Meloni a vékony pallón

Úgy látszik Brüsszel és Berlin mindenkit megpróbál „bedarálni”, akit csak tud. Most éppen Giorgia Melonin van a sor. Az új olasz miniszterelnök bemutatkozó látogatásra utazott Berlinbe Olaf Scholz német kancellárhoz. Ami a tárgyalások után elhangzott, az finoman fogalmazva árnyalta Meloni választási kampányának mondanivalóját.

Meloni azt javasolta Scholznak, hogy állítsanak fel bevándorlási kvótákat az illegális migráció elleni küzdelem részeként. Ezzel az ötlettel a jobboldali olasz kormányfő előre jelezte, hogy egyetért a szociáldemokrata, baloldali német kancellárral, már ami a menekült válság kezelését illeti. (A találkozót követően az EU a közösség külső határainak megvédéséért szállt síkra, de a migránsoknak a tagállamok közötti kvóta szerinti szétosztása továbbra is napirenden van.)

Hol vannak már azok a kemény választási szavak, amelyek hatalomra segítették Melonit a szeptemberi voksoláson, amikor az illegális migrációval szembeni eltökélt fellépést sürgette. Ez már a dolgok „elmaszatolása”, még nem teljes hátraarc, de már a félfordulat megtörtént.

Mielőtt még pálcát törnénk az európai politikában nem túl kényelmes helyzetben lévő olasz kormányfő feje felett, gondoljunk bele magunkat az ő helyzetébe. Két példa áll előtte, hogy mi történik azzal az olasz miniszterelnökkel, aki a hangzatos választási ígéretek után behódol a germán és brüsszeli erőszaknak, és mi történik azzal, aki ezt nem teszi meg.

Matteo Renzi 2014 februárjában úgy ült bele a miniszterelnöki bársonyszékbe, hogy programjában azt ígérte: a tomboló globális válság leküzdésének eszköze, hogy pénzt pumpálunk a gazdaságba. Így Itália nem fog az államcsőd szakadékának szélén tántorgó Görögország sorsára jutni. Berlin és Brüsszel viszont a szigorú pénzügyi politika híve volt, vagyis mindenki húzza meg a nadrágszíjat.

Renzi is elment Berlinbe bemutatkozási látogatásra. Ott aztán Merkel mami kezelésbe vette. Ahogy hazaért már a szigorú pénzügyi politika hívének vallotta magát, mintha előzőleg mi sem történt volna. Viszont két évig még hatalmon maradt, de a német gazdasági recept nem vált be, Renzi belebukott a nagy takarékoskodásba. Az adók könyörtelen behajtása, a hiteltörlesztések elmaradása okozta ingatlanok elvesztése sok embert kergetett az öngyilkosságba.

A globális pénzügyi válság előtt Silvio Berlusconi is pénzügyi okok miatt volt kénytelen távozni a kormányfői posztról. A gondokat Brüsszel mesterségesen idézte elő, mert akkor már nem volt szalonképes a migránsok elleni fellépés. Márpedig Berlusconi nemegyszer adott hangot a migránsokkal szembeni érzelmeinek és konkrét lépéseket is tett az Afrikából érkező áradat feltartóztatására. Például 2009-ben Brüsszelből és Berlinből azért ostorozták Berlusconit, mert visszafordított egy migránsokat szállító hajót. 

Az olasz gazdaság állapota jó volt, de ez nem volt érv Brüsszelben. Az Európai Központi Bank nem adott hitelt Rómának a gazdaságélénkítésre és a már felvett hitelek törlesztőrészleteinek fizetésére. Sőt fedezetet sem vállalt más bankoktól felvenni készült kölcsönökre. Olaszország három hónapon belül államcsőd közelébe került volna. Berlusconinak nem volt választása, le kellett mondania.

Meloninak tehát most egy vékony pallón kell a szakadék felett egyensúlyoznia. Nem mehet nyíltan szembe Brüsszellel és Berlinnel, legalább gesztus szintjén ki kell szolgálnia a „migránsszeretet”, miközben gondot kell fordítania választási programjának betartására, szavazótáborának megtartására.

Nem lesz könnyű dolga, mert mit is mondott Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az olasz választások előtt arra az esetre, ha Brüsszel számára kedvezőtlen eredmény születik, vagyis Meloni kerül hatalomra: ha a dolgok rossz irányba mennek, úgy, mint Magyarországon és Lengyelországban, akkor megvannak az eszközeink.

Tudjuk.

A szerző főmunkatárs