Samantha soft Power

A tengerentúli Demokrata Párt élcsapata komolyan hiszi, hogy a többségi elvnél fontosabb az általuk vallott progresszív szemlélet. A világ „fejletlen” része ugyan ezt még nem látta be, így nem dönt minden esetben jól a nép, ám ezt könnyű orvosolni. Meg kell nekik mutatni a helyes utat. Van, ahol fegyverekkel, szövetségesek esetében pedig baráti támogatással. Ezért küldték Budapestre Samantha Powert, és ezért hozott magával egy dollármilliókkal teli bőröndöt.

A Biden-adminisztráció „fejleszteni” akarja a demokráciát és a sajtószabadságot a térségben – hangzik a hivatalos verzió. Közép- és Kelet-Európában, így Magyarországon is arra kell tehát számítanunk, hogy nőni fog a nyomásgyakorlás. Pedig az elmúlt tizenkét év tanulsága éppen az volt, hogy lejárt a nyugati minták szolgai másolásának korszaka. Nem kérünk a „demokráciaexportból”, nem kérünk a birodalmi gőgből, köszönjük szépen, jól vagyunk, képesek vagyunk dönteni a saját jövőnkről.

A magabíró Magyarországnak nincs szüksége egy tudálékos, mindenbe beleszóló nagybácsikára. Egy olyan barátra, aki mindig mindent jobban tud, és ha kell, akkor ránk is erőlteti az akaratát.

A Budapestre érkezett Samantha Power jelenleg annak a USAID nevű „humanitárius” ügynökségnek vezetője, amely – nem kell hozzá túlzott éleslátás – a mindenkori amerikai kormány indirekt hatalmi eszköze. Több republikánus szenátor szerint most éppen a demokraták balszárnya által vallott woke ideológia egyik hatékony terjesztője. Nem fegyverekkel, hanem a hatalom puha eszközeivel, azaz az úgynevezett soft power teljes kelléktárával.

„A puha hatalom azon képesség, hogy kényszer vagy kifizetések helyett inkább a vonzódás kialakításával érjük el céljainkat. Amikor rábírsz másokat arra, hogy azt akarják, amit magad is akarsz, nem kell annyit költened jutalmakra és büntetésekre annak érdekében, hogy mások irányodba elmozduljanak. A kemény hatalom egy ország katonai és gazdasági erejéből fakadó kényszerítő ereje. A puha hatalom egy ország kultúrája, politikai eszméi és stratégiáiból fakadó vonzó mivolta” – adta meg elsők közt a fogalom definícióját Joseph S. Nye, politológus professzor, aki nem mellesleg nemzetvédelmi és biztonságpolitikai tanácsadó volt a Clinton-adminisztrációban. A hidegháború utáni „demokráciaexport” fénykorában.

A puha hatalmi eszközök legjobb termőtalaja a tömegkultúra, közvetítőcsatornája pedig a média. Mi tehát a teendő? (Ahogy ezt a kérdést Lenin is feltette egykor…) Építs egy olyan médiahálózatot, amely a te pénzedből, de nélküled is működik.

A globális recept egyszerű. Hozz létre több szerkesztőséget, támogass sajtóiskolákat, képezd ki az újságírókat. Adj nekik szellemi-ideológiai útmutatást. Azután létesíts sajtóalapítványokat, és adj fizetést mindazoknak, akik a neked fontos értékeket és érdekeket képviselik. Fontos, hogy ideológiai munkájukat anyanyelven és helyben tegyék, hisz az idegenekkel szemben mindig van egyfajta bizalmatlanság. Mindezek után alapíts „nemzetközi” kitüntetéseket, amelyeket ítélj oda azoknak, akik egyébként is neked dolgoznak. Így szolgálatodban lesznek olyan „tekintélyek”, amelyek képesek befolyásolni a közvélekedést. Erre vállalkozik most Samantha Power.

A birodalmak mindig is birodalomként viselkedtek, s nincs ez másként ma sem. Nekünk nem is a birodalmi érdekekkel van igazán dolgunk, hisz azok nélkülünk is érvényesülnek szerte a világban, hanem azokkal a személyekkel és intézményekkel, akik és amik idehaza kiszolgálják. Mert ami az egyik oldalról a birodalmi gondolkodás, az a másik oldalon gyarmati attitűd.

Most tapsikolhatnak a hazai érdekkijárók. Tavaly fű alatt, titokban, mindenféle bonyolult machinációval, mostantól viszont gátlástalan nyíltsággal gurulnak majd a dollármilliók a baloldalhoz. A pártokhoz, a politikusokhoz. A „civil” szervezetekhez, az aktivistákhoz. És a médiához. A következő hónapok feladata lesz ennek a hálózatnak a feltárása.

A szerző a XXI. Század Intézet elemzője