Kinek az érdeke?

Azzal, hogy Jorge Mario Bergoglio a Ferenc nevet választotta pápaként, ő az első katolikus egyházfő, akiről már a megválasztásakor Assisi Szent Ferenc juthatott sokaknak az eszébe. Ahogyan a közelmúltban elhunyt XVI. Benedek emeritus pápának bátorság kellett ahhoz, hogy visszavonuljon, Bergogliónak is bátorság kellett ahhoz, hogy I. Ferenc pápa legyen.

Assisi Szent Ferenc nem a megalkuvások embere volt, bár annak idején még ő is próbált összehozni egy jó kis békealkut az egyiptomi szultánnal. Igaz, ez ugyanúgy nem sikerült neki sem: ahogy ma annyi ember, I. Ferenc pápa is hiába emlegeti az orosz–ukrán háború kapcsán szinte szüntelenül a békét.

Azt ugyanakkor már kezdetben sejteni lehetett, hogy a szegénységhez és alázathoz való új megközelítés, amelyet a névválasztással Bergoglio tudatosan is felvállalt, nem hoz majd osztatlan népszerűséget I. Ferenc pápának. Ez azonban őt akkor szerintem nem érdekelte, ahogyan az ilyesmi a róla szóló hírek szerint Bergoglióként sem volt fontos számára. Megválasztásakor sokan gondolhatták tehát úgy, hogy személyében a bíborosok olyan egyházvezetőt választottak, akire most a legnagyobb szüksége van a világnak, és a legnagyobb szüksége van az egyháznak. Mert mindkettőnek nagy szüksége lenne a megújulásra.

Assisi Szent Ferenc következetesen követte Krisztust. Eredetisége és hite ellenállhatatlan erővel vonzotta az embereket. Feljegyezték róla, hogy „ha egy városba megérkezett, örült a papság, zúgtak a harangok, örvendeztek a férfiak és az asszonyok is velük együtt a gyermekek tapsoltak örömükben”.

Megválasztásakor azt kívántam az új pápának, hogy fogadják őt is ugyanígy, örömmel és várakozással. És tudjon is megfelelni annak, amit tőle e névválasztás után a hívők és a világ elvár. Törődjön továbbra is bátran a mai kor számkivetettjeivel, a „leprás” szegényekkel. Használja új „beosztását” arra, hogy a széthúzás minél inkább megbonthatatlan egységgé növekedjék, egyházi és világi értelemben egyaránt.

Kívántam még azt is, hogy senkinek a szívében ne fogyatkozzék meg az az öröm, ami ott, Francesco megválasztásakor szállást talált, sőt, növekedjék, és találjon minél több újabb lakhelyet újabb és újabb emberi szívekben, mert a tengernyi nehézség közt csak ez az öröm ad reményt az elcsüggedteknek, erőt a megfáradtaknak, és mutatja meg a helyes utat az erőseknek. És mert I. Ferenc pápa fellépésével előttünk volt az esély, hogy új korszak kezdődjön az egyház és talán a világ életében.

Nos, ez az esély, ha nem is foszlott semmivé, azért igencsak elmosódni látszik – legalábbis egyelőre. Mert ma a világ a szárazságban esőként várt megújulás helyett mintha egyre inkább csak ketté akarna szakadni, és érvényes ez a világban működő egyházra is. Nem kizárt persze, hogy a majdani megújulás előfutára a mostani káosz. Mondhatnánk azt is, hogy éppen ettől lesz a történet ilyen emberi.

A szerző újságíró