Brüsszeli baglyok

Ha nem a magyarok bőrére menne a játék, akár szórakoztatónak is minősíthetnénk az Európai Unió sokféle mutatványát. Ezek közös jellemzője, az az elszánt gőg, amivel az unió szervezetei a mögöttük álló huszonháromezer alkalmazottal próbálják rákényszeríteni a hivatalok akaratát azokra, akik nem úgy, nem azt, és nem akkor merészelnek gondolni és kimondani, mint ők.

A brüsszeli bagoly tehát mást sem tesz, mint azt mondja a magyar verébnek, hogy nagyfejű. Ennél találóbb szólást nehezen találnánk erre a helyzetre. Jelentése ugyanis a következő: olyan ember fedd meg valakit, aki hibásabb, mint akit dorgál. A szólásmagyarázók ennek eredetét így írják le: régen nem szerették a baglyot. Az éjszakák sok félelmetes élőlénye között különösen ijesztő volt a bagoly, nagy, furcsa szeme miatt tartottak tőle. Ő volt a sötétben röpködő rossz megtestesítője. A nappal madara, a veréb nem sok vizet zavart, a szólásban az ártatlanságot példázza. Még szájbarágósabban: a gonosz bagoly kioktatja a kis verebet arról, amiben ő sokkal inkább vétkes: a nagyfejűségről.

Itt van tehát a sok európai nagyfejű, akiket mellesleg egyenes úton soha senki nem választott meg, és osztják az észt. Egyre erőszakosabban igyekszik ez a pár tízezres bürokrata osztag beleszorítani a több száz milliós Európa népeit abba a gondolkodási kalitkába, amiben ők olyan otthonosan mozognak.

Fő jelszavuk a demokrácia. Sajátosan értelmezik ezt a fogalmat. Eredetileg ez a nép uralmát, részvételi formáit jelentette a társadalmak mindennapi életében. Jogok, kötelességek évszázadok alatt kicsiszolt rendszerét. Mint sok minden mást, a legújabb korban ezt is próbálják szétrúgni az úgynevezett liberálisok. A korlátlan szabadosság romboló erői, a mindig mindenki ellenében pökhendi módon fellépő senkiháziak. Másnak nemigen lehetne titulálni az Európai Unió magukat meghatározónak tartó politikusait. Nagyjából annyi közük van egyébként a politikához, mint a demokráciához. Semmi. A nyers gazdasági érdekek vigécei, mindenféle idióta ideológia nevében próbálnak a nekik nem tetsző embereknek, embercsoportoknak, nemzeteknek diktálni.

Nekünk például azt, hogy addig nem juthatunk a bennünket törvényesen megillető pénzekhez, ameddig nem idomulunk az eszement elképzeléseikhez. A magyar miniszterelnök kimondta, hogy mi az a három ügy, amiben a magyarok józan többsége és az őket képviselő kormány szembemegy az európai eszmei fősodorral. Nemet mondunk az illegális bevándorlásra, a genderpropagandára és a háborúra. Ez igencsak szúrja a saját ostobaságában lubickoló európai baloldal szemét. Ezért ott akasztanak be Magyarországnak, ahol csak tudnak. Gwendoline Delbos-Corfield, az elszánt zöld magyarfeljelentő azt mondja, hogy nálunk nincs demokrácia. Mi meg azt válaszoljuk, hogy talán tessenek söprögetni a brüsszeli főutcán, a saját irodaházuk előtt. Az úgynevezett jogállamiság egyik alapvető tartozéka az, hogy minél kisebb esélye legyen bárkinek arra, hogy közpénzeket tegyen zsebre. Így tehát egyre érthetetlenebb az az elszántság, amivel ezek a derék álpolitikusok korrupciós vádakat szajkóznak velünk kapcsolatban.

Tessék már megmondani, hogy is áll szociáldemokrata volt EU-parlamenti alelnökük, Eva Kaili korrupciós ügye? Hogy van az ő kedves papája a maga több százezer eurós kofferjával? Friss hír, hogy a belga börtönből kisétáló hölgy most éppen visszatérni készül az Európai Parlamentbe. Gratulálunk.

A szerző író