Könyvégetés, de miért is?

Kétségtelen, hogy az egész világot sokkolta az, ami 2015-ben a Charlie Hebdó szerkesztőségével történt. Akkor elítéltük az Iszlám Állam brutalitását, és most is elítélünk minden iszlamista terrorcselekményt. Ám ugyanezzel a lendülettel kell elítélni azokat az akciókat is, amelyek során akár a keresztény, akár a muzulmán vagy a zsidó vallást gúny tárgyává teszik, szent könyveiket elégetik, a vallásalapítókat becsmérelik. Ezt azonban a Janus-arcú balliberálisok soha nem fogják megtenni. Most is eszelős makacssággal a szólásszabadsággal próbálják meg igazolni a stockholmi török nagykövetség közelében az elmúlt napokban történt Korán-égetést a svéd hatóságok.

A történet szerint a Törökország mellett kiálló kisebb demonstráló tömeg közelében égette el a muszlimok szent könyvét, a Koránt egy iszlamofób párt ismert vezetője. De miért is égettek? Egyesek még mindig itt tartanak? Nem zavarja őket, hogy a nácik is könyveket égettek egykoron Németországban? „Ahol könyveket égetnek, ott végül embereket égetnek” – szólnak Heine profetikus mondatai 1820-ból. Most csak azért a könyv, mert az embert már nem tudják vagy nem merik elégetni? Nem a szent könyvekkel van a baj, hanem azokkal, akik azokat elégetik. Azonban a stockholmi hatóságok előzőleg úgy ítélték meg, hogy a svéd alkotmány, valamint a svédországi szólás- és gyülekezési szabadság nem tette lehetővé a Korán-égetéses tüntetésnek a közrend nevében történő betiltását.

Vitán felüli, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága nem ad jogi felhatalmazást senkinek sem vallásgyalázásra. Maga az uniós alapjogi charta is hangsúlyozza, hogy az egyes rendelkezéseiben szabályozott jogok csak meghatározott feltételek és korlátozások mellett, mások jogainak védelmére tekintettel gyakorolhatók. Például az említett véleménynyilvánítás szabadsága vagy a szólásszabadság, amelyre a notórius vallásgyalázók előszeretettel hivatkoznak mint alapjog gyakorlására, nem sértheti mások emberi méltóságát vagy vallásos meggyőződését, mint úgyszintén alapvető jogot. Sőt, hazai viszonylatban Sólyom László korábban, még az Alkotmánybíróság elnökeként úgy foglalt állást, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága csak második a sorban az emberi méltósághoz való jog mögött. Úgy tűnik, a balliberális hatalomgyakorlók annyit értenek a szabadságjogokhoz, mint szamár a szaxofonhoz. Ugyanis a véleménynyilvánítás semmilyen körülmények között nem lehet nyilvánvalóan sértő, túlzó vagy az érintett személyt vagy közösséget méltóságában és hitében megalázó.

A korunkban joggal elvárható normalitást tükröző gondolkodásmód helyett azonban a balliberális demokrácia- és szabadságfelfogás észrevétlenül megszabadított minden szabály, tradicionális kötelék alól, és lassan önzéshez, valamint az erények megszűnéséhez vezetett. Ennek az ideológiának a hatására az egyenlőség helytelen közfelfogása alapján minden szabály, tekintély megkérdőjelezhetővé vált. Ez a gondolkodásmód mindenkit arra késztetett, hogy önmaga keresse az igazságot. Ezért egyszerre csak létrejött egyfajta romlott szabadság, amely arra ösztönöz, hogy mindent megtegyünk, ami jólesik. Ez a szabadság már nem ismer semmiféle tekintélyt, leráz magáról minden szabályt. Ez a romlott szabadság a táptalaja azoknak a torz jogértelmezésnek is, amely most az eset kapcsán a svédeknél napvilágot látott. Pedig az unió rendelkezéseinek mások általi betartására oly kényes svédek számára is etalon az unió alapjogi chartája, amely egyértelműen és félreérthetetlenül kimondja az emberi méltóság sérthetetlenségét és annak védelmét.

Számos esetben visszaköszön, hogy a nyugati balliberálisok szólásszabadsággal kapcsolatos felfogása meglehetősen képmutató. Vegyük például a franciákat. Macron elnök 2019-ben elítélte Jair Bolsonaro brazil elnököt, amiért az támogatta a francia elnök feleségével kapcsolatosan megjelent kritikus közösségimédia-megjegyzéseket. Akkor Macron egy sajtótájékoztatón elmondta, hogy Bolsonarónak nincs joga megsérteni a feleségét, ezért egyáltalán nem érdemeli meg az elnöki tisztséget. Aztán nem is olyan régen a muszlim világban sokan az egykori francia katonák képeivel tüntettek, amelyeken azok algériai ellenállók levágott fejével pózolnak, írta meg akkor a The Guardian. Franciaország nemcsak gyűlöl emlékezni szörnyű tettére, de bünteti is azokat, akik ezt szóvá merik tenni. Amikor 2006-ban George Freche francia politikus Montpellier-ben embertelennek nevezte a történteket, 15 ezer euró pénzbírsággal sújtották. Amikor Paul Aussaresses francia tábornok a 2000-es évek elején megjelentette az algériai borzalmakat megörökítő könyvét (Kaszba csatája), egy párizsi bíróság 7500 euróra büntette őt a könyv megírásáért, és annak két kiadóját 15 ezer euró pénzbírsággal sújtotta. A fellebbezéseket 2003-ban egy párizsi fellebbviteli bíróság, míg 2004-ben a francia semmisítőszék söpörte félre. Úgy látszik, Nyugaton már kétféle szólásszabadság létezik: a hatóságilag engedélyezett szólásszabadság és a luxuscikknek számító, hatóságilag nem engedélyezett szólásszabadság.

Meggyőződésem, hogy ha hazánkban történt volna meg ez a mostani eset, akkor az Európai Parlament szocialista frakciója – félretéve az aktuális megvesztegetésekkel kapcsolatos bokros teendőit – soron kívüli ülésen követelné hazánk példás megbüntetését. Magyarországra már azonnal rá is sütötték volna az iszlamofób bélyeget. A hazai balliberális EU-parlamenti képviselők pedig vörösre dagadt szemekkel éjszakáznának, tollba mondva vádlóinknak hazánk ócsárlását. Sajnálatos módon a hazai balliberális körökben is elterjed az a kettős mércéből adódó torz gondolkodás, amelynek kizárólagos célja, hogy saját nemzetüket, saját hazájukat nagy élvezettel mocskolhassák. Az államnak viszont joga, sőt kötelessége védekezni az ellen, hogy a közgondolkodásban ez a jelenség elfogadott magatartássá rögzüljön. A baloldal elsődleges célja, hogy kizárólagos értelmező hatalommá váljon a médiá­ban. A baloldali ellenzéki politikusok minden eszközt bevetnek annak érdekében, hogy a polgárok csakis az ő szemüvegükön keresztül lássák a világot, ők akarják megmondani, miről, mit és hogyan kell gondolnunk.

A leírt események jól reprezentálják a kultúrrasszista, önmagukat magasabb rendű embertípusnak gondoló balliberálisok Janus-arcú demokrácia- és szólásszabadság-felfogását. Na, ez az a demokrácia, amelytől jó, ha úgy félünk, mint ördög a tömjénfüsttől!

A szerző jogász