Horizont

Hát…

Szokatlan kezdés ez egy publicisztikának? Nos, igen. Az efféle cikkek azért születnek, hogy a szerzőjük leírja a véleményét történésekről, jelenségekről, összefüggésekről. Okkal várható el határozottság, az, hogy egyenes, érthető mondatokban fejtse ki az álláspontját. De nem könnyű megszólalni azután, hogy magyarországi kirándulást tett az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrzési Bizottsága, majd útja végén sajtótájékoztatón számolt be tapasztalatairól, és különösen azután, hogy erről értékelés látott napvilágot az ARD jóvoltából.

Nem azért, mert netán egy pillanatig is felmerülhetett volna a kétség a gondosan összeválogatott grémium útjával kapcsolatban, és bárkiben megfordulhatott volna a gondolat, hogy hosszú évek gyakorlata után, amelyet olyan nevek fémjeleztek, mint Rui Tavares, Judith Sargentini, újabban Gwendoline Delbos-Corfield vagy Daniel Freund, az Európai Parlament képviselői ezúttal kicsit is kíváncsiak lesznek vizsgálatuk tárgyára. Nem. Borítékolható volt, az út célja nem a tényfeltárás. A küldöttség tagjainak olyan határozott narratívája van Magyarországról, amelyen tények, legyenek bármilyen ellene mondóak, biztosan nem változtatnak.

Szóval, nem azért, hanem mert az emberben makacsul tartja magát az a feltevés, hogy a politika komoly dolog. Több jól fizetett önmegvalósításnál meg a nyilvánosságban való fürdőzésnél, hiszen egymással sokszor ütköző érdekeket között kell(ene) egyensúlyozni, vezetni, döntéseket hozni annak tudatában, hogy több-kevesebb ember sorsa függ ezektől.

Itt érkezik el a tétovaság. Mert mit lehet mondani arra, amikor a Lara Wolters holland képviselő kijelenti, hogy feszültté tette a küldöttség látogatását „az ellenséges média hangulatkeltése”? Nocsak, a képviselő asszony „ellenségesnek” értékeli a vele nem egyetértő médiát és „hangulatkeltésnek” a véleményét? Innen már nem kellene túl nagy érdeklődés és erőfeszítés megvizsgálni a jelenlegi magyarországi helyzet előzményeit, s akkor kiderülne, a jelenlegi kormány politikusai és Orbán Viktor szemszögéből nézve a fogantatásától, bocsánat privatizációjától kezdve független baloldali és liberális sajtó harminc éve „ellenséges” és velük szemben „hangulatkeltésben” utazik, nagyjából függetlenül attól, kormányon vannak-e éppen vagy ellenzékben. Sőt, ő és nagyra becsült képviselőkollégái éppen ebből a „hangulatkeltésből” tájékozódnak a magyarországi helyzetről. Ide eljutva akár komolyan is lehetne beszélni a magyar jogállamisággal kapcsolatos kifogások örök hintalováról, a sajtószabadságról. Vagy arra a Monika Hohlmeier német képviselő által az ARD-nek előadott történetre, amely szerint nemzetközi vállalatok arcukat és nevüket rettegés miatt vállalni nem merő menedzserei beszámoltak róla, hogy fegyveres titkosszolgálati emberek kényszerítik őket vállalatuk részeinek eladására és évi százmillióra rúgó veszteséges működésre. Sorolhatók lennének még a megdöbbentőnél megdöbbentőbb momentumok a német médiumban megjelent publikációból, amely itt-ott egy rossz Netflix-sorozatot idéz, vagy idézhető lenne az Állami Számvevőszék friss közleménye arról, hogy a küldöttséget nem nagyon érdekelte az ellenőrző szervezet működése. De felesleges. A lényeget, a szándékot, a célt végül a független és el nem kötelezett Transparency International nevében megszólaló Ligeti Miklós mondja ki: maradjanak zárolva a Magyarországnak járó EU-s források, mert „csak idő kérdése, meddig képes így fennmaradni az Orbán-kormány”.

A napokban zajlott a Washingtonban az OpenAI vezérigazgatójának, Sam Altmannak a kongresszusi meghallgatása a mesterséges intelligenciáról. Itt elhangzott, hogy a kormányok szabályozói beavatkozása kritikus fontosságú lesz az egyre erősebb modellek kockázatainak mérséklésében. Kínában éppen a napokban zajlik a közép-ázsiai országok csúcstalálkozója az elkövetkező évek együttműködéséről. Oroszország újra Kijevet is támadja.

Mit lehet mondani ebben a koordinátarendszerben az Európai Parlament képviselőinek tevékenységéről és horizontjáról? Hát…

A szerző vezető szerkesztő