A kérdésekről

Újságírói pályám során ha neves emberrel készítettem interjút, mindig az lebegett a szemem előtt: mi lenne az a kérdés, ami lázba hozná; amiről szívesen beszélne, mert őt magát is foglalkoztatja a kérdés. Nem közhelyekre gondoltam, nem egy „hogy van?”-ra, hanem olyasvalamire, ami belülről megérinti. Tudniillik nem minden kérdés érdemes arra, hogy megkapjuk rá a választ, meg aztán amíg jó a válasz, kit érdekel, jó-e a kérdés. Két történetet mesélek el, amelyek rávilágítottak arra, hogy a kérdezőt néha a szerencse is segíti, vagy úgy is fogalmazhatok: a kérdésem váratlan helyzetet teremtett.

Magyar Imre (1910–1984), a hazai belgyógyászat élharcosa sokoldalú tehetség volt: gyógyító orvos, kutató, tankönyvíró, kimagasló pedagógus és kiváló szépíró. Írt verset, verses színdarabot, novellát, cikkeket, tudósításokat. Verlaine-fordítása gyakorló orvos korában jelent meg a Magyar Hírlapban. Jól hegedült. Amikor elolvastam Kozmikus sértődés című könyvét, elhatároztam, hogy interjút kérek tőle. Ez azonban nem volt egyszerű. A titkárnője többször megígérte, hogy továbbítja a kérésemet, és visszahívnak, de hiába vártam a telefont, nem jött.

Aztán a sokadik kísérletemre, hosszú kicsengés után Magyar Imre vette fel a titkárságon a telefont. Rengeteg tennivalójára hivatkozva azonban elutasított. De nem hagytam annyiban a dolgot. Elmondtam, hogy milyen hatással volt rám a könyve, és az olvasók bizonyára örülnének, ha megosztaná velük a gondolatait. De hiába volt az udvarlás, a professzor nem tágított. Már-már vesztesnek éreztem magam, amikor megkérdezte: „Egyáltalán miről akar velem beszélgetni?” Kivágtam a rezet: „A kutyájáról!” Abban az időben ugyanis létezett egy kutyaújság, amelynek a főszerkesztője is megbízott ezzel a feladattal. „A kutyámról?” – kérdezett vissza jelentőségteljesen. Aztán váratlanul kiáltotta: „Most jössz?!” Így, akkor már tegezve. Én pedig rohantam.

A másik történet Gábor Dénes (1900–1979) Nobel-díjas fizikushoz, gépész-, és villamosmérnökhöz fűződik, a holográfia feltalálójához. Németországi tanulmányai során rendszeresen látogatta az Albert Einstein szemináriumot, amely Szilárd Leó kezdeményezésére jött létre, és aki az előadásokra meghívta Wigner Jenőt, Neumann Jánost és Gábor Dénest. Utóbbi 1933-ban a náci hatalomátvétel után hagyta el Németországot, és hazatért Magyarországra. Röviddel később pedig Angliában telepedett le, végleg. 1947-ben ott találta fel a holográfiát, amiért 1971-ben fizikai Nobel-díjat kapott. A holográfia ugyanis nem terjedt el 1960-ig, a lézer feltalálásáig. Érdekesség, hogy Gábor Dénes ezen kívül tanulmányozta az emberi kommunikációt és a hallást is. 1962-ben látogatott először haza, majd a Nobel-díj átvételét követően újólag.

Természetesen megrohanták az újságírók. Velem együtt lehettünk talán tízen. Én voltam a sorban az utolsó. Amikor rám került volna a sor, a tudós azt mondta: „Ne haragudjon, fiatal barátom, de elfáradtam. Ha legközelebb jövök, magával fogom kezdeni.” „Nagyon sajnálom, professzor úr – feleltem –, én csak azt akartam megkérdezni öntől, igaz-e, amit egy amerikai újság írt.” „Mit írt az amerikai újság?” – érdeklődött. „Azt, hogy a tenisznek köszönheti a holográfia feltalálását.” „Ezt írta az amerikai újság?” – kérdezte csodálkozva. „Igen-igen.” „Nem pontos a meghatározás – tette hozzá –, kétségtelen azonban, hogy éppen teniszeztem, amikor az ötlet eszembe jutott.” Kis szünetet tartott, majd így folytatta: „Tudja mit? Meghívom egy ebédre, folytassuk ott a társalgást.”

Voltaire jutott eszembe, aki egyszer azt mondta: „Az embert kérdései, nem pedig a válaszai alapján ítéld meg!”

A szerző újságíró