Ismét ránk tör a meleg. 2019-ben Karácsony 34,8 Celsius fokot mutató hőmérővel a kezében a 3-as metróban mondta, hogy a klímaváltozás korában metróban utazni igencsak nagy kihívás. Azóta látjuk, hogy ez is csak kampányszöveg volt, mert klíma azóta sincs, pedig Karácsony már több mint négy éve polgármester.
Most már azt mondja, hogy ő nem ígért klímát. Hőmérő-mutogatós fellépése, a párbeszédesek papucsban, törölközőben történt várakozása a 3-as metróra, kezükben „Tarlós szauna” feliratokat tartva arra utalt, hogy majd, ha ők kerülnek hatalomra, akkor lesz klíma a metróban. A BKV a Népszavának ugyanakkor azt nyilatkozta 2020-ban, hogy az összes kocsiban idén [értsd: 2020-ban] nem lesz klíma. Azaz jövőre nyilván lesz. Ilyen nyilatkozatot Karácsony jóváhagyása nélkül nem lehetett volna tenni. Vagy ha mégis, akkor Karácsonynak módjában lett volna kiigazítani hivatali alárendeltjét, a BKV-t, de nem tette meg. Ergo a budapestiek nyugodtan élhettek abban a hiszemben, hogy lesz klíma a 3-as metrón, mert Karácsonyt éppen azért választották meg. Aztán coki nekünk, budapestieknek, gondolhatják joggal a városlakók. Ahogy más kérdésekben is, lásd forgalomeldugósító biciklisávok, a közúti forgalom elől lezárt Lánchíd, lebetonozott, de zöldítésnek nevezett Blaha Lujza tér.
Klímaügyben négy évvel a főpolgármester megválasztása után még mindig csak a magyarázkodás zajlik. Most éppen a háború az oka, ami három évvel Karácsony megválasztása után tört ki. Ugyan már.
Az eset kapcsán kiderült, Karácsony Gergely saját magát is semmibe veszi. Aki ugyanis ki meri jelenteni, hogy Magyarország hadban áll Oroszországgal, az úgy tekint önmagára, mint Micimackó önmagára, a csekély értelmű medvebocsra. Aki ugyanis a legmagasabb pozícióban lévő baloldali politikus, az komolyan nem mondhat olyat, hogy hadban állunk Oroszországgal, akkor ugyanis a józan magyaroknak röhögniük kell.
Hát tessék mondani, hogyan állhat hadban Magyarország egy olyan nagyhatalommal, amelytől az energetikai ellátása alapvetően függ. Ha ugyanis komolyan gondoljuk, amit a csekély értelmű, akarom mondani főpolgármester mond, akkor még mielőtt elsütnék az első puskát, az oroszok egyszerűen elzárnák a gázcsapokat, eltekernék a Barátság kőolajvezeték csapját és kész. Magyarország már térdre is esett, már le is állt az ipar, munkavállalók százezrei kerülnek egy csapásra utcára. Magyarország azonnal a padlóra kerül, egyetlen puskalövés nélkül. Mert az a kijelentés, hogy „Magyarország de, háborúban áll Oroszországgal” az ezt jelenti. Innentől kezdve csak az oroszokon múlik, hogyan végeznek velünk.
Szerencsére Orbán Viktornak hívják a magyar kormányfőt, és így sehogy. De ha a baloldali ellenzék volna hatalmon, akkor már mi is ténylegesen háborúban állnánk. Szükség esetén fegyvereket, katonákat küldenénk, ahogy erről baloldali politikusok korábban rendszeresen beszéltek. S ahogy Karácsony az ATV-ben nyilatkozott.
Mint G. Fodor Gábor filozófus írta, „Ez nem szándékos félremagyarázása a főpolgármester kijelentéseinek. (…) Arról van szó, hogy Karácsony Gergely mondatai ezt jelentik, ezt foglalják magukban: Magyarország hadviselő fél, Oroszország ellenség. Te atyaúristen. Minden jó érzésű ember megborzad ekkora felelőtlenség láttán. Hogy nem gondol bele ez az ember, hogy kijelentéseit az egyébként ténylegesen, valóságosan háborúzó felek is értelmezni fogják. Oroszország is értelmezni fogja. És a kimondott szavakat nehéz, ha nem lehetetlen úgy értelmezni, hogy Budapest főpolgármestere szerint Magyarország ki akarna maradni a háborúból. Épp ellenkezőleg, Magyarország (már) hadviselő, tehát az ellenségünk – mondhatják az oroszok.”
Mit lehet ehhez hozzátenni: nem sokat.
Legfeljebb annyit, hogy Budapestre még egyszer csekély értelmű medvebocsot nem lehet főpolgármesterré választani. Neki Malacka, Füles és a többi mesehős a társasága.
A valóság azonban a magyarok jövőjéről, boldogulásáról szól, amit békében kell megélni, lehetőleg az egész Európában minél előbb megkezdődő fegyverszünettel. A magyarok nem Karácsonyra hallgatnak, hanem Orbán mellett a békepártiság másik kiemelkedő alakjára, Ferenc pápára.
A szerző szerkesztő