A hiteles ember

A hiteles ember mindenféle munkát vállal, takarít, betonoz, de néha így is éhezik. Ilyenkor vizet iszik. Egykoron híres kritikus volt, egy egész rovatot vezetett, de abban természetesen semmi szerepe, hogy a szabad „kritika” mára lényegében megszűnt létezni. Akit az egyik brancs megdicsér, a másik csak lehúzhat, és viszont. Mindenki megkapja, ami jár, kivéve, akiket nem tudnak hová tenni. Ezekről inkább mélyen hallgatnak, de olyan mélyen és egyöntetűen, mintha tényleg összebeszéltek volna. A hiteles ember celeb is volt mindenféle tévéműsorokban, ma is Budakeszin lakik, soha nem ad interjút, kivéve éppen most, s lesz még „éppen most” a jövő héten is. Szóval a hiteles ember gyakran éhezik, de meghívta két híres étterem is, hogy vezesse a kampányukat a hőn áhított Michelin-csillag megszerzéséhez. Így van ez. Egy dolog van, amiről a hiteles ember nem tud lemondani – miközben betonozni és takarítani jár –, a Mercedese.

A hiteles ember anyagi nehézségekkel küzd. Elvállalna bármilyen fizikai munkát, bár híres rendező volt. Hetvenhét éves, Kossuth-díjas, számos elismerésben részesült, de akár rakodó vagy statiszta is lenne. Persze, rendezne is szívesen még egy filmet, ha hagynák. Több hiteles ember is él hazánkban, akik nagy nyilvánosság előtt elmondták már, hogy ebben az országban nem lehet élni, innen el kell menni, és nemsokára indulnak is. Közben naponta többször hallom a nevüket, az egyik az Arénában lép fel életműkoncerttel, a másik a Petőfi-évforduló kapcsán a magyar televízió sorozatában. A nagyon hiteles emberek viszont már ezt is szégyenletes árulásnak tartják, legszívesebben kitaszítanák maguk közül a Káinokat, s csak azért nem teszik, mert kísérőzenésznek, alákérdezőnek még szívesen ajánlkoznának egy kis pénzmagért.

A hiteles emberek egész hadát teszi ki a sportból élők társasága. Legnépesebb csoportjuk a labdarúgók. Ők mind profik, s ebből kifolyólag profihoz méltó életet élnek, képzettek, sportszerűek. Reggeltől estig keményen dolgoznak, ha kell tolódnak, ha kell letámadnak. Küzdenek, harcolnak, kiszolgálják a csodálatos közönségüket. Soha, de soha nem gondolnak arra, hogy hol végeznek a bajnokságban, kupában, mindig kizárólag a következő meccsre koncentrálnak. Feltérképeznek, videóznak. És mennyi hiteles ember él ebből! Akik kitalálnak ilyen szavakat, hogy presszingelni, meg aszisztot adni. Legyünk kompaktak! És a 4-4-2, ami átmehet 4-3-3-ba, de akár 3-5-2-be is! És akkor ott van még a „panyenkázni”. Ha ezt meghallom, kijövök a sodromból.

A hiteles emberek vonzzák egymást. Vagy csak egy srófra jár az agyuk? Mennyi hiteles ember telepedett ránk az elmúlt időszakban! Meggyőzően magyarázták, hogy most rögtön összeomlik az ország, s mivel ez nem történt meg, hát azt mondták, mondják, hogy már össze is omlott. Csak nem vesszük észre, olyan tudatlanok vagyunk. Aztán vártak, várnak egyre türelmetlenebbül, hogy végre omoljon már össze ez a k…va ország, dőljön be a forint, ítéljen el minket az Európai Unió, sőt „büntessen is meg”. Közben a hiteles emberek bőven szónokolnak a hazafiságról, becsületességről, és széttárva karjukat magyarázzák, hogy ők nem Magyarország kárára spekulálnak, nem a maguk hasznára ügyködnek, épp ellenkezőleg: meg akarják szabadítani az országot a jelenlegi kártékony kormánytól. A hiteles emberek mindenre hajlandó famulusaival magyaráztatják el, hogy mástól elkobzott villában lakni, tüntetőkbe belelövetni, békés embereket kardlapoztatni, hazudni reggeltől estig, „trükközni”, költségvetést hamisítani, KISZ-titkárból merész privatizációs manőverrel kádkőnagyiparossá válni helyes és felemelő dolog.

Mennyi hiteles ember! Itt van mindjárt a pufajkás, akiről tíz évvel halála után sétányt neveznek el Budapesten a forradalom és szabadságharc nagyobb dicsőségére. A szabály szerint várni kellett volna még pár évet – hátha addigra bölcsebbek leszünk –, sőt, olyanról, aki „a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában” részt vett, egyáltalán nem lenne szabad közterületet elnevezni. Gyula részt vett. Viszont az is tény, hogy 1994-ben megválasztották miniszterelnöknek. Ebbe lehet kapaszkodni, de igen árulkodó, hogy a baloldal mai napig csak nagyon kétes múltú megtért bárányokba tud kapaszkodni. Nagy Imrébe, Horn Gyulába. „A megvallott bűnöket meg lehet bocsátani” – üzeni ez a döntés a mindig átgondoltan fogalmazó főpolgármester szerint. A „bűn megvallása” – mintha ez elmaradt volna.

Valójában sokak szemében még mindig a leghitelesebb ember Kádár János. Őt ugyan nem választották meg legitim módon soha semminek, de tudatosan terjesztették az erre illetékes nyugati körök, hogy Kádár szabad választások esetén is hatalmon maradna. Annyira szeretjük. Ez nem derült ki soha, de a főpolgármester szavait követve, „bár Kádár a történelem rossz oldalán állt (…) a megvallott bűnöket meg lehet bocsátani”. És ki tudja, vajon valóban a rossz oldalon állt-e a központi elvtárs? Hiszen rendszerét liberálisnak mondták, sőt puha diktatúrának, ami egyes hiteles emberek szerint jobb is volt, mint a mai „rezsim”. Szabadabb volt. És az a sok hiteles ember körülötte! Németh Károly, Losonczi Pál, Lázár György, Czinege Lajos, Gáspár Sándor. Istenem, hát ő is egy zabrált villában lakott, nagy dolog. Meg a vadászházak. Az Egyetértés Vadásztársaság. Esetleg Aliga. A Mercedeshez ő is ragaszkodott. De semmi más. És olyan hitelesen tudta mondani, hogy „van távlatunk”. Ma meg itt a fasizmus ebben a szabad szemmel nem látható országban – mondja egy másik hiteles ember, aki 1980 és 1991 között volt az Állami Vagyonügynökség vezetője. S még 1989–91 között a Magyar Nemzeti Bank ügyvivője is. De szép, gyarapodó idők voltak! És a végkielégítés!

A hiteles embernek nehéz gyerekkora volt, de saját erejéből, már tizenévesen rátalált a helyes útra. Hitelt érdemlően bizonyítja, hogy ő sohasem tett semmi rosszat – kapacitálták, meg minden –, de ő ellenállt. Lelkiismerete tiszta, nem úgy, mint sokaknak, akiket most nem nevez meg, mert nem lenne helyes. Sikereit nem kell ecsetelnie, hat-hét darabban játszik telt házakkal, havonta ötven koncert is összejön – volt úgy, hogy napi három –, Elvisszel duettet énekelt, csak sajnos nem volt bekapcsolva a magnetofon; jövő decemberig be van telve a naptára. Imádja a gyerekeket, neki ugyan nincsenek, de van egy tündéri keresztfia, az imádja őt (mármint a hiteles embert), isteni pofa. Kint szinte híresebb, mint idehaza, de hát itt minden olyan proli és snassz, most is csak ezért jött haza floridai birtokáról, hogy átvegye a kitüntetést. Az Ilka utcai szuterénben a mamája lakik, ezért érték el ott, meglátogatta a drágát. Sötét, dohos helyiségben lakik, de nem akar kijönni Floridába. Ki érti ezt?

A hiteles emberek havonta összegyűlnek egy sziklákkal övezett szurdokban, tüzeket gyújtanak és furcsa táncot lejtenek, közben kántálva énekelnek. A szemük ijesztően vörösben forog, ruháikat megtépik, arcukat karmolják, a vért szétmázolják. Nem lehet tudni, pontosan mi kapcsolja össze ezeket az embereket. Miféle ismeretség, összefüggés, titkos viszony, szimpátia, esetleg szeretet. Egy démon nevét kiáltják, öklüket rázzák, trágár szavakat kiáltoznak. Az égbolt felettük a csillagokkal kápolna mennyezetét formálja, a tüzek, mint oltárok fénylenek. A szurdok bejáratánál Mercedesek és más luxusautók állnak. A sofőrök cigarettázva beszélgetnek. Én fent, a sziklafalon hasalva bámulom a furcsa szeánszot. Az idők folyamán többen csatlakoztak, ma már nagy tömeg bámulja a kántáló kompániát. Megmondom őszintén, némelyikük megtévesztett eleinte, igaz volt, aki egy percre se. Így lehettünk ezzel, itt fent, mindannyian. Sok minden igaznak látszott. De a színlelés hatása mostanra már lehullott rólunk. El kellett, hogy jöjjünk ide, hogy lássuk ezt a táncot, hogy a sziklához lapuljunk, hadd csörtessenek a senkik az arcukhoz tapadt szégyennel. S aztán felálljunk, szabad karunkat lengessük, az imbolygó kísérteteket kinevessük, és örüljünk, hogy a hazugság szégyenébe bele nem nyugodtunk.

A szerző történész