Lóránt Károly

Vélemény és vita

Mi, kávéházi Konrádok

Franz Conrad von Hötzendorf gróf (1852–1925), osztrák katonatiszt, császári és királyi tábornagy, 1912−17 között az Osztrák–Magyar Monarchia haderejének vezérkari főnöke volt. Ő adta a nevet a kávéházi Konrádoknak, azoknak a jól értesült mindentudóknak, akik egy kávéházi asztal mellett nyerték volna meg a világháborút. Bár a kifejezés már százéves, kávéházi Konrádokból ma is van elég, akik tudják, hogy és miként fejeződhet be az orosz–ukrán háború, ezek közül mutatunk be néhányat.

A BBC öt szakértőt kérdezett meg arról – igaz még december végén, de azóta a helyzet keveset változott –, hogy 2023-ban mi várható az orosz–ukrán fronton. Az öt szakértőből kettő egyértelmű ukrán győzelmet vár. Andrej Piontkovszkij, washingtoni tudós és elemző (de minden valószínűség szerint egy orosz disszidens) szerint Ukrajna legkésőbb 2023 tavaszáig teljesen helyreállítja területi integritását. Következtetését két tényezővel támasztja alá. Az egyik az ukrán hadsereg és az ukrán nemzet egészének motivációja, elszántsága és bátorsága, amelyre – Piontkovszkij szerint – a modern hadtörténelemben még nem volt példa. A másik a NATO elszántsága, hogy Ukrajnát a megfelelő támadófegyverekkel lássa el. Az elkerülhetetlen ukrán győzelem időzítését az fogja meghatározni, hogy a NATO milyen gyorsan tudja leszállítani az igényelt harckocsikat, repülőgépeket és nagy hatótávolságú rakétákat. Piontkovszkij szerint az orosz kapitulációról hivatalosan a döntő ukrán előrenyomulás után fognak megállapodni. Ezt követően a győztes hatalmak – Ukrajna, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok – új nemzetközi biztonsági rendszert alakítanak ki.

Hasonló a véleménye Ben Hodgesnek, az Egyesült Államok európai hadserege volt parancsnokának is, aki szerint 2023 végére Ukrajna teljes győzelmet arat, és a Krím is ismét ukrán ellenőrzés és szuverenitás alá kerül. Elképzelhető azonban, hogy valamilyen megállapodás alapján Oroszország számára lehetővé teszik, hogy a szevasztopoli hadikikötőt még 2025-ig használhassa.

A másik három szakértő már óvatosabb, és az eredményt a várható tavaszi orosz offenzívától teszi függővé. Michael Clarke, a brit Stratégiai Tanulmányok Intézetének társigazgatója szerint 2023-ban legfeljebb rövid és bizonytalan tűzszünetre van kilátás. Putyin ugyanis világossá tette, hogy a hadműveleteket nem fogja leállítani, Ukrajna pedig az életéért harcol.

Barbara Zanchetta, a londoni King's College Háborús Tanulmányok Tanszékének munkatársa szerint jelenleg nincs kilátás a tárgyalásokra, ugyanis egy esetleges békemegállapodáshoz legalább az egyik fél követeléseinek alapvetően meg kellene változnia, de semmi jel nem mutat arra, hogy ez a közeljövőben bekövetkezhet. A háború anyagi és emberi költségei azonban megtörhetik az orosz politikai elit elkötelezettségét, és változásokat hozhatnak Oroszországban. Erre azonban csak akkor kerülhet sor, ha a Nyugat – a háború költségeivel szemben megnövekedett belpolitikai nyomás ellenére is – szilárdan kiáll Ukrajna támogatása mellett. Mindezt figyelembe véve – Zanchetta szerint – egy hosszan elhúzódó politikai, gazdasági és katonai csatározásra számíthatunk, és 2023 végén a háború nagy valószínűséggel még mindig folyamatban lesz.

A Der Spiegel is készített egy elemzést, ami elég friss (február 10.), de az inkább a háború három lehetséges kimenetelének feltételeit elemzi. Ez a három lehetséges forgatókönyv a következő: (1) Ukrajna nyer, (2) Oroszország nyer, (3) egy olyan helyzet alakul ki, mint Koreában. Az elemzés szerint ahhoz, hogy Ukrajna nyerjen, vagyis visszanyerje 2014 előtti területét, hosszan tartó segítségre van szüksége, beleértve a tankokat, a repülőgépeket és a pénzt is. Oroszország akkor győzhet, ha ezeket a fegyvereket a Nyugat nem adja meg Ukrajnának. Az elemzés szerzői az amerikai konzervatívokat vádolják azzal, hogy megkérdőjelezik a fegyverszállítások hasznosságát. Elsősorban Tucker Carlsont, az Egyesült Államok egyik legbefolyásosabb jobboldali tévés személyiségét hibáztatják, aki a Fox News műsorát következetesen arra használja, hogy határozottan nekimenjen Bidennek és azoknak a republikánusoknak, akik támogatják az Ukrajnának történő fegyverszállításokat.

Ha tovább nézzük az újságokat, akkor a háború kimeneteléről még számos találgatást fedezhetünk fel, és azt is megfigyelhetjük, hogy éles törés van a konzervatív lapok és tudományos kutatóintézetek, valamint a fősodratú média helyzetmegítélése között. A konzervatív média, mint a Fox News és a konzervatív kutatóintézetek, mint például a Cato Intézet, ki akarnak egyezni Oroszországgal. Ted Galen Carpenter, a Cato Intézet védelmi és külpolitikai tanulmányokért felelős vezető munkatársa például a mostani háborút és ezen belül az ukránok őszi sikereit az amerikai polgárháborúval hasonlítja össze. Az amerikai polgárháborúban az északi unionisták támadtak először, de a déli konföderáció erői kezdetben sikeresebbek voltak, később azonban a létszámban és műszakilag fölényben lévő unionisták összeszedték magukat, és végül győzni tudtak. Carpenter szerint jelenleg is egy ilyen helyzettel állunk szemben, ezért a további vérontás helyett célszerű lenne az oroszokkal megegyezni, úgy hogy Ukrajna semleges státuszt kapjon.

Az angolokkal nem mindig szimpatizáló írek egyik vezető újságja, az Irish Times arról ír, hogy a Nyugat a katonai segítség növelésével azt kockáztatja, hogy maga is hadviselő féllé válik. Nyugati támogatás nélkül Ukrajna háborús erőfeszítései már hónapokkal ezelőtt összeomlottak volna, így viszont a háború folytatása további több százezer orosz és ukrán áldozatot fog követelni. Ukrajna gazdasága romokban hever, az országból több millió ukrán állampolgár menekült el, és még többen kényszerültek belső elvándorlásra. Ahogy Putyin közelebb kerül valamiféle katonai győzelemhez, az önmérsékletet sürgetők hangjára nagyobb szükség lesz, mint valaha – írja az Irish Times. Minél több területet veszít Ukrajna, minél több áldozatot követel a háború, annál nagyobb lesz a Nyugat kísértése, hogy újabb eszkalációs lépést tegyen egészen az Oroszországgal való teljes háború felé.

Háborúellenes hangoknak időnként még a New York Times is helyt ad. Christopher Caldwell, a lap egyik külsős kommentátora egy cikkében arról ír, hogy Oroszországnak és Ukrajnának érdeke lenne megegyezni egymással, de az Egyesült Államoknak más tervei vannak. Sok amerikai nem tud ellenállni annak, hogy Putyint „barbárnak”, ukrajnai invázióját pedig „agresszív háborúnak” nevezze. Az oroszok a maguk részéről viszont azt mondják, hogy most egy olyan háború folyik, amelyben Oroszország az Egyesült Államok ellen a túléléséért harcol. Nem szabad elfelejtenünk – írja Caldwell, hogy bármilyen értékeket is képviseljenek az egyes felek, ez a háború alapvetően nem az értékek összecsapása. Ez egy klasszikus államközi háború, amely a birodalmak közötti határon zajlik területekért és a hatalomért. Ebben a konfrontációban Oroszországának kevés lehetősége van a meghátrálásra, ezért eszkaláció útján kénytelen az Egyesült Államokat követni.

Én magam osztom az amerikai konzervatívok gondolkodását. E háborúnak tulajdonképpen nem kellett volna kitörnie, ha az amerikai héják megelégedtek volna a volt szocialista országok és a balti államok bekebelezésével. Emlékeztetnék arra, hogy a NATO keleti terjeszkedése annak ellenére történt, hogy James Baker amerikai külügyminiszter 1990-ben az egyesített Németország NATO-tagsága fejében megígérte, hogy a NATO egy centit sem fog keletre terjeszkedni, ennek ellenére 1999-ben Magyarország, Lengyelország és Csehország már a NATO tagja lett, és az orosz tiltakozások ellenére a NATO terjeszkedése tovább folyt. Ukrajna azonban a vörös vonal volt az oroszok szemében. Itt a döntő fordulat a 2008-as bukaresti NATO-csúcson történt, amikor az Európai Gazdasági Közösség alapítóinak (tehát Németországnak, Franciaországnak, Olaszországnak és a Benelux államoknak) továbbá Magyarországnak az ellenzése ellenére Ukrajnát meghívták a NATO-ba. Korabeli felmérések szerint Ukrajna lakosságának kétharmada ellenezte a NATO-tagságot, és csak a 2014-es puccsal lehetett NATO-tagság mellett elkötelezett vezetőket az ország élére állítani.

Míg Oroszország számára Ukrajna semlegessége és a Krím megtartása létkérdés, a NATO és az azt irányító amerikai héják számára csupán presztízskérdés, ami sem véráldozatokkal, sem anyagi áldozatokkal nem jár, hiszen a vért az ukránok, a pénzt pedig az amerikai adófizetők adják. A pénz bősége az egyik, az alapvető biztonsági igények védelme a másik oldalon azt fogja eredményezni, hogy a háború még sokáig eltart, de a végeredmény – ha az orosz társadalomban lesz elegendő kitartás és áldozatvállalás – akkor orosz győzelem lesz. E perspektívából szemlélve Ukrajna érdeke a minél kisebb emberáldozattal járó, mihamarabbi békekötés lenne.

A szerző közgazdász, a Nemzeti Fórum tanácsadója