Istenem, istenem, hülye időket élünk. Bolond napokat. Felfordult a világ. A fiú lány akar lenni, a lány pedig mindkettő, s kipofozzák a gatyájából azt, aki ki meri mondani: nem biztos, hogy jó az, ha pedofiloknak áll a világ. Az itthon alig ismert, emigrácóból halni hazatért költő, Csokits János a századvégen még úgy érezte, a felejtés korába jutottunk. És joggal fájt neki, hiszen rengeteg átöltözőt látott maga körül. Olyanok ünnepelték ötvenhatot, akik korábban éppen a másik oldalon csináltak hangzavart, A felejtés, az átállás, a köpönyegforgatás mindennapos, természetes jelenség, még csak nem is büntetendő: „Gyorsan elévül a bűn, / felejteni érdek: / Ábel emlékünnepén / Káin mond beszédet.”
Gondoljunk csak bele! Kik és hogyan ünnepelték a forradalom évfordulóit, s hogyan felejtették el, hogy ők a fal melyik oldalán álltak! És azóta is, ha a napi szükség úgy hozza, barátok tagadják meg egymást, elvtársak nem ismerik fel társukat a fényképen.
Ám ezen is átszaladt a széllel bélelt, kelekótya idő, manapság már a hipermodern, globalizált világ sokkal inkább az elhülyülés napjait éli.
A világ első embere, a szuperhatalom Egyesült Államok elnöke, Joe Biden a múlt héten az észak-karolinai Durhamben gyárlátogatáson járt, és ismét eltévedt. Tanácstalanul, elveszetten téblábolt a gyárban, pedig egyik kísérője gyermekként terelgette a világ nyolcvanéves urát:
„Lefelé a rámpán. Az öné a kék jel lesz a bal oldalon” – magyarázta neki.
„A kék jelemen maradok” – nyugtatta meg Biden.
Már máskor is megesett, hogy Amerika 46. elnöke összezavarodott hivatalos programján. A repülőgéplépcsőn való rendszeres bukdácsolása mellett nem is egyszer „láthatatlan emberrel fogott kezet”, és rendszeresen elnöknek szólítja saját alelnökét. A Fox News konzervatív hírcsatorna gyűjtése szerint csak januárban minden második munkanapjára jutott valamilyen baki. A napokban pedig Kanadát összekeverte Kínával. Pedig hát Újváros Balmaz és New York is, de meglehetősen messze esik egymástól a kettő. Olyan messze, mint Biden és Karácsony Gergely. Mi persze nap mint nap Karácsony ötletrohamait élvezhetjük. És azok sem jobbak.
Egykoron minden falunak megvolt a maga bolondja. Gyerekkorom Debrecenjének például Józsika. Azaz Bolond Jóska. Ő jelentette a színt a Rákosi- majd Kádár-napok szürkeségében. Józsika nagy tolókocsival fuvarozott a piac környékén, s amint valamelyik rosszcsont odakiabált neki, hogy „Jóska!”, ő rögvest lecsapta a kocsit – olykor összetört nagykosárnyi tojás –, s ujjával és altató hangjával rögvest cáfolta, hogy Jóska lenne. „ Józsika! Nem Joóska!” – énekelte. „Joóska nem vagyook”, – mire a kofaasszonyok ezredszer is felháborodtak a világ gonoszságán. De senkinek nem jutott eszébe, hogy tanácselnököt vagy egyetemi rektort csináljon Józsikából. Nem. Ő megmaradt mindörökre piaci polgárnak.
Vagy Moszkva. Moszkva félkegyelműje, Boldog Vazul, azaz Vaszilij Blazsennij. Ismerte, szerette a város, és ahol meghalt – a későbbi Vörös téren – temették el a Rettegett Iván cár építtette templomban, amelyet aztán róla neveztek el. Nem, nem nevezték ki az állami duma elnökének – már csak azért sem, mert a duma akkor még nem létezett –, nem csináltak belőle tanácsnokot vagy ki tudja, akkor hogyan nevezett polgármestert. Nem. Ám csodatemplomba hirdeti örökre a moszkvaiak szeretetét.
Hát valahogy így kellene nekünk is tennünk, kifejeznünk hálánkat és olthatatlan szeretetünket Budapest főpolgármestere és barátja, Hadházy Ákos országgyűlési képviselő iránt. De hát más korban élünk. Az OPNI, azaz a Lipót megszűnt, pedig milyen szép is lenne, ha megérkeznének az ápolók, karon fognák a két legendát, s azt mondanák nekik, szépen, szelíden: „Tessenek csak velünk jönni, majd el tetszenek sétálgatni egész nap a szanatórium kertjében”.
S közben Hadházy Ákosról elnevezett lépcsőmászó, alpinista egyesületek alakulnának, lótenyésztő állomások vennék fel a nevét – még lóalkatrészt is el lehetne nevezni a derék képviselőről –, választói pedig színes Hadházy- és Karácsony-képes állandó belépőt kapnának valamennyi performanszára.
És hát Karácsonynál is ezer ötlet felmerülhet, hiszen ezereszű a főpolgármester maga. Lehetne Dunára festett vízibicikliutat elnevezni róla, úttörőcsapatot, gyerekkórust, Tour de Körút versenyt a Nagykörúton, és ha fázik – a napokban megesett – külön autós sávot a szolgálati kocsijának. Megérdemelné.
Már csak azért is, mert a kor nem Bidené, Karácsonyé vagy Hadházyé. Nem. A kor a demokráciáé. A kor a népé. És kell, hogy ők valamennyien folyamatosan mementóként ott álljanak választóik előtt. Egészen a következő voksolásig.
A szerző újságíró