Momentán

Ideges liberális illetők időről időre előveszik azt, hogy Magyarországon nincs sajtó- és véleményszabadság. Nem kell ezen csodálkozni, hiszen ennek a világképnek az alapja az, hogy mindenkinek mindig mindent szabad. Még a kommunizmus idejében használt vulgárfilozófiai tételt is átlépik. Akkoriban, azaz harminc-negyven évvel ezelőtt ugyanis azt tanították például, hogy addig vagy szabad, amíg más szabadságát nem sérted meg.

Derék, haladó gondolkodású kortársaink tehát itt ülnek, a szerintük az élet minden területét elöntő „diktatúrában”, és teli szájjal szidalmazhatják, sértegethetik azokat, akik nem úgy látják a világot, mint ők. Szegény, szellemi rabszolgaságban tartott szerencsétlenek – mutogatnak, a vidékiekre, az anyákra és az apákra, a keresztényekre, a zsidókra, a muszlimokra, egyáltalán mindazokra, akik tartoznak valakikhez és valahová, van családjuk, és van hazájuk.

Minden következmény nélkül lehazudhatjátok a csillagokat az égről. Odamehettek a hajnali miséről, a templomból kilépő miniszterelnökhöz, és otromba kérdésekkel zaklathatjátok. Nekironthattok a várbéli építkezési kordonnak. Teli szájjal gyűlölködhettek a nagyrészt külföldről fizetett internetes fórumaitokon, rádióitokban, televízióitokban. Nincs ebben semmi csoda, aki kicsit alaposabban megvizsgálja viselkedésformáitokat, megismerni véli gondolkodásmódotokat, annak nem okozhattok semmi meglepetést. Ti nagyon szerettek gyűlésezni. Lehetőleg minél hosszabban és bonyolultan beszélni, aztán szavazni arról, hogy milyen álláspontot képviseljenek a későbbiekben az összegyűltek. Merre menjenek, mit mondjanak, és mit tegyenek.

Akcióterv – jutott eszébe Fényes Kristófnak, aki megélte azt a kort, amiben a haladás útja egy lehetett, a kommunizmusé. Igaz ugyan, hogy ez ellen nem lehetett protestálni, aki így tett, azt bezárták, megverték, elnémították, kitiltották, betiltották. Na, akkor nemigen volt sajtó- és véleményszabadság, integetett Fényes Kristóf. Vagyis egyesek szerint nagyon is volt, például a másként gondolkodók álszabadsága. A kommunista kádergyerekek játékai a szamizdatjaikkal, azaz a szóban üldözött, a gyakorlatban mégiscsak eltűrt, célzott másként gondolkodással. A demokratikus ellenzék, ez a mindenkori élcsapat, ez a harcias különítmény mindig is így viselkedett. Pökhendi, kirekesztő, a tőlük eltérő véleményeket negligáló gyakorlattal. Belőlük nőtt aztán ki a rendszerváltozás éveinek szabad demokrata pártképződménye, ez a máig kísértő gyűlöletalakulat.

Mindig is így volt, legyintett ingerülten Fényes Kristóf, az alma nem esik messze a fájától, a kiöregedett álszabadok gyerekei tovább görgetik apáik és nagyapáik hógolyóit. Tetszetős a kép, hiszen a hó elolvad, és ebből a bosszantó és hazug liberális világból, reményei szerint egyre kevesebb marad.

Igaz, ami ma is megmérgezi az életet, ez az álszerencsétlenkedő, mindent túlmagyarázó, locsogó liberalizmus igen lassan olvad el. Főleg úgy, hogy a társadalom többsége, mondhatjuk, azok, akik nem ebből a kottából játszanak, legyintenek, és azt mondják, ugyan már, hadd óbégassanak ezek a műrostos káderkivonatok. Sokan még azt a közhelyet is előszedik, hogy a kutya ugat, a karaván halad. Igazuk van, ez nagyjából meg is mutatja a sajtó- és véleményszabadság állítólagos korlátozásáról nyafogó liberális ifjak és öreg motorosok hamisságát, hazugságaik lényegét.

A szerző író