupció miatt. A testület feltételül szabta, hogy Magyarország csak akkor kapja meg az uniós forrásokat, ha betartja a jogállamisági normákat és megszünteti a korrupciót.

Ujhelyinek azonban eszébe sem jut az az észszerű, tényleg hazafias megoldás, amelyet Fodor Gábor javasol. Mi több, nekiáll maffiázni, mint aki deklarálja, Brüsszelnek segít, hogy fenntartsa indokait a jogállamiságról és a magyar korrupcióról. Amelyek – mint tudjuk – okafogyottak, hisz a kormány minden ezzel kapcsolatos brüsszeli kérést teljesített.

Ujhelyi szerint a megoldás nem az, hogy – idézem – a „maffiával kiegyezik az ellenzék", és a kormány módszereit elfogadják. „Hanem a maffiát arra kényszerítjük, hogy változtasson a munkamódszerein. Adja vissza a jogállamiságot Magyarországnak, és szüntesse meg az állami szintű korrupciót. Én nem azon dolgozom az Európai Unióban, hogy ne kapjunk pénzt, azon dolgozom, hogy úgy kapjunk pénzt, hogy közben Magyarország helyes irányba lép.”

A baj csak az, hogy a helyes irányt a magyar választóknak van joguk megszabni, nem Ujhelyi Istvánnak. Neki az égvilágon semmi köze ehhez. Majd ha a választók kormányrúdhoz emelik, akkor tehet olyen kijelentéseket, hogy szerinte mi helyes és mi nem. Amíg ez be nem következik, minden olyan lépése, amely nem a kormányt támogatja a brüsszeli pénzek tekintetében, úgy értelmezhető, hogy EP-képviselőként ő nagyon is az uniós pénzek hazaérkezésének akadályoztatásáért dolgozik.

Cseh Katalin dettó. Ő ugyanígy tolja a botot a küllők közé. Kijelentette: [Orbánnak] „annyit kellene tennie, hogy bebizonyítsa Brüsszelnek, hogy Magyarország egy működő jogállam, amely érdemben küzd a korrupció ellen.”

Tehát például Donáth Anna aggályoskodása Vera Jourovának a státusztörvényről éppen a szembenállást, az újabb és újabb feltételek támasztását jelenti, azzal a céllal, hogy ne jöjjenek meg az uniós pénzek. Szerintük ez a lényeg, mindegy mit mond Fodor Gábor.

Egyébiránt Navracsics Tibor tárcája aláhúzta: Magyarország teljesítette a feltételeket, bíznak benne, hogy a közeljövőben Brüsszel kifizeti az uniós forrásokat. Ugyanakkor jelezték: a brüsszeli politikusok egyértelműen kimondták, azért nem akarják kifizetni az uniós forrásokat, mert nem tetszik nekik Magyarország békepárti álláspontja. Ami sajnos egyezik a magyar baloldal háborúpárti álláspontjával és a guruló dollárok keltette érdekekkel.

Nem lenne észszerűbb mégis összefogni a kormánnyal a nemzet érdekében, kedves Gyurcsány Ferenc?

A szerző szerkesztő