Nagy szívességet tett a tisztánlátásnak a háborúpárti baloldal, amikor egyöntetűen elutasította a parlamentben a kormánypártok békepárti nyilatkozatát. Szavakban persze nagy hanggal az ellenkezőjét bizonygatták. Ők a romlás virágai.
Azt ugyanis nem akarják elfogadni, hogy háborúpártiságuk révén ők rossz emberek. Nem akarják elfogadni, hogy az ő lelkükön is szárad a két oldalon több százezer halott és szintén ennyi megnyomorodott ember tragédiája. Pedig a nyilatkozat elismerte az orosz agressziót és Ukrajna önvédelemhez való jogát. Ennek ellenére nem akarják elfogadni, hogy árvák és özvegyek tömege bámul tanácstalanul a semmibe, azt kérdezve a Mindenhatótól, hogy mi lesz velük szülők nélkül, mi lesz a kettétört életükkel párjuk elvesztése után.
Erre nem válasz az, hogy ez egy álbékejavaslat (Szabó Tímea), hogy célja kettéosztani a választópolgárokat (Molnár Zsolt), hogy Szijjártó intézze el a „barátainál”, hogy az oroszok vonuljanak ki Ukrajnából (Arató Gergely).
A kormány ugyanis első lépésben tűzszünetet javasol, s ha az megvan, akkor kezdődhetnek meg a tárgyalások a béke feltételeiről.
Ez egy olyan kormányzati testtartás, amivel voltaképpen egyik ellenzéki képviselő sem vitatkozott, csak azt mantrázták, hogy az orosz agressziót meg kell szüntetni. Magyarország nincs abban a helyzetben, hogy javaslatokat tegyen a világ nagyhatalmainak, mint hadviselő feleknek. Sem Oroszországnak, sem az Ukrajna mellett lényegében hadban álló Egyesült Államoknak és az Európai Uniónak, amely már leszállította a harckocsikat és vadászgépeket, holott kezdetben csak sisakokat akartak Ukrajnába vinni.
A mutogatósdi, az ellenzék vádaskodása azzal jár, hogy folytatódik a vérontás, naponta több és több ember hal meg fölöslegesen.
Hiába mondja Gyurcsány, hogy ezért Orbán a hibás, ez nem vezet sehova. Főleg azért nem, mert magyarok is ott harcolnak a halál torkában, és eddig már tizenhat kárpátaljai honfitársunkat kellett eltemetni a háború miatt.
Tűzszünet esetén viszont mindenki megmenekülne, mindenki életben maradna.
A nemzetközi tapasztalat az, hogy a háború elején még számít a valóságos vagy vélt igazság, az még tüzeli a háború melletti lelkesedést. Ám ahogy nő az áldozatok száma, nő a fájdalom, nő a veszteség, úgy fordulnak az emberek egyre inkább a tűzszünet és a béketárgyalások irányába. Ez a folyamat az európai népek világában megkezdődött. És ez az a folyamat, amibe Gyurcsányék még véletlenül sem akarnak bekapcsolódni. Képtelenek arra, hogy egy ilyen világháborúval fenyegető kérdésben is közös álláspontra helyezkedjenek a kormánnyal a nemzet védelmében. A parlamenti vita nagy lehetőség volt számukra, hogy mindenki számára nyilvánvalóvá tegyék, számukra is fontos a haza, fontos a magyarság, fontos a nemzeti öntudat, amely háborúban az egyetlen józan álláspontot képviseli, a tűzszünet, a béke álláspontját.
Ha valamire, akkor erre büszkének lehet lenni a világban. Ez egy vállalható, masszív erkölcsi alapon nyugvó álláspont, amely maximálisan szolgálja a nemzet érdekét.
Orbán Viktor rádióinterjújában úgy fogalmazott: „És miután egyre újabb és nagyobb teljesítményű pusztító eszközöknek a bevetéséről hoznak döntéseket, és a Nyugat egyre modernebb eszközöket bocsát az ukránok rendelkezésére, ezért meggyőződésem, hogy a világháború veszélye nem irodalmi túlzás. Amikor azt mondják európai meg amerikai vezetők, hogyha ez így megy tovább, akkor megérkezhetünk a harmadik világháborúba, első hallásra hihetetlenül túlzónak tűnő mondat, de ott, ahol én dolgozom, és ott, ahol én látom az eseményeket, ez reális veszély ebben a pillanatban.”
És Gyurcsányék ehhez bólogatnak. Mi több, azt akarják bemesélni a választóknak, hogy Orbán áll a háború oldalán, mert gazdasági kapcsolatokat tart fenn Oroszországgal. Pedig jól tudják, ha nem tenné, akkor térdre rogyna a magyar gazdaság, a magyarok élete pokollá változna.
Nem mondják ki, de nekik nyilvánvalóan ez volna az érdekük, mert akkor a Nyugat trónra emelhetné őket, választói akarat nélkül. Erre vágynak.
Baudelaire-rel szólva: A romlás virágai.
A szerző szerkesztő