Gelencsér, az álomférfi

A hülyeség határtalan. Nem korlátozzák sem az idők, sem pedig a terek. Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke bemutatót tartott belőle. Napok óta azon rugózik a baloldali sajtó, hogy micsoda csúnya dolog volt Fónagy Jánostól, hogy „káromkodott”, amikor ez az áljakobinus fiatalember mögötte, körülötte szaladgálva makogott.

Mi is történt valójában? Az ellenzéki pártvezér néhány társával együtt elbontotta a miniszterelnökség melletti építkezések elkerítésére szolgáló kordont. A szekszárdi szuperhős, Hadházy Ákos sem hagyhatta ki az eseményt. Ott sürgött-forgott a derék fiatalok között. Néhány kordondarabot a hivatal ajtaja elé fektettek. Erre ponyvát terítettek, a kérdésre, hogy az mire szolgál, azt válaszolták, mert rá fogunk ülni. A forró forradalmi fenekek ezek szerint nem szívesen érintkeznek a hideg fémráccsal. Néhány újságíróforma ember végigkamerázta a mutatványt. A főriporter elfúló hangon közölte, hogy néhány rendőr elállta útjukat. Nagy nehezen kiderült az is, hogy az akció a sajtószabadság lábbal tiprása ellen szerveződött. Mert hát micsoda dolog az, hogy az újságírók nem kérdezhetnek szabadon egy-egy kormányülés után az onnan távozó politikusoktól. Fél óra után rájöttek, hogy melléfogtak, hiszen értesüléseikkel szemben a kordonozás idején egyáltalán nem volt kormányülés. Elvoltak azért, fényképezkedtek, ücsörögtek, táblákra írt követeléseikkel integettek.

Végre kijött a házból Fónagy János és Magyar Levente. Az ifjúgárdista Momentum két oldalról támadt. Egyrészt a sajtószabadságért küzdő riporter hadonászott a mikrofonjával, a másik oldalról maga Gelencsér pártelnök ismételgette a kérdést: Mit szólnak ahhoz, hogy ők itten most kordont bontottak? Fónagy János mondta azt, amit mondott. Amiből aztán nagy sivalkodás támadt. A gyerekes, unalmas, magamutogató és minden elemében hamis akció véget ért. A momentumosok elsomfordáltak a Várból.

Fényes Kristóf, az idősebb életértelmező videófelvételen végignézte a suta performance-t. A világot nem mindig kell megérteni, görgette gondolatait, ám azért mégiscsak jó lenne valamit tudni arról, hogy mi mozgatta a leginkább a saját maguk számára kínos esemény előadóit. Annyira kisszerű, már-már szánandó volt mindaz, ami a Karmelita kolostor előtt történt. Az izgatottan sürgölődő pártelnök, ez az „államférfi” Gelencsér fiú sajnos annyira nem ura saját agyának, hogy megszégyenülése után hosszúkás bejegyzést tett közzé. Ennek lényege: „A miniszterelnök úr azt mondja, irigyli Fónagy Jánost, amiért elküldött engem kapálni.” Gelencsér, a nagy agysuhogtató ezután belendül, és leírja, kiket irigyel. És felböfögi az összes unásig ismert ellenzéki tételt, amelyek arról szólnak, hogy ki mindenki él rosszul ebben az országban a kormány jóvoltából. Az álomférfi hiperdemagóg. Van nála áfaügy, egészségügy, oktatás, nyugdíj, drága kifli és egy állampárti politikus, aki lenézi a kétkezi munkásokat. Ő lenne Fónagy János. Pedig csak azt kérte Gelencsértől, hogy végre csináljon valami hasznosat is.

Fényes Kristófnak erről eszébe villant az, ami a franciaországi tüntetések láttán gyakran megfordult a fejében. Nevezetesen, kik, milyen ideológia rabjai lehetnek azok, akik a világunk rendjének elpusztítását szolgálják? Az anarchisták. Ők képviselik a tételt, miszerint minden hatalom, akár a demokratikus kormányoké is, illegitim.

A baloldal álomnői és álomférfiai nem tesznek mást itthon sem, mint ami a lényegük: pusztítanak. Gelencsér így hát nevének jelentésével szemben – fazekas lenne az – nem megteremti, hanem összetöri a cserépedényeket.

A szerző író