Óriási hisztit vágott le a magyar és nemzetközi balliberális média, hogy amikor Zelenszkij Brüsszelben a vörös szőnyegen lépdelt a családi fotózásra az EU állam- és kormányfői felé, akkor Orbán Viktor nem tapsolt, ellentétben a majdnem összes többi uniós politikussal.
Mert persze nem tapsolt az osztrák kancellár, Karl Nehammer és a román elnök, Klaus Iohannis sem, de ezt valahogy szívesebben elhallgatták, kevesebb súlyt helyeztek rá, mint Orbánra, aki miatt Szentpéteri Nagy Richárd politológusnak – ATV-s nyilatkozata szerint – és némely honfitársunknak szégyenkezni volt oka. Lendvai Ildikó ugyanott úgy minősítette tahónak ezt a magatartást, hogy szabadkozott miatta, „nem tudom a jó szót, majdnem azt mondtam, hogy tahó”.
Minek is tapsoltak az uniós vezetők, miért is volt tartózkodó e három politikus? Amiért Szvetlana Alekszijevics fehérorosz író a következőket vetette papírra: „Hát lehet színes filmet forgatni a háborúról? A háborúban minden fekete. Csak a vérnek más a színe, egyedül az vörös…”
Mintha ezt az axiómát csak ez a három, nem tapsoló politikus tartotta volna észben. Különösen Orbán Viktor, aki videóbeszámolójában elmondta: „Meghallgatva az ukrán elnököt nyilvánvaló, hogy ez a háború elhúzódik.” Azaz a háborús filmen továbbra is jó ideig minden fekete lesz, csak a vér lesz egyedül vörös. Az ENSZ Emberi Jogi Hivatala szerint január végével 7110 civil halálos áldozattal és 11 ezer sebesülttel számolhattunk. Számuk pedig azóta nyilván csak nőtt, hogy az elesett katonák tömegeiről ne is beszéljünk.
Amikor a vörös szőnyegen lépdelő Zelejszkijt megtapsolták, akkor 24 ország vezetői, az EU állam- és kormányfők tanácsának tagjai a halál aratását tapsolták meg Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével, azaz az EU legfőbb döntéshozó testületének elnökével együtt.
Azt a vérontást tapsolták meg, amely az ő közreműködésük nélkül néhány nap alatt véget érne. Ukrajnának ugyanis saját erőből nem futná a védekezésre. Nem lenne ereje ahhoz, hogy minden humanitárius szempontot félretéve, nem ritkán erőszakosan besorozott katonákat kényszerítsenek a frontra, s életben hagyjanak további egyenruhás ezreket. A taps mellőzése a vérfürdő elutasítását is magával vonná, ahogy Lendvai Ildikónak se jutna eszébe Orbán tahózása, ha a miniszterelnök a halálgyár fenntartására tapsikolt volna.
Szörnyű világot élünk, ha egy kormányfőnek azért kell feszengenie, mert a háborúpárti álláspontot a magyarok érdekében nem osztja. Azért kell feszengenie, mert ő a helyzetet úgy értékelte Brüsszelben, hogy mi „magyarok továbbra is segíteni fogjuk humanitárius eszközökkel az ukránokat, de fegyvereket továbbra sem szállítunk. A magyar érdek továbbra is a tűzszünet, a béketárgyalások és egy tartós békét eredményező rendezés. Életet menteni csak békével és tűzszünettel lehet”.
Ismételjük meg: „Életet menteni csak békével és tűzszünettel lehet.” Tessék mondani, nem riasztó ezen gondolatok ismeretében a tapsikoló uniós állam- és kormányfők álláspontja. Akik nem tudják, hogy licitálják egymást felül államaik fegyverszállításában Ukrajnának.
Természetesen az Egyesült Államokkal a háttérben, amelynek leginkább érdeke a szankciók életben tartása s annak a nagyhatalmi játszmának a sikerre vitele, hogy az Európai Tanács olyan döntéseket hozzon, amelyekkel meg lehet gyengíteni a nemzetállamok hatalmát, s a közös hitelek felvételével további adókat lehessen kivetni a polgárokra, a nemzetállami kormányok erőteljes gyengítésére.
Látható, hogy az emberélet mennyire másodlagos ebben az érdekharcban, s hogy az Európai Unió felső vezetése, mögötte a mélyállammal, Soros Györggyel mennyivel előrébb valónak tartja a gazdasági sikereiket, mint az emberek életét.
A bölcsesség azt mondja: „Barát a taps, mely ujjong, ha célba érsz.” Önök szerint kinek ujjong a taps? A hisztizőknek? Az emberbarát, békepárti Orbán Viktornak vagy a háborúpárti uniós vezetőknek, meg Lendvainak, Gyurcsánynak, Dobrevnek?
Igen, jól gondolják: a kérdést költőinek szántam.
A szerző szerkesztő