Az LMBTQ-ideológia nem emberjogi, hanem politikai kérdés

Ha két olyan szabadságjog ütközik, amelyek mellett pro és kontra lehet érvelni, akkor mindig a politika dönt. Ilyenkor a fennálló hatalom az egyik oldal kárára elsőbbséget biztosít a másiknak. A demokráciában a többségi elvet figyelembe véve, míg a diktatúrákban és az elitista alapon működő köztársaságokban egy szűk csoport érdekei és értékrendje szerint.

Magyarországon megszületett a gyermekvédelmi törvény, amelyet politikai vita előzött meg, és amelyet éppen ezen ok miatt támadnak ma is idehaza és Európa-szerte. A komplett magyar ellenzék, leghangosabban a Momentum és a Demokratikus Koalíció, továbbá a Soros-hálózat, illetve a brüsszeliták. (Az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást kezdeményezett.) Ők ugyanis az LMBTQ-szervezetek és -egyének véleménynyilvánítási jogának adtak volna elsőbbséget, szemben az Orbán-kormánnyal, amely a család hagyományos közösségét és a gyermekek védelmét részesítette előnyben.

Az elmúlt napokban kirobbant – minden jóérzésű embert felkavaró – botrány azonban új helyzetet teremtett, rávilágított ugyanis a törvény létjogosultságára. Sőt! Most már nem az a kérdés, hogy helyes-e a törvény mögötti politikai szándék, hanem az, hogy miképp lehet szigorítani rajta. Nem véletlen, hogy hallgatnak a baloldalon, miközben a liberális sajtó relativizálja, vagy elszigetelt esetként igyekszik bemutatni a történteket.

Minden nagy léptékű, képviseleti alapon működő demokráciában elkerülhetetlen, hogy az egyének és a közösségek szabadságjogai a gyakorlatban összeütközzenek, azaz az egyiket csak a másik kárára lehessen érvényesíteni. A szabadságjogok evolúciója ugyanis a liberális (negatív) szabadságfogalom mentén „fejlődött”, azaz mindig azt a szabályt követte, hogy minden egyén szabadsága addig tart, amíg más szabadságát nem korlátozza. (Kiegészítve azzal, hogy míg a fennálló törvényeket nem sérti.)

Persze a képlet nem tökéletes, hisz egyfelől jogos kételyeink vannak azzal kapcsolatban, hogy az egyén szabadságjogainak vég nélküli kiterjesztése üdvös, másrészről pedig – ahogy a mai konzervatívok vallják – egyes természetes közösségeknek, a nemzetnek és a hagyományos családmodellnek is szükséges jogokat biztosítani. És ezen a ponton meg is ragadhatjuk a politikai részlehajlás pillanatát! Míg a baloldali ideológiák és a liberalizmus, illetve a mai haladárok szerint az egyénnek kell minden esetben előnyt biztosítanunk, addig a konzervatívok szerint a család, a nemzet jogai előbbre valóbbak.

Ez a szembenállás mutatkozik az LMBTQ-jogok esetében is. A progresszívek az egyén szabadságjogának, a konzervatívok pedig a hagyományos családi közösségnek adnak előnyt. Ez pedig nem emberjogi, hanem politikai döntés kérdése.

A dilemma azonban ezen a ponton nem áll meg, hisz az LMBTQ-jogok tekintetében felmerül a gyermekek egészséges testi és lelki fejlődéshez való joga is. Azaz több jog ütközik ezúttal össze. Ebben a kérdésben az Orbán-kormány, ahogy a magyarok döntő többsége is azt a választ adja, hogy a gyermekeknek kell előnyt adni, míg a progresszívek úgy vélik, hogy az LMBTQ-jogokat nem szabad korlátozni. Nagyjából ez a filozófiai háttere a hazai gyermekvédelmi törvénynek, amely mentén felsorakoztak a különböző világlátású és ideológiájú politikai csoportok.

Aztán megérkezett a valóság, és arcon csapta a baloldalt, a józan ész pedig a konzervatívok mellé állt. A Krúdy Gyula Általános Iskolában történt botrány, az LMBTQ-propagandista pedagógusasszisztens ügye ugyanis egyértelműen azt bizonyítja, hogy létjogosultsága van a Brüsszel által is megtámadott gyermekvédelmi törvénynek. A baloldali pártok és a Soros-szervezetek ez idáig mégsem vonták vissza álláspontjukat, azaz továbbra is megszüntetnék a törvényt. A vita, a politikai küzdelem tehát folytatódik.

Hozzuk meg hát az egyetlen helyes politikai döntést, mielőtt késő lesz! Az LMBTQ-ideológia ugyanis nem emberjogi, hanem politikai kérdés, a többség pedig mellettünk áll. A józan ész azt követeli, hogy védjük, sőt, szigorítsuk meg a gyermekvédelmi törvényt!

A szerző a XXI. Század Intézet elemzője