Nehéz szavakat találni arra a nagylelkűségre, amely a háborútól sújtott Ukrajna felé árad a nyugati államok részéről. A szétrombolt, rettegésben, nélkülözésben élő ország lakói minden percben érezhetik, hogy nincsenek egyedül; biztatja, sőt kifejezetten tagsági igazolvánnyal kecsegteti őket az Európai Unió és a NATO is. Özönlenek a fegyverek, egyre korszerűbbekhez és halálosabbakhoz jut hozzá Ukrajna, így halálnak halálával halnak a gaz betolakodók. Azon most ne akadjunk fönn, hogy a beígért Leopard tankok felét sem szállítják az érintett országok, és amit küldenek – mint azt Hollandia teszi – az nem éppen a legkorszerűbb, sőt kifejezetten egy korábbi széria egyszer már leselejtezett csomagja. Micsoda szőrszálhasogatás, hogy a szlovákok által küldeni tervezett Migek esetleg nem is üzemképesek, amikor az önzetlen gesztust kellene értékelni.
A hangsúly ugyanis az önzetlenségen van, ami persze nem példátlan a fejlett nyugaton. Több száz évvel ezelőtt önzetlenül fedezték fel Amerikát, amelyet így közelebb hoztak a fejlett világhoz; hasonló önzetlen nagyvonalúsággal szállítgatták a kíváncsi afrikai turistákat az Újvilágba, ahol a népek olvasztótégelyében nem csupán addig számukra ismeretlen nemzeteket, növényeket és állatokat fedezhettek fel, hanem megismerkedhettek a munka lebilincselő érzésével is; míg az utazásoktól tartózkodóknak helybe vitték a fejlett kultúrát; majd mintegy száz éve ugyanez a nyugati önzetlenség kínálta fel Magyarország kétharmadát a szomszédainak olyan nagyvonalúan, hogy még az is kapott belőle, amelyik nem is kért. Most pedig példás összefogással, egymásra licitálva ajánlják fel fegyvereiket, hogy azokkal küzdhessenek az ukránok.
A gáláns adakozás azonban nem merül ki a kopottas, újrafestett fegyverekben, Norvégia példás jótevőként hétmilliárd eurót ajánlott fel abból a több mint százmilliárdból, amelyet az elmúlt esztendőben a háborús szankciók, továbbá az Északi Áramlat vezetékeinek megsemmisülése nyomán keresett. A felajánlás értékét jelentősen növeli, hogy a klímaváltozástól sanyargatott skandináv állam éppen ebben az esztendőben csökkentette a humanitárius célokra fordított összegeit.
Az emberbaráti gesztusoknak pedig nincs határa, a kreatív és innovatív menedzserek tolonganak Ukrajna környékén, az IMF után az Egyesült Államok legnagyobb vagyonkezelő alapjának igazgatója személyesen kereste fel az Év emberének választott elnököt, hogy országa újjáépítésének lehetőségeit ecsetelje. Mert bizony, ahol ennyi fegyver ropog, ott az újjáépítés mélyreható kell legyen, ami a minél szélesebbre tárt privatizáció és az egyébként is fagyos termőföld liberalizációjának útján valósulhat meg. Persze csak ha mindenki szigorúan szem előtt tartja a nemes célt, amely lehetőséget teremt az állami és magánbefektetők számára, hogy részt vegyenek az ukrán gazdaság jövőbeli újjáépítésében és helyreállításában.
Az ukránoknak pedig mindez nem kerül egy fillérjébe se, néhány millió ember élete árán szinte ingyen megkaphatják.
A szerző vezető szerkesztő