Olvasom, hogy egy budapesti vállalkozás fából épített repülőt valami erdő közepén. Az amúgy nem aprócska házikó egy tizenéves lánynak készült a születésnapjára. A bekerülési költségről természetesen egy szót sem ejtenek a cikkben, de az azért kiderül, hogy a kamaszkorú tulajdonos aktívan részt vett a tervezésben. A dolog amúgy nem is érdemelne figyelmet – egy fiatal milliomos megajándékozza csemetéjét valami haszontalansággal –, de a hozzátartozó fellengzős körítés a jelen, nem éppen túl rózsás és puskaporos helyzetben már enyhén szólva idegesítő és visszás.
Nem vagyok faipari szakember, és az említett hölgy tudásszintjét sem állt módomban felmérni, de a neten megjelent fotókon elmerengve a gyártás kellően bonyolult munkának tűnik. Az meg ugye hab a tortán, hogy a korunkban divatozó óra- és fuvarbérek, valamint égbe törő anyagköltségek mellett tuti meghaladta a két fillért. Sőt, inkább tucatmilliókról beszélünk, mint száz, esetleg kétszázezer forintról. Ugyan nem tartozik szorosan a tárgyhoz, de nekem is volt hasonló korú lányom, így akad halvány sejtésem az ifjú hölgyek szeszélyeiről – ám a saját csemetém védelmében el kell mondanom, már a szóban forgó kis hölgynél ifjabban tisztában volt a lehetőségekkel, a felelősséggel és a pénz értékével. Utóbbi hármasságból amúgy a középső szót, a felelősséget ítélném a legfontosabbnak. Persze olykor-olykor az enyémmel is elszaladt a ló – viszont annyi eszünk akkor még mindkettőnknek maradt, hogy soha nem kürtöltük világgá az adott marhaságot. Újságcikkben meg pláne nem dicsekedtünk vele.
A szerző újságíró