Az állatok tisztelete

A napokban lett hatvanhat éves Fatou a világ legidősebb állatkerti gorillája. A rekordhoz persze feltehetően több kell, mint a jó gének, csakúgy, mint az embereknél. A genetika egy ideig megtart, de ha nem segíti az életmód, akkor előbb-utóbb megérkeznek a betegségek. Azaz a gorilla. Úgy tűnik tehát, hogy a kétéves korától fogságban élő gorillának bejön a berlini gyümölcskosár meg a stresszmentes élet. Ami nem adatik meg sok társának.

Gyerekkoromtól foglalkoztatnak az állatok, a lelkük, az értelmük egyaránt, így hát közel harmincévesen is kedvelt programjaim közé tartozik az állatkertek, vadasparkok látogatása. Ha az ember értő szemmel néz, akkor bizony nagyon sok mindent megtudhat az ott élő állatokról, legfőképp arról, hogy is érzik magukat.

Míg a veszprémi állatkertben a látogatónak kell hosszú sétákat tennie, hogy kellően körbejárja a főemlősök vagy nagymacskák kifutóját, remélve, hogy talán megpillantja, esetleg le is fotózhatja őket, addig a Fővárosi Állatkert, ami országosan csaknem a leglátogatottabb, az arcunk elé tolja a néhány négyzetméteren sínylődő jegesmedvét vagy az üveg mögött lihegő, fel-alá járkáló oroszlánokat. Az állatok frusztráltak, a hely kicsi, a mentális állapotuk rossz, a látogató túl sok és túl közeli. Pedig lehetne egy olyan kompromisszum, ahol nagyobb területen talán kevesebb állatot tekinthetnének meg az érdeklődők, de azok boldogok lennének. Mint Fatou.

Mert ha már kiragadjuk őket természetes élőhelyükről, akkor talán tartozunk annyival, hogy nem az arcunkba tolva, hanem némi erőfeszítést téve pillantsuk meg ezeket a csodálatos teremtményeket.

Az állatok tisztelete ugyanis nem csak a rendszeres étkezésnél kezdődik, hanem az általános jól létüknél.

A szerző újságíró