Intézményesített társadalmi felfordulás és káosz

Az európai és amerikai baloldal napjainkra már intézményesítette a befolyásuk alatt álló övezetekben a káoszt, az állandó társadalmi felfordulást. Pedig valamikor a mai fogalmaink szerinti modern társadalmi berendezkedés, vagy másképpen fogalmazva a modern civilizáció létrejöttének szülőhelye Európa volt. Aztán az újkor kezdetétől a huszadik századig egyre gyorsuló sebességgel végbement a tradicionális társadalmak lebontása. A huszadik század elejére a tradicionális világ felszámolása ugyan még Európában és Amerikában be sem fejeződött, azonban ugyanennek a századnak a végére a hagyományos társadalmi berendezkedés megsemmisítése általánosságban véve, globális értelemben az egész földön végbement. Viszont a nagy átalakulás Európán és Amerikán kívül traumatikus és tragikus módon zajlott le. Így aztán számos társadalomtudós fogalmazta meg azt a véleményét, hogy Európa és Amerika megfertőzte a liberális modernitás vírusával az egészséges, az úgynevezett harmadik világbeli országokat, és szétrombolta az ősi életmódokat azok felforgatásával.

Földünknek azon országaiban, ahová a liberális modern társadalmi berendezkedést a fejlett Nyugat importálta, a változás még a nyugatinál is gyorsabb volt. Sajnos mivel hiányzott a több évszázadon keresztül tartó, fokozatosan zajló átmenet, ezért a tradicionális társadalmi berendezkedés lebontása csak nagyon távolról emlékeztetett arra a folyamatra, amely a fejlett Nyugaton végbement. Inkább földrengésszerű összeomlásnak lehettünk tanúi, mint lebontási folyamatnak, hiszen a ház, vagyis a korábbi tradicionális vagy premodern társadalmi felépítmény és vele együtt a kulturális hagyományok ugyan összedőltek, mint a kártyavár, de a lakók, az országok polgárai ottmaradtak a régi romok alatt és mellett, az összedőlt falak pedig már nem nyújtottak számukra védelmet. Viszont a liberális modern, jóléti társadalmi berendezkedés soha nem jött létre, a Nyugat által ígért szép új világ nem érkezett el, és új ház sem épült a régi helyén, legfeljebb csak valamiféle társadalmi vegetálásra alkalmas tákolmány. Már régen tudomásul kellett volna venni, hogy a nyugati értelemben vett liberális modern társadalmi berendezkedés a fejlett Nyugat rögeszmés kényszerképzete ellenére sem importálható.

Ha csak a közelmúlt eseményeit nézzük, a káosz eluralkodása ma már láthatóan óriási. 2011 tavaszán a világ nyugati része elhitte, hogy valami csodás, sohasem látott forradalmi hullám söpört végig az észak-afrikai arab országokon, és olyan magasztos jelzőkkel illették a tömegek véres erőszakba torkoló tiltakozási hullámát, mint a „jázminos forradalom” vagy az „arab tavasz”. Több mint tíz év távlatából jól látszik, hogy a remélt rövid átmeneti időszak helyett a liberális modern társadalmi berendezkedésre történő átállást a mai napig sem sikerült ezekben az országokban megvalósítani. A fejlett Nyugat sohasem fogja beismerni, hogy az Európát elárasztó, többségükben illegális, megélhetési bevándorlók áradata a saját, e térségben alkalmazott felelőtlen, nemzetközi jogot is sértő és irracionális ideológiai alapokon nyugvó politikájának egyenes következménye.

Ugyancsak tévedésben voltak azok, akik a forradalom kifejezést használták arra, ami Ukrajnában a Majdanon lezajlott. Még a felkelés szó is vicces túlzás, a legmegfelelőbb megfogalmazás az államcsíny vagy puccs. A napnál is világosabb, hogy a mai napig sem valósult meg a hatalmi ágakat érintő, azokat átalakító államreform. Strukturális változások sem történtek az államrendszerben, csak a felületi erőviszonyok változtak, bizonyos vezető személyeket elzavartak, mások pedig gyorsan és dalolva átálltak a korábbi ellenzék oldalára. Majd lassan kiderült, Kijev képtelen arra, hogy határozottan szembeforduljon a hazafias jelszavak leple alatti banditizmussal. Mert akkor napvilágra került volna, hogy a forradalomnak csúfolt időszakban a kulisszák mögött neonáci, alvilági alakok vitték a vezető szerepet, és ők emelték hatalomba az országot irányító elitet. Az orosz–ukrán háború kitörése óta pedig az ukrán szélsőségesek agresszív politizálása miatt elburjánzott Ukrajnában egy olyan beláthatatlan végkimenetelű politikai folyamat, amelyet félő, hogy a kijevi hatalom nem tud megfelelő hatékonysággal kezelni. Ez a kaotikus helyzet jelentős mértékben a Nyugat nem kellően átgondolt liberális, felforgató, háborús uszító politikájának a következménye.

A létező káosz jelenlétére utal továbbá, hogy a brüsszeli adminisztráció torz liberális gondolkodása miatt képtelen helyesen értelmezni az uniót sújtó migrációs folyamat lényegét, és ebből adódóan nem is tudja azt megfelelő módon, valamint hatékonyan kezelni. Elképesztő és egyben kétségbeejtő, hogy az unió összehangolt és hatékony fellépése az illegális és törvénysértő bevándorlási hullám leküzdésére még mindig várat magára. Arra sem lehet érdemi választ találni, hogy az EU déli határait szárazföldön és tengeren egyaránt egyre nagyobb intenzitással ostromló illegális migránsok megállítására miért nem fordít az unió elegendő és elrettentő katonai erőt, miért hagyja az érintett térséget káoszba fulladni? Miért a határain kívül, Ukrajnában fecséreli el elrettentő katonai erejének szinte teljes technikai arzenálját? Annak idején Irak lerohanásához lényegesen kevesebb valós érdeke fűződött a NATO uniós tagállamainak, mint most az illegális migráció felszámolásához, az unió mégis ül ölbe tett kézzel, tétlenül várva végnapjainak elérkezését. A fönti példákból is jól látszik, hogy az unió és Amerika liberális megoldásai és liberális ideológiája intézményesítették az állandó társadalmi fölfordulást, a káoszt a befolyásuk alatt lévő övezetekben.

Emellett a befolyásuk alatt álló övezeteken kívül, saját, liberális többségű kormányaik által irányított országokban olyan hatalomgyakorlási módszert alakítottak ki, a globálkapitalista érdekek érvényesítésének módját, amely igényt formál a társadalom minden területére, és ezen túlmenően az egész világra kiterjedő azonos uralmi rendszer, egy totalitárius rezsim megvalósítását célozza meg. Ezen a ponton a marxizmus és a liberalizmus által kínált globalista ideológia történelemszemlélete alig különbözik: mindkettő a kizárólagosság, a totalitás próféciai igényével lép föl. Mivel egy liberális demokráciában minden „tagadható”, mégpedig bárki által, így ennek a politikai miliőnek a hatására az egyenlőség helytelen közfelfogása szerint minden szabály, tekintély megkérdőjelezhető. A gender-, a woke-, az LMBTQ-ideológia ennek az őrületnek a variánsai. Ahol hagyják eluralkodni, ott szétszaggatja a nemzetet, lerombolja a nemzeti identitást. Ez a szellemiség aztán mindenkit arra késztet, hogy önmaga keresse az igazságot. Így ez a fajta demokrácia- és szabadságfelfogás észrevétlenül megszabadít minden szabály, tradicionális kötelék alól. Egyszerre csak létrejön egyfajta romlott szabadság.

Ahol ennek a romlott szabadságnak a vírusai nemzeti ellenállásra találnak, mint hazánkban, ott az Amerikában kitenyésztett baloldali progresszív társadalmi programok mintájára a provokatív közösségi szervezés módszerét vetik be a liberálisok. Ennek kulcsfigurái a harcos és agresszív, a törvényeken is átgázoló közösségi aktivisták, mint nálunk Pankotai Lili. Ezek a figurák szerintük a célok elérése érdekében bármilyen eszközt felhasználhatnak. Hirdetik, hogy mellőzni kell mindenféle morális megfontolást, amikor az aktivista cselekszik: a hazugság, a megtévesztés, az erőszak teljesen legitim eszközei ennek a módszernek. Láttuk ezt mi is a valóságban többek között a Várban, a Karmelitánál.

A fönti folyamatoknak az lett a vége, hogy a liberális államok mára már megszűntek erkölcsi hatalom lenni. Vitán felüli az is, hogyha az unió jelenlegi állapotában és formájában megmerevedik, soha nem fog erkölcsi hatalmat jelenteni. Egy liberális unió egy erkölcsi hatalom nélküli képződmény, amely már most a felbomlás, a káosz állapota felé halad. Az egymást érő korrupciós botrányok is azt mutatják, hogy létrejött egy bizonyos uniós liberális politikusi réteg, akárcsak hazánkban is, amely hajlamos a szűk látókörű anyagiasságra, zsákmányolásra, mivel ebben, az ő általuk megélt liberális demokráciában mindenki csak a saját gazdasági érdekeit követi, és a politikát is csak az önérdek követésének tartja. Egy ilyen hazai liberálbolseviknak soha nem fog a szájából elhangozni, hogy neki egy szenvedélye van, és az Magyarország.

A szerző jogász