Kondor Katalin

Vélemény és vita

Szívügyek

„Jól csak a szívével lát az ember”, mondja a kis herceg, Antoine de Saint-Exupéry méltán világhírű regényében. Sajnos a mai világhelyzetet elnézve kissé kételkedik az ember, no nem a mondás igazságában, hanem abban, valóban van-e szíve annak a sok embernek, akire a világ sorsa van bízva. Ám mivel szív nélkül nem lehet élni, inkább arra gondolhatunk, hogy ezeknek a világ felett, magyarán mindannyiunk sorsa felett mindenáron uralkodni akaró embereknek, ha van is szívük, az bizony rossz szív. Nem működik rendesen, legalábbis nem a Teremtő akarata szerint működik. Mert bizony inkább azt a mondást tették magukévá, miszerint „minden szentnek maga felé hajlik a keze”. A helyzetet mindenképpen súlyosbítja, hogy ezek az emberek mindennek, csak éppen szentnek nem nevezhetők. Hogy erre számos bizonyíték van, azt aligha kell felsorolni, egyet-kettőt a közelmúlt tényeiből mégis megemlítek.

Olvasom a minap, hogy az elmúlt három évben a világ népességének leggazdagabb 1 (azaz egy) százaléka megszerezte az összes új vagyon megközelítőleg kétharmadát. Íme, az új világrend! Ezek az emberek persze jórészt a régi vagyonok birtokosai is, hiszen csak egyetlen példát említve: születésük óta abban a kastélyban élnek, amelyet rájuk hagytak a századok, azaz már időtlen idők óta gazdagok, lakásra nemigen költöttek. S persze itt vannak az „újgazdagok” is. (Eva Kaili meg a többi, a szégyenletes európai uniós bagázs jeles tagjai, akik például mostanság óhajtottak rákapcsolni, hogy nyomukba eredjenek.) A tisztelt olvasó ezekben a hetekben arról is tudomást szerezhetett az újságokból, hogy a világjárványnak nevezett gazemberség kiötlői is igen rövid idő alatt felcsatlakoztak arra a listára, amely a világ leggazdagabb vállalatait és embereit tartalmazza. Magyarán rengeteg pénzt szereztek a tragédiából.

Mi, hétköznapi lények ezek közé az emberek közé nem tartozunk, viszont tragédiából jutott nekünk is bőven, hiszen nemcsak a covid fedőnevű valamire kell gondolnunk, amely „jelenség” még mindig a riogatás tárgyát képezi, hanem a klímahisztériára, a migránshelyzetre, a mesterségesen keltett energiahiányra, no meg a szűnni nem akaró háborúra, amelyből egyesek – no nem az istenadta nép – ugyancsak jócskán hasznot húznak. Ők a szándékos káoszkeltők, a zavarkeltésben jeleskedő csatlósaikkal egyetemben. Nekünk bizony mindezzel együtt kell élnünk. Sőt, el is kellene igazodnunk a sok, viszonylag frissen előbukkant mozgalom, nézet, őrület (LMBTQ, BLM, woke stb.) egyre gyorsabb terjedésével, a normális világ elgyávulásával, amely jelenségek egyike sem magyarázható meg józan ésszel. Egyre égetőbb tehát a kérdés, mit tegyünk? Eszünket, szívünket „vegyük elő”, amikor döntenünk, véleményt formálnunk kellene, vagy mit cselekedjünk? Bárcsak tudnék rá felelni!

Mindenesetre a nem létező véletlen kezembe adott egy csaknem tíz esztendővel ezelőtt kapott tudományos cikket. Sosem gondoltam, hogy egyszer még idézni fogom. Hosszú cikk, nem másolhatom ide, ám néhány reménykeltő mondatát, állítását megosztom az olvasóval, talán a kis herceg igazságát is bizonyítandó. A tudományos írás címe: A szív olykor önállóan dönt. A tudósok lényegében azt próbálták felderíteni, vajon milyen kapcsolat, milyen kommunikáció lehetséges a szív és az agy között. Először az úgynevezett „primitív törzsek” haláltól való extrém félelmét vizsgálták, pontosabban azt, hogy a rettegés milyen hatással lehet a törzs tagjainak szimpatikus idegrendszerére, egyesek hirtelen halálára. Nos, megállapították, hogy az állandó félelem, szorongás az érintettek testének működésében diszharmóniát teremtett, amelyet ők például dobbal kísért szertartásokkal próbáltak feloldani. Arra a megállapításra jutottak, hogy az órákon át tartó dobolással a rettegő közösség szívritmusát szinkronba hozták, és ez csökkentette a félelmet, a szorongást. Magyarán segített a szívnek abban, hogy ismét jól működjön. Leegyszerűsítve: a szív a folyamatos stressz hatására olyan üzeneteket küld testünk különböző szerveinek, valamint az idegrendszerünknek, amelyek gyorsan megbetegíthetnek, az állatkísérletek pedig bebizonyították, meg is ölhetnek. A cikkből azt is megtudhattuk, hogy szívünk olyan saját, belső idegrendszeri hálózattal rendelkezik, amely állandó kapcsolatban áll az aggyal. Olyan ez, mintha a szívnek saját „agya” volna. Ez a belső idegrendszeri hálózat pedig azt is lehetővé teszi, hogy a szív önállóan is érzékelhessen bizonyos ingereket, és képes legyen az azok által közvetített információk feldolgozására, ezek ismeretében pedig arra, hogy önálló döntéseket hozzon, és belőlük bizonyos fokig tanuljon, illetve az információkat elraktározza. S végül, de cseppet sem utolsósorban, hiszen a cikket nem tudom idemásolni, idézem az orvosok azon megállapítását, miszerint a szív alapvető szerepet játszik az agy és a test működésében, például az agy a szív „parancsára” termeli az oxitocint, a szeretetért, ragaszkodásért, a szoros anya–gyermek kapcsolatért felelős hormonokat.

Számos érdekes tudományos megállapítást tartalmaz még a cikk, amelyek mindegyike mélyen elgondolkodtató. Például, hogy a harag, a csalódottság, a szorongás megbetegíti a szívet. Sok is, nagyon sok a világban a szívbeteg. A kutatásoknak és az emlegetett cikk mondandójának mégis az a lényege, hogy a kis hercegnek vitathatatlanul igaza volt. „Jól csak a szívével lát az ember.” Ám hogy egyesek szíve miért vak, az sajnos nem derült ki a cikkből, s még a kis herceg sem beszélt róla.

A szerző újságíró