Baloldali zöldértékek. Ez a Spirit FM reggeli műsorában, egy nyilatkozatban hangzott el. „A Párbeszéd a továbbiakban is a baloldali zöldértékeket képviseli” – mondta egy interjú végén Szabó Rebeka baloldali országgyűlési képviselő. Az ember erre a mondatra két okból kapja fel a fejét. Az egyik, hogy Szabó Rebeka mint biológus, ökológus hiteles zöldpolitikusnak tűnhet, ugyanakkor ő az, akitől, mint zuglói alpolgármestertől, tehát mint politikustól, 2020–21-ben hosszas levelezés után sem sikerült megtudnunk, hogy hol késik az a kutyafuttató, amelyről már 2017-ben kiderítette az önkormányzat egy úgynevezett lakossági roadshow keretében, hogy a Kerékgyártó utca környékén élőknek nagy szükségük volna rá.
A másik ok, hogy habár ez a szókapcsolat – baloldali zöldértékek – pontosan úgy született, ahogyan a rádióinterjúkban, vagyis kötetlen élő beszédben hasonlóak születni szoktak, azért tekinthető freudi elszólásnak. Határozottan kijelenti, ami amúgy is közismert, hogy a zöldmozgalom valójában a baloldaliság új álorcája. A 20. század végére a klasszikus baloldaliság Európában elerőtlenedett, a jóléti társadalmak létrejöttével egyre kisebb tömegeket lehetett, lehet megszólítani azzal, hogy össze kell fogni, mert a burzsuj kizsákmányol. A természet- és környezetvédelem, az aggódás a jövőért, az életmód fentarthatóságáért mint új eszme éppen kapóra jött. Mindezzel ismét széles tömegek szólíthatóak meg, hiszen az például, hogy lesz-e ivóvíz vagy elég termőföld a közeljövőben, éppen úgy érdekli a munkásembert, mint a tehetős polgárt.
A baloldal ügyesen ráült erre a hullámra, ráadásul közben egy új kérdés is előkerült: a klímaváltozásé. Ha visszaemlékszünk, már a nyolcvanas években is tárgya volt egy-egy beszélgetésnek, hogy növekszik az ózonlyuk, de az átlagember számára ez nem volt olyan mindennapos probléma, mint most az üvegházhatás, a szén-dioxid-kibocsátás és a többi. A klímaváltozással kapcsolatban nem mellesleg épp az a gond – és ezért akadnak olykor kétkedők is –, hogy sosem tudjuk, mekkora a baj valójában, mert a kérdéskört a legtöbbször valamely baloldali politikai erő prizmáján áttörve látjuk. Miközben értelmes ember maga is érzékeli, hogyan változik a természeti környezet ritmusa, működése, hogy Budapesten már régóta nincs tél, hogy az átmeneti évszakok eltűntek, és még sorolhatnánk, közben az is világos, hogy a klímakatasztrófával riogatni némely politikai erőknek rendkívül jó üzlet. A polgár tanácstalan.
A képviselő asszony kijelentésének lehet még egy olvasata, tudniillik, hogy a zöldértékek, azok baloldaliak. Hát nem. A természettel való együttélés, annak tisztelete egyidős az emberiséggel. Soha nem érnénk a végére, ha elkezdenénk sorolni az úgynevezett természeti népek – például Ázsia lakói, az észak-amerikai őslakosok – vonatkozó szokásait, hiedelmeit. A 12–13. század fordulóján élt Assisi Szent Ferencet nem véletlenül tekintik a természet védőszentjének, egész életét áthatotta annak tisztelete, szeretete. Érdemes tudni, hogy a XIII. Leó pápa 1891-ben kiadott, Rerum Novarum című enciklikájában megfogalmazott szubszidiaritás elve később az Egységes Európai Okmány egyik meghatározó elve lett, és így hatással van a mai napig az uniós környezetpolitikára. Vagy azt, hogy a II. Vatikáni Zsinat 1965-ben – tehát a hetvenes években éledező zöldmozgalmakat megelőzve – kiadott, Gaudium et spes című dokumentuma hangsúlyosan foglalkozik az embernek a teremtett világgal szembeni felelősségével.
Az ember és a természet egymást feltételező kapcsolata nagyon régre nyúlik vissza, valójában a fokozatos urbanizálódás távolította el a két „felet” egymástól, majd az a fajta ipari fejlődés, illetve a vele járó társadalmi átalakulás, amely végül is a baloldal kivirágzásának táptalaja is volt. A föld, a környezet védelme mindannyiunk ügye. A természetnek zöldnek kell lennie – és nem csak a baloldalon.
A szerző főmunkatárs