Szinte nincs olyan nap, hogy az érintett meg ne erősítené, a rosszindulat politikai szinonimája nem más, mint Gyurcsány Ferenc. Cikkünk végére mégis kiderül, hogy a Böszme elismeri Orbánt, miután az irigység az elismerés legőszintébb formája.
A rosszindulat persze forr benne Orbán ellen. Hogy miért? Mert a kormányfő minapi beszédében Európa újraegyesítését más-más alapon célul kitűző öt történelmi vezér között – például Napóleon vagy Nagy Károly mellett – meg merte nevezni Hitlert is. Megállapítását a baloldali történész is támadhatatlannak ítélte. Gyurcsány azonban nem történész, egyszerűen rosszindulatú, s azonnal úgy értelmezte az állítást, mintha kizárólag Hitlerről szólna a történet, akit hozzá lehet hasonlítani az unióhoz, amelynek birodalommá, európai egyesült államokká alakítása Gyurcsány leghőbb vágyai közé tartozik. Az mégis csak snassz lenne – gondolhatta –, ha az ő vágyott birodalmát a nácikéhoz lehetne hasonlítani.
Persze a rosszindulat szinonimája is csak akkor olyan kényes ízlésű, ha hajánál fogva előrángatva, szakmailag teljesen megalapozatlanul ugyan, de mégis Orbánt lehet gyalázni. Ha például a hatalom megszerzése érdekében a judapestező, tetűcsúszdázó jobbikos Bíró Lászlót kell a választáson támogatni, akkor ugye teljesen elhanyagolhatók Hitler náci eszméi.
Feldmár András pszichológus szerint „A rosszindulat három komponense (…) a féltékenység, a mohóság és az irigység.” A rosszindulat pedig nem más, mint ártó szándék, amelyet erős érzelem vagy észszerűtlen hajlam táplál, amely arra késztet egy embert, hogy ártani akarjon a másik személynek. Nézzük csak, mit akar az Európai Unió? Amikor Orbán Viktor kijelentette, hogy „no migration, no gender, no war”, akkor Daniel Freund EP-képviselő azonnal kiposztolta válaszként, hogy akkor »NO EU MONEY«. Vagyis, ha nem engedjük be migránsokat, ha nem támogatjuk a genderizmust, a háborút, akkor nem kapjuk meg a nekünk járó pénzt. Ezt kifejezetten támogatja Gyurcsány, Molnár Csaba pedig egyenesen hazafias kötelességének tekinti, hogy a baloldali EP-képviselők megakadályozzák az uniós pénzek beérkezését Magyarországra, hogy például azonnal emelni lehessen a pedagógusok bérét.
Ha e három pontból csak a genderizmust írjuk a zászlónkra, mint követendő ideológiát, akkor az annyit jelent, hogy hosszú távon a teljes társadalmat ítéljük pusztulásra. Azonos neműek ugyanis nehezen szaporodnak. Újszülöttek nélkül pedig nem újul meg a társadalom, hanem szépen lassan kihal. A migrációval ugyan nem tűnnek el az emberek az országból, de a muszlim családokban több gyermek születik az európai átlagnál, így hosszú távon a migráció miatt is befellegzett a magyarságnak. A háború életellenességét pedig fölösleges részletezni.
Három olyan elem mellett tesz politikai nyomást Brüsszel Magyarországra, amelyek külön-külön is a nemzet megmaradását veszélyeztetnék, együttesen pedig kifejezetten felgyorsítanák a folyamatot.
A Gyurcsány által legutóbb is gyalázott Orbán Viktor ezzel kapcsolatban így fogalmazott fentebb már idézett beszédében. „Ha szerencsénk van, megtaláljuk a kényes egyensúlyt a nemzeti szuverenitás és az európai együttműködés között. Ha nincs szerencsénk, elbillen a dolog, s lesz belőle nemzeti konfliktusok aknamezője vagy bürokratikus hatalmi gépezet, amely visszaél a hatalmával. Az egyensúlyhoz a hazájukat és Európát egyaránt szerető, toleráns és erős, olyan pannonféle vezetők kellenek. Ez ma ritka, mint a fehér holló. Helyette intolerancia, gyengeség, szívtelenség.”
Nem kétséges, a magyarok többsége a nemzeti szuverenitás és az európai együttműködés egyensúlyára szavaz, Gyurcsány viszont csak az utóbbit, az európai egyesült államokat támogatja. Demokratikus úton ugyanis belátható időn belül ő képtelen hatalomra kerülni, legfeljebb Brüsszel politikai nyomásának következményeként. Ergo a tizenhárom éve egyfolytában kormányzó Orbán miatt megöli a sárga irigység.
Lothar Schmid német sakknagymestertől tudjuk, hogy rosszindulat egyik komponense szerint „az irigység az elismerés legőszintébb formája”. Magyarán Gyurcsány őszintén elismeri Orbánt.
Gondolta volna ezt, kedves olvasó?
A szerző szerkesztő