Bolond világ

Bolond, bolond világ ez! Az államok ész nélkül gyártják vagy gyártatják a fegyvereket, lőszereket, nem kímélve ölik bele ezekbe a fegyverekbe a megtermelt, drága energia minden formáját, miközben egymással versenyeznek, hogy olcsó energiához jussanak. Eközben arra biztatják a lakosságot, hogy inkább fázzon, takarékoskodjon az üzemanyagokkal, ne utazzon, ne tüzeljen, és a tűréshatárnál ne legyen melegebb a komfortja.

A legyártott fegyverekben, lőszerekben testesül meg a semmi, az emberiség megszerzett ostobasága, akaratának kíméletlen volta, az együttműködésre való képtelenség és az emberi élet iránti végtelen közöny és tiszteletlenség. Miközben egyes országokban lassan államvallássá válik az emberi jogok tisztelete, a másságok joga, a kutyák joga, az állati jólét védelme meg még, isten tudja, miféle jogvédelem, addig szinte kéjes örömmel tölti el a politikusokat fiatalemberek százezreinek elpusztítása, mintha lenne olyan cél, amelyért érdemes feláldozni több százezer ifjú életet. Persze csak a más nép fiait, mert hát a saját fajtánk élete az védendő érték, úgy emberjogilag.

Mutogatják az elpusztított tankokat, mintha ezekben nem jobb sorsa vágyó emberek ültek volna egykor, mintha ezekben nem elveszett lelkek kényszerültek volna szembenézni a végzetükkel. Az elpusztított hadi koporsókat a győzelem vélt szimbólumaként hordozzák körbe a nagyvilágban. A mészárlás örömét, mint valami mutatványt, valami borzongató csodát mutatják fel. Ízléstelenül mutogatják körbe-körbe a világ harcias részein ezeket a fémkoporsókat, mintha nem tragédia, hanem dicsőség lenne ez a pusztítás. A humanizmus teljes veresége ordít ránk ezekből a képekből.

Mindezeken túl látszólag egyedül maradnak, akik az élet védelmében szólnak, akik a békét kérik számon, akik a békés élet mellett teszik le a voksot. Ők csak néznek körbe a világban, hogy micsoda várszomjas népek azok, akik beleuntak a békés életbe, akik más vérére vágynak, akiknek tetszik ez a pusztítás és rombolás, bármit is akartak elérni ezzel.

Jól kifundálták ezt valahol, hogy a két testvérnép fiait végletes gyűlölséggel egymásnak uszítják a megbékélés helyett, azok meg elhitték a bülbül szavakat. Most el lehet elhasználni a felgyülemlett hadianyagot, újabb pusztító fegyvereket gyártani és kipróbálni, mindezt persze a közösség pénzén előállítani a nép jóléte helyett.

Nálunk meg katonaviseletlen fiatalemberek hajszolják a háborús hangulatot, akik szerencsére még soha nem élték át az ember végtelen nyomorúságát, amikor fegyverrel a kézben várja a halált, mert valahol egy személytelen botkormány végén valaki kiszemelte nekik a végpusztulást.

Néhány háborúba révedő nemzet a történelmi gyűlölködés okán még a világ elpusztítását sem sokallaná a dicsőségért cserébe, hogy valóra váltsa a „Majmok bolygójának”, legújabb változatát, csak éppen itt nem lesz, aki visszatérjen a messzeségből újrarendezni az életünket.

Bolond, bolond világ ez, ahol elszabadulni látszik a tömeges, nyílt színi erőszak, és egy kedélyes, küzdelmes életből vad pusztasággá kívánja változtatni életünket. Az ember nem is érti, hogy ezek a mániások már saját életüket, gyermekeik életét sem tartják semmire. Mindent beáldoznának a rombolás oltárán. Úgy tűnik, mintha az európai felvilágosodás és humanizmus védőoltása elvesztette volna hatékonyságát, és csak a dolgok és a pénz uralta világ lenne a valóság a kertjeink, otthonaink, baráti összejöveteleink, a virágzó fák és a lenyugvó nap szépsége helyett.

Bolond, bolond ez a világ. Miközben a vezetésére felkent emberek tucatjai fegyverkeznek, csapást terveznek, öntik a hadfelszerelést a háborúba, lőszert gyártanak, addig mi, magyarok csak nézünk körbe, mint Ádám anyák napján, hogy vajon mi lennénk Európában az egyedüli ostobák, akik szembemegyünk a forgalommal? Magyarországon még most foltozzuk be az utolsó nagy világégés háborús sebeit a budai Várban, még szedjük a földből a fel nem robbant lövedékeket, emeljük ki a folyóból az egykor pusztításra szánt aknákat. Ez a háború hagyatéka a milliós emberveszteség mögött.

Mi ne tudnánk mi is egy ország elpusztítása, egy országrész élhetetlenné tétele, a termőföld meggyalázása mindenféle rettenettel? Mi ne tudnánk, hogy milyen egy korosztály elvesztése, a szülőföldről elmenekülők bánata, drámája és kudarca az életben?

Üzenjük mindenkinek, hogy ebben az európai háborúban a béke, a fegyvernyugvás az egyetlen, emberhez méltó magatartás. A hosszú békés évekbe belefeledkező, azt megunó nemzeteknek, a béketörekvéseket kritizálóknak üzenjük, hogy jönnek még a béke utcájába, de ez nehogy a romlás és nyomorúság tapasztalata árán szülessen meg. Kár lenne, ha súlyos sebek árnyalnák majd be ezt a felismerést.

Bolond, bolond ez a világ, és mérhetetlen erőfeszítés kell és belső elszánás, hogy az ember józan tudjon maradni. Ennek a háborúnak sehogy sem lesz jó vége. Inkább békítsétek meg a nemzeteket, mert meg kell védeni a civilizáció maradékát.

A békevágy a jó út, még ha egyedül vagyunk is ezen az úton.

Kövér Tibor Ferenc
jogász

(Az olvasói leveleket szerkesztve közöljük.)