Katarozó ítészek

Csöppnyi kétségünk se legyen, hogy amikor az Európai Labdarúgó-szövetség a politikai megnyilvánulások tiltására hivatkozva betiltja a Nagy-Magyarországot ábrázoló molinókat és zászlókat a magyar csapatok nemzetközi mérkőzésein, akkor éppen a legképmutatóbban politizál. A korrupciótól bűzlő szervezet – meghatározó szerepe volt abban, hogy Katar elnyerhette a tavalyi világbajnokság rendezési jogát – az ugyancsak korrupcióban úszó Európai Unió felé gyakorol gesztusokat. Az csupán hab a tortán, hogy éppen a Perzsa-öböl menti ország köti össze az UEFA és Európai Parlament nagyhatalmi korifeusait, és a 19. század végén a Panama-csatorna építésének visszaélései nyomán keletkezett panamázás kifejezést a 21. században a Katar-gate, a katarozás váltotta fel.

Divat most Magyarországot leckéztetni, szinte elvárássá vált, és minél több vaj van egy szervezet vezetőinek a fején, annál buzgóbban próbálja ilyen pótcselekvésekkel elterelni a figyelmet a saját háza táját elöntő szennyről. A Nagy-Magyarországot ábrázoló drapériák nem most jelentek meg a lelátókon, évtizedeken keresztül nyugodtan loboghattak, a történelmi tényektől mindig is hidegrázást kapó szomszédok berzenkedései mindeddig nem találtak vevőre.

A politikai megnyilvánulások tiltásával magyarázni a döntést azért is kétszínűség, mert az elmúlt években éppen az UEFA jóváhagyásával, szinte már előírásával jelenhettek meg a pályákon a politikai állásfoglalások, sőt azok a csapatok váltak megbélyegezetté, amelyek az angol gyarmatosítók bűntudatából táplálkozó térdeplést vagy a szivárványos karszalagok viselését, zászlók lobogtatását nemkívánatosnak tartották a stadionokban. Katarban a világbajnokság idején persze azt is láthattuk, hogy van az a pénz, amennyiért az álszenteskedők nem ragaszkodnak a polkorrektség megjelenítéséhez, és tiszteletben tartják a helyi szokásokat, törvényeket. Nem először szembesülhettünk ezzel. A román szurkolók rendszeres, leplezhetetlen magyargyűlölete legfeljebb fejcsóválást vált ki abból a rasszizmus ellen létrehozott szervezetből, amely a hivatalos magyar címerben megjelenő árpádsávos zászló feltűnéséért már a legsúlyosabb büntetést rója ki. Az UEFA lényegében betiltotta a magyar állam egyik szimbólumát, és bár megpróbálhatná, ugyanez aligha merül fel az angol vagy a német himnusz kapcsán, miközben gyaníthatóan a történelmi bűnök okán azok több ember érzékenységét bánthatják világszerte.

A katarozók következetességét pontosan mutatja, hogy nem a magyarság összetartozását szimbolizáló jelkép tiltása a cél, csupán annak bizonyos megjelenítése. A szurkolói sálakon, a sapkákon a hírek szerint ugyanis változatlanul szerepelhet a stilizált Nagy-Magyarország, ahogy pillanatnyilag a történelmi atlaszok átszabása, elégetése sem merült még fel. Persze, erősen hangsúlyozom, hogy MÉG, hiszen a polkorrektség jegyében az elmúlt évtizedben már sarkából fordult ki a világ, a nemrég MÉG elképzelhetetlen előírások napjainkra már elvárásokká váltak.

A szerző vezető szerkesztő