Leonardo da Vinci szerint: „Aki a gonoszságot nem bünteti, az gonoszságra buzdít!” Igaz. Ki büntesse ugyanis Gyurcsány Ferencet, mert leigazolja balos pártok közül a neki leghasznosabbnak tűnő embereket? Senki nem tudja. Így akarva, akaratlan a gonoszságra buzdítanak.
Gyurcsány kihasználja, hogy ő olyan, mint a szovjet törpe. A régi vicc szerint az összes törpe közül ugye a szovjet volt a legnagyobb. Gyurcsány persze büntethetné a gonoszt, ám ha erkölcstelen cselekedeteiért felelősségre vonná saját magát, akkor már nem is lenne gonosz. Ez a helyzet azonban nem áll fenn. Ferenc legkevésbé sem rejtett lelki tulajdonságaival a nyilvánosság teljesen tisztában van.
Legutóbb Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke fakadt ki Ferencre az ATV-ben azután, hogy Grőber Attiláról, az MSZP pápai önkormányzati képviselőjéről és már megnevezett polgármester-jelöltjéről jelentette be, hogy átlép a DK-ba. Tehát nem az érintett pápai politikus, hanem a Demokratikus Koalíció dicsekedett vele el büszkén, hogy megszerezték Grőbert. Gonoszság? Az. Ráadásul Grőber nem veszi fel Kunhalmi őt hívó telefonját. Balos tempó.
Nem volt olyan régen, amikor Horváth Attila, Szombathely MSZP-s alpolgármestere és Kopcsándi József, Szombathely MSZP-s önkormányzati képviselője gondolta úgy, hogy a Gyurcsány-pártban folytatja a karrierjét.
Kunhalmi akkori, visszafogott nyilatkozata szerint ők „nem önkéntesen mennek ide vagy oda. – Hozzátette: – Sok polgármester jelzi a nyomásgyakorlást.” Arra a kérdésre, hogy a DK zsarolja-e a polgármestereket, úgy reagált: „Ő csak azt mondja, amit a polgármesterek jeleztek neki.”
Az ATV-ben továbbá leszögezte: „Ettől egyébként nem az MSZP-vel babrál ki, meg nem a Tordai Bence pártjával, a Párbeszéddel vagy a Momentummal vagy éppen a Jobbikkal. Hanem azokkal a választókkal, akik szeretnének már az önkormányzati választáson újrázni. (…) 2,5 millió ember él szabad városok alatt, amikor ezt csinálja a DK, ezeknek az embereknek teszi rosszabbá az életét. Veszélyezteti a demokratikus Magyarország ideálját. Ezzel a mentalitással a demokratikus Európát is. A Jobbik egyszer ezt már nagyon megszívta, ő már egyszer megpróbált a legnagyobb kicsi lenni. Nem érzett semmi iránt felelősséget, és hol vannak?”
Szóval érezhető, hogy Gyurcsány gonoszsága nagyon fáj az MSZP-nek, nagyon fáj Kunhalminak. Hiába mondja, hogy a szociknak több mint tízezres tagságával nagyobb a tábora, mint az összes ellenzéki pártnak együttvéve. A kulcsemberek leigazolásával Gyurcsány azt éri el, ahol esetleg 2024-meg is marad a baloldali többség egyes településeken. Ám nem a DK-n kívüli ellenzéki pártok fognak dominálni, mondjuk ki: a közpénz fölött rendelkezni, hanem Gyurcsány Ferenc.
Márpedig ezt a politikát folytatja a Demokratikus Koalíció, ezt maga Gyurcsány Ferenc erősítette meg. Méghozzá olyan határozottsággal, hogy annál keményebben ezt nem lehetett volna megtenni.
Lehet, hogy hamarosan éppen a lapunk által megszellőztetett volt MSZP-elnök, sőt miniszterelnök-jelölt, Mesterházy Attila lesz a következő nagy hal, aki ugyan nem erősítette meg az átigazolás hírét. Beszédes információ azonban, hogy annak az egykori MSZP-s Szaniszló Sándor XVIII. kerületi polgármesternek lett a közvetlen munkatársa, civil referense, aki 2020-ban lépett át a Demokratikus Koalícióba. S azt is tudjuk róla, hogy sem Tüttő Katával, sem Kunhalmival nem felhőtlen a viszonya. Tüttő például a 2020-as szoci vezetőségválasztás előtt sokat sejtetően arra utalt, hogy a Fidesz nagyon szurkol Mesterházy társelnökké választásának. „Ha az én [MSZP-s] közösségem úgy dönt, hogy Mesterházy Attilát választja, én minden jelöltségtől vissza fogok lépni” – jelentette ki Tüttő, akiről hírlik, hogy az EP-képviselőségre pályázik, s ő lehet az MSZP listavezetője.
A magam részéről egyébként szurkolok Gyurcsánynak, ami az ellenzéki térfélen folytatott politikáját illeti. A baloldal nem érdemel mást, csak egy gonosz fővezért. Soha nem tettek ugyanis jót a magyaroknak. S mennél erősebb a DK, annál nagyobb az esélye a következő kétharmadnak.
Miért lenne jó a következő Fidesz-győzelem mindenkinek? Orbánt idézem: „A mi politikánkkal az is jól jár, aki nem ránk szavaz, a baloldal politikájával az is rosszul jár, aki rájuk szavaz.”
Ez pedig kétségtelen.
A szerző szerkesztő