„Ketten maradtunk a béketáborban: Magyarország és a Vatikán”

Természetesen táblás ház előtt tartotta immár lassan negyedszázada szokásos évértékelő beszédét Orbán Viktor miniszterelnök. Azóta számos elemzés látott és lát napvilágot. A gazdaság helyzete, a háború kimenetele, az infláció kérdése, az ország gazdasági előmenetele, a családtámogatás és egyéb szociális kérdések fejtegetése a beszédet évtervezővé is tették. Nem jóslatokról volt szó, hanem immár megszokott – általában nagy eséllyel pontosan megvalósuló – politikai előrejelzésekről, amelyek a nagyvilágtól közelítve tették a fókuszt Európára, majd az országra.

Jelenlévőként a várakozással együtt több mint másfél órás talponállás után két dologra kaptam fel a fejemet. „Ketten maradtunk Európában a béketáborban: Magyarország és a Vatikán.” A teremben kedves derültség fogadta a kijelentést. „Bonmot”, gondolták sokan, kedves helyzetkomikum, ami oldja a vészterhes háború témáját, s mintegy görbe tükröt is tart az európai politikának. Az így gondolkodóknak csalódniuk kellett és kell is. Az ukrajnai konfliktus legújabb fejleményének fényében kiderült, hogy bizony a katolikusok nagy szerepet vállalnak a háború kapcsán. Biden elnök az eszkalálódásban érdekelt, a járásában is akadályozott, immár lassan aggastyán korú Ferenc pápa a békekötésben. A világ két nagyhatalma – a pénzügyi és a lelki – igazi ütközete ez. Az Egyesült Államok mindössze második katolikus elnöke, egyháza szégyene, legalja, az abortusz legalizálásának élharcosa, a Planned Parethood abortusznépszerűsítő alapítvány politikai kitartottja félmilliárd dollár háborús adományt jelentett be Kijevben, miközben a színfalak mögött a tűzszünet és a béketárgyalások elindításának reményében zajlik Ferenc pápa moszkvai látogatásának előkészítése.

A béke oldalán tehát Európában ma ketten állunk. Ahogy együtt állunk 1023 éve. Magyarország államiságát nem territoriális beágyazottsággal kapta az európai térben, hanem spirituálisan – a fölött. A II. Szilveszter pápa adta Szent Korona sokkal több, mint egy ékszer. Szövetségkötési jel. A mindenkori pápával, akit lehet bántani, ekézni, kifigurázni, gúnyolni vagy épp semmibe venni, csak nem érdemes. Legutóbbi írásomban a pedofília kapcsán – ami aztán az idei évértékelő miniszterelnöki beszédnek utolsó ostorbojtja is volt – hosszan igyekeztem bemutatni, hogy milyen összehangolt támadás zajlik a Vatikán mint állam és a Római Katolikus Anyaszentegyház mint lelki világhálózat ellen. Ahogy a szovjet viccben, itt is tisztán látszik: nem Mercedeseket osztogatnak, hanem Moszkvicsokat fosztogatnak, tehát épp mindennek az ellenkezője az igaz. A pedofília számbeli elkövetőinek elenyésző száma pap, a Vatikán pedig nemhogy falaz, hanem zérótoleranciát hirdet, sőt szervezetet tart fenn a darkneten bujkáló bűnszövetkezeti pedofil hálózatok felkutatására, és a gyermekek védelmében is élen jár. A Vatikán nagy tekintélyű bíborosa, a kenyai származású Robert Sarah rossz hírrel szolgált a katolikus egyház, és az azt hivatalos állami nevén Apostoli Szentszékként hordozó szervezet bedöntésén dolgozóknak: „Az erkölcstelen papok, püspökök és bíborosok semmiképpen sem fogják elhomályosítani több mint négyszázezer pap fényes bizonyságtételét szerte a világon, akik minden nap és hűségesen szolgálják az Urat szentségben és örömben. Az erőszakos támadások ellenére, amiket elszenvedhet, az Egyház nem fog meghalni. Ez az Úr ígérete, és az ő szava tévedhetetlen.” Míg birodalmak, birodalmárok, cárok, királyok, diktátorok és miniszterelnökök tűntek el, országok szűntek meg vagy épp létesültek, Krisztus egyháza maradt, mint egy sarokkő. Erre a sarokkőre pedig mindig érdemes figyelni, ha valaki stabil dolgot kíván építeni.

Ezerhuszonhárom évvel ezelőtt Magyarország és az akkori pápa tehát egy – mondhatni transzcendens értékeken alapuló – szövetséget kötött. A mai, a végidők jeleit mutató világban, ahogy elmúlt évszázadunk világégései alkalmával is, a pápa marad az egyetlen világító jel földünkön, Krisztus földi helytartója volt a béke őre akkor és ő ma is: pislákoló lámpás a világpolitika sötét szobájának tárgyalóasztalán. Öregen és betegen repülőre fog szállni Őszentsége, és utazik Moszkvába, ha teheti, mindenütt nyilvánosan is imádkozik a nagyrészt ártatlanul, önhibájukon kívül vértanúságot szenvedő ukrán (és magyar!) katonákért, és szólal fel a tűzszünet, a béke érdekében. Magyarországgal szemben is ugyanebből a kottából játszanak a háttérhatalmak, mondvacsinált okokkal, bolhányi problémák mamut nagyságúra növesztésével akarnak belezsarolni bennünket a háborús koalícióba. A múlt század vereségeiből tanulva azonban tudjuk, csak a béke pártján állhatunk. Így újra erős az ezeréves kötelék Magyarország és a pápa között, erősebb, mint a dollárpapa lekezelő kézfogása az ukrán színésszel, az alku a háborús fegyverek szállításáról. Az egyik örökre szól, a jövőnek szól, a másik a jelen visszataszító politikai-üzleti fajtalankodása. Nem mindegy, hogy ebben a konstellációban ki, hol áll.

Ha a beszéd két legfontosabb, jövőbe mutató szavát kell összefoglalni: az a béke és a gyermek. Pont az a kettő, ami ellen a háttérhatalmak és a darknet rémséges rabszolgatartói hihetetlen támadásban vannak, sátáni erőkkel. A miniszterelnöki beszédben a végén csattant az ostor. Sokan nem értették, hogy kerül a békésen csordogáló nagypolitikai elemzés végén a csizma az asztalra. A pedofília hihetetlen méretű bűnözése nem csupán a gyermekek ellen elkövetett egyszeri bűn, hanem az önérzetében, szexuális azonosságában meggyalázott személy később a társadalom maga általi kivetettje is lesz, s egyben potenciális elkövető. Alapjaiban rendíti meg már középtávon is a társadalmakat, melegágya a gyermektelenségnek, a homoszexualitásnak és a leszbikusságnak is. A Vatikán saját intézményeivel ez ellen zérótoleranciát hirdet, ahogy Magyarország a világ legszigorúbb gyermekvédelmi törvényét kívánja előkészíteni. „A pedofil nem elszigetelt személy, hanem szervezett világlobbik segítik a mozgásában. Strukturált bűnbandák, amelyek a világháló segítségével felbecsülhetetlen haszonra tesznek szert” – nyilatkozta két éve a Magyar Nemzetnek az olasz Don Fortunato di Noto szicíliai plébános, a pedofília- és gyermekpornográfia-ellenes harc elkötelezettje. „A legabszurdabb, hogy nincs nemzetközi egyetértés abban, hogy a pedofíliát az emberiség ellen elkövetett bűncselekménnyé nyilvánítsák. A pedofil lobbik egyik legnagyobb ellenségét látják bennem. Ők a pedofíliát helyes dolognak állítják be, úgy vélik, csupán egy szexuális tabu, amely ledöntésre vár.”

Ennek előjátékát láthattuk, hallhattuk itthon néhány nappal az évértékelő előtt egy tizenöt éves fiút megrontó iskolai asszisztens szájából. Nem kis számokról, nem kis veszélyről van szó. „A tavalyi év folyamán (2020) 14 521 gyermekpornográf tartalmú linket tártunk fel. A 2003 és 2020 közötti időszakban pedig 189 252 internetes oldalt. A 2020-as év folyamán 3,7 millió fotót és 2 millió 32 ezer videót jelentettünk a hatóságoknál. Ez több millió megerőszakolt és lefotózott gyermeket, egyben örökre tönkretett életet jelent. (...) Az elmúlt években magyar bejegyzésű internetes portálokkal is találkoztunk, de mivel szervezetünknek nincs közvetlen megállapodása a magyar hatóságokkal, így kizárólag az olasz rendőrségnek jeleztük az estet. Amennyiben azonban igény lenne erre, akkor készséggel együttműködünk az erre kijelölt magyar szervekkel is” – mondta az interjúban a pedofília felszámolásán dolgozó olasz pap.

Véletlen vagy sem, Jim Blount amerikai ördögűző pap az évértékelő beszéd előtti napokban Orbán Viktornál járt. A katolikus egyház egyik „Erős Pistája” is szerepet játszott talán abban, hogy ilyen csípős lett a beszéd vége? Mindenesetre van újabb kormányzati feladat, lesz min rágódnia a pedofíliát a normalitás világába emelni szándékozó brüsszeli és washingtoni elitnek. Addig is nyugtázzuk, vannak olyan politikai, lelki szövetségek, amik ezerhuszonhárom év után is kiállják a próbát.

A szerző teológus