Miért bukott meg zsinórban negyedszer a baloldal? Röviden azért, mert a baloldal húsz éven keresztül nemzetellenes politikát folytatott, és a 2006-os véres események évtizedekre beleégtek a nép emlékezetébe. Hiába a külföldről kapott dollármilliók, nem segít az olyan hiteltelen nullákon, mint például Márki-Zay Péter & Tsai – írta a napokban Vezér-Szörényi László ismert pénzügyi tanácsadó, akit egyébként kormánypártisággal még az ellenségei sem szoktak vádolni.
Néhány további okot még el lehetne mondani a baloldal – illetve szélesebb értelemben a vele összefogó, napjainkra a főkolompos Gyurcsány Ferenc uszályába került szövetséges ellenzéki pártok – vesszőfutásáról, politikai beállítottságtól, eszmerendszertől függetlenül is. Mi ehelyütt csupán egyet említenénk, nevezetesen a 2002–2010 közötti történelmi korszak gyalázatos, a választókat és az Európai Uniót is megtévesztő, a költségvetés drámai hiányát eltagadó, az embereket devizahitel-csapdába hajtó, az államot vagyona jelentős részétől megfosztó, később az országot mély válságba, sőt, a csőd szélére sodró kormányzásának bizonyítványát.
Ezek a dolgok is egytől egyig beleégtek a nép lelkébe. Legfőbb felelőse pedig az ország legelutasítottabb politikusa lett. Szilárdon, tartósan, megdönthetetlenül. Gyurcsány hiába bűvészkedik, mond szenvedélyes beszédeket, kelt gyűlöletet, fenyegetőzik, hoz tető alá árnyékkormányt részben beárnyékolt múltú emberekkel, mindhiába állítja be magát hazafinak, államférfinak, hiteltelenségének máza olyan vastag rajta, hogy soha el nem kophat. Doszt néphülyit, alakoskodik, emberkedik, ármánykodik, „Szabad Nép-félórákat” tart, magát tehetséges csávóként állítva be, Őszöd árnyékából kilépni nem tud.
Pedig mentegetői is vannak szép számmal. A pénzügyi világválság, ugyebár, szokták volt felhozni. Ám ha a 2008–2009-es időszak világszinten is tetten érhető traumáit és következményeit összevetjük jelenkorunk világméretű, az egyes nemzetgazdaságokat mélyebben megroppantó válságjelenségeivel, kezdve a sort koronavírus-járvánnyal, az energiaár-robbanással és a háború hatásaival, párhuzamot akkor sem vonhatunk. Magyarország ugyanis a korábbinál súlyosabb és tartósabb válság ellenére sincs csődben. Nem elhanyagolható különbség. Még annak ellenére sem, hogy az ellenzéket leszalámizó, leuraló DK-vezér olyan mélyre süllyedt, hogy ma már nyíltan, leplezetlenül harcol azért, hogy Magyarország ne kapja meg az uniótól a helyreállítási alap és az uniós költségvetés forrásait.
Ez pedig a magyar polgárok nagy többsége szerint nyílt hazaárulás. Ennek egyenes következménye, hogy a baloldaltól távolságot tartó, velük mindenfajta együttműködéstől elhatárolódó Mi Hazánk, illetve a protestszavazatokat kereső Magyar Kétfarkú Kutya Párt a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint együtt a választópolgárok húsz százalékát képes megszólítani, ami csupán hat százalékkal kevesebb, mint a DK vezette, „összellenzéki” koalíció támogatottsága. Gyurcsányék és a felszínen velük dominanciaharcot folytató Momentum és a hozzájuk csapódó kispártok támogatottsága pedig együttesen sem éri el a kormánypártokra voksolók felét.
Az ellenzék önbizalomvesztését jól példázza, hogy a magukat Gyurcsány igájába hajtó ellenzéki pártok még a jászberényi időközi önkormányzati választás sikerét sem akarják meglovagolni. Holott ez számukra azt jelentette, hogy a Demokratikus Koalíció nélkül is lehet nyerni. Ám ez a választási siker sem rázta fel és terelte őket egy Gyurcsány-mentes táborba.
A DK (amúgy csigalassúságú) erősödése az ellenzék elsorvadásának legfőbb okává vált napjainkra.
A szerző újságíró