Dedikálások

Múlt heti jegyzetemben a Hereditas Antikvárium aukciójával foglalkoztam, ezúttal a Központi Antikvárium június 8-i árverése szövi a gondolatot. Illetve költőink, íróink és politikusaink gazdagon összegyűjtött autográf sorai, aláírásuk, legtöbbször művük első oldalain. Többek között Babits Mihály, Gárdonyi Géza, József Attila, Kosztolányi Dezső, Móra Ferenc, Juhász Gyula, Móricz Zsigmond, Karinthy Frigyes, Radnóti Miklós, Szerb Antal, Tömörkény István, Pilinszky János, továbbá régebbi és újkori történelmi személyek: Kossuth Lajos, Wesselényi Miklós, Deák Ferenc, Révai József, Farkas Mihály, Kádár János [áthúzva] stb. kézjegye kel életre az elsárgult papírlapokon.

Elmerenghetünk a kézjegyeken, amelyek ugyanúgy jellemzik az embert, mint a hangja vagy a stílusa. Kezdetben a pártfogó nyilvános dokumentálása, a pénzszerzés fontosabbnak látszott, mint napjainkban. A dedikáció rítusa azonban megmaradt, de ma már a szerzők nem írnak ajánlást a pártfogóknak. Pindarosz és Szimónidész, akik a versenyjátékok győzteseit dicsőítették, minden esetben zsebre vágták a dicsőítés bérét. Utóbbiról azt is feljegyezték, hogy egy bajnokot, mert zsugorian fizetett, egyetlen sorban dicsőítette csupán. Ugyanakkor Arisztotelész, aki Nagy Sándor kegyeit élvezte, etikáját nem neki, hanem saját fiának ajánlotta. Lukréciusz A természetről szóló költeményét – Vénusz segítségül hívása mellett – barátjának, Gaius Memmius római politikusnak és néptribunnak dedikálta. A Horatius és Vergilius ajánlásaival égig magasztalt mecénás az írók és művészek jótevőinek valóságos fogalmává vált. Ovidius a Fastijával, egy huszonhét soros hízelgő verssel, Tiberius császár fogadott fiát, Germanicust tisztelte meg. Dante Isteni színjátékát egy hosszú levélben Cangrande I della Scala veronai uralkodónak címezte.

Legszemérmetlenebbül űzte az ajánlásokat John Dryden angol költő és drámaíró a tizenhetedik században, aki II. Károly és II. Jakab angol királyokat több ízben Istenhez hasonlította. Némely írók úgy igyekeztek az ajánlásokat jövedelmezőbbé tenni, hogy egy-egy munkájukat többeknek ajánlották. Ebben élen járt Tasso. Az ajánlások többnyire undort keltő hízelgések voltak, de a mű keletkezésére vonatkozó érdekes megjegyzéseket is tartalmaztak, és csak kisebb hányaduk látszik olyannak, mintha nem anyagi érdekből íródtak volna. Voltaire például egyházellenessége mellett is igen értett ahhoz, hogy az egyházi méltóságoknál behízelegje magát. Mahomet című tragédiáját Nagy Frigyes mellett XIV. Benedek pápának is ajánlotta. Sokkal őszintébbeknek látszanak Byron sorai, melyekkel Sardanapalus című történelmi tragédiáját a költőfejedelemnek, Goethének küldte el.

Visszatérve a Központi Antikvárium árverésére: Babits Mihály egyik dedikálása így hangzik: „Sárközi Mártának kézcsókkal és kifejezhetetlen érzelmekkel…” Másutt olvasható a Kosztolányié: „Marikának // ismeretlenül – // ismerten, szeretettel…” József Attila a következőket írta egy 1923-ban megörökített, testvérével, Etelkával közös fényképük hátoldalára, tanárának címezve a sorokat: „Béla bátyámnak szeretettel…” A novemberi képeslapot rövidke vers követte: „Ki itt ha is csak félig üdvözül / Mert nagy a bűne: idecsöppent / A jövendő emberek közül, / Akik láttatván is, látnak: / Tettamanti Bélának szeretettel.” Igazi költői megnyilatkozások. Nem lehet betelni velük. A dedikációk elindítják a képzeletet, az ember verseket mormol, és utazik vissza az időben. Nota bene: a leggyakoribb szó a dedikáláskor a „szeretettel”.

A szerző újságíró