Krasznaja Moszkva, díszcsomagolásban, Amerikából

Ajjaj, nagy a baj! Menekülünk! Meneküljön, ki merre lát! David Pressman a napokban egy, az ukrán–magyar kapcsolatokról szóló panelbeszélgetésen ugyanis segítséget ígért. Elsősorban a kárpátaljai magyaroknak, s ezzel persze egyben az egész magyarságnak. Az Egyesült Államok budapesti nagykövete kijelentette: többször is hallott magas rangú magyar tisztviselőktől az ukrajnai magyarokkal szembeni bánásmóddal kapcsolatos aggodalmakat. „Mi nagyon komolyan vesszük ezeket az aggodalmakat. Készek vagyunk együttműködni önökkel. Mondják el, hogy hogyan segíthetünk megoldani ezt a vitás kérdést szövetségesünk, Magyarország és szoros partnerünk, Ukrajna között. Ha ez komoly probléma, akkor komolyan kell foglalkoznunk vele, és erőfeszítéseket kell tennünk a megoldására. És ha van valódi politikai akarat a megoldásra, akkor tévedés ne essék, meg is lehet oldani.”

Na, ez a baj. Igen nagy baj. Ha az Államok segíteni akar. És újabban – éppen a nagykövet és a nálunk megjelent Ruszkik, haza! plakátjai jóvoltából – nap mint nap ötvenhatozunk. Ezerszer elismételjük, hogy is volt. Elmondjuk, hogy egyszer csak amerikai katonák meneteltek a pesti Nagykörúton, vadonatúj, patyolatfehér díszegyenruhában. A nép meg kitódult az utcára: „Éljen, éljen! Itt vannak az amerikaiak, megjöttek az amerikaiak.” Mire az elöl menetelő tábornok kiszólt a magyaroknak: „Nyet, nyet! Nyet Amerika! Karneval.”

A viccben minden álomszerű volt, a valóságban meg hiába várta a nép a megváltót. Leste a híreket, hallgatta a Szabad Európa Rádiót, amely – hazudtunk reggel, éjjel meg este, bár ezt mintha jóval később más mondta volna – azt harsogta: „Tartsatok ki, drága magyar testvéreink, megyünk!” Hát jöttek. Néhány évtized késéssel, de ideértek. Nem hiába lettünk mi, kölykök is rémhírterjesztők, mert azt suttogtuk, hogy az urak szivart és zsebpénzt, a hölgyek Krasznaja Moszkvát – természetesen díszcsomagolásban, literes kiszerelésben –, míg a legkoszosabb utcagyerekek is rágógumit és medvecukrot kapnak. Rőfszámra. Csak jönnének már. Csak lennének itt. Hát most itt vannak.

Nem tudom, és talán egyetlen, nálam sokkal okosabb ember sem tudja, mi lett volna, ha akkor tényleg megjönnek. Mindennel. Elsősorban rágógumival, meg persze némi fegyverrel a földön, kézben, levegőben. Meglehet, akkor tényleg itt a harmadik világháború, s egy zsebkendőnyi, lángoktól ölelt kis országban egymást gyilkolja ruszki és ami. Ki tudja, ki nyer. Bár így utólag látszik, hogy önmagában nyilatkozatokkal még senki nem nyert háborút. Még a világ legmodernebb, legjobban felszerelt hadserege sem. Viszont annyit sikerült elérni onnan, a nagy víz másik partjáról, hogy Pesten nekihajtották a szerencsétlen kölyköket a tankoknak. Kispuskákkal.

Hát most itt van nekünk a békebíró Pressman mester, aki kicsit furcsán néz ránk, magyarokra. Már nagyköveti kinevezése előtt, a szenátusi meghallgatása során kijelentette, hogy „Magyarországon hanyatlik a demokrácia, és szembe kell nézni a magyar kormány feletti orosz befolyással”, és a kínai befolyást is aggasztó folyamatként említette. Ugyanakkor többször is világossá tette, hogy elfogadhatatlan a magyar kormány orosz agresszióhoz való, kétlelkű hozzáállása. Most pedig kijelentette: „Cinikus dolog tűzszünetet követelni, amikor nem az önök országa az, amelynek mintegy húsz százalékát egy idegen megszálló hadsereg foglalta el.” Az Egyesült Államokat pedig nyugtalanítja, hogy a magyar tisztviselők a NATO-szövetséget eszközként használják fel ezen kétoldalú aggályok kezelésére.

Hát igen, igen. De volt nekünk már száz százalékban is elfoglalva az országunk, s akkor bizony az éppen hivatalban levő Pressmanek másként beszéltek. Persze, nem biztos, hogy szerencsés dolog analógiákat keresni, de nincs mit tenni, az ember úgy lett összeszerkesztve, hogy született alapfelszerelése az analóg gondolkodás. De ez az ötvenhatozás kézenfekvő, s minden fontoskodás, okoskodás nélkül adja magát. Akkor persze nem jött be, hogy mások mondták meg nekünk, mit tegyünk, s úgy tűnik föl, hogy ez most sem nyerő. Kaptunk már kioktatást sok mindenből. Korrupcióból, demokráciából, sajtó-, tan- és szólásszabadságból, elfogult bíráskodásból, hát most békeharcból is. És most, Istenem, minden ronda hibánk leküzdéséhez még segítséget is ígérnek.

A szerző újságíró