Horváth K. József

Vélemény és vita

Jászberény csattanós válasza Gyurcsánynak

NAPI KOMMENTÁR

Hatalmas pofont kapott Gyurcsány Demokratikus Koalíciója a jászberényi időközi választáson. Az ellenzék úgy nyert elsöprő fölénnyel, hogy a DK nem támogatta az ismét polgármesterré választott Budai Lóránt vezette baloldali csoportosulást. Mindez arra utal, hogy Gyurcsány nélkül jobban megy az ellenzéknek, mint vele. Jászberényben tehát nagyon is érvényesült az a 75 százalék körüli elutasítottság, amelyben a magyar választó részesíti a Böszmét.

Azt nem tudni pontosan, hogy a jászberényi választó valójában milyen politikát kedvel. Csaknem tíz évig ugyanis fideszes polgármestere volt a városnak, most pedig már három éve egy jobbikos, fasisztából kommunistává lett, Hitler- és Szálasi-idézeteket megosztó, baloldali politikust favorizáltak. Az kissé hihetetlennek tűnik, hogy Jászberény lakossága ilyen minősíthetetlen előéletű polgármestert választott meg újra a város első emberének. Még 2019-ben is csak 14 szavazattal maradt le a fideszes jelölt mögötte. Most azonban ez a balos támogatottságú Közösen Jászberényért Egyesület elvitte mind a tíz egyéni választókerületet, a fideszesek csak kompenzációs listáról juttattak be négy képviselőt a képviselő-testületbe.

A lényeg azonban az, hogy a DK sehol sincs, noha az ő képviselőjük kezdeményezésére oszlatták föl ősszel az önkormányzat vezető grémiumát. Szemlátomást Gyurcsányt nagyon megviselhették a történtek, mert a választást követő Facebook-bejegyzésében említést sem tett a dologról. Nyilván úgy volt vele, felejtsük el mielőbb a történteket.

Ám hogy a nagy választási kudarc nem múlt el nála nyomtalanul, azt zagyva blogja érzékelteti. Ha Gyurcsány eme bejegyzésével Karinthy az Így írtok ti…-ben foglalkozhatott volna, könnyen lehet, hogy csak egyszerűen beidézi az első szürreális strófát, hadd nevessen a pőre sorokon a nagyérdemű: „Ragacsa köti a semmit, / Hiszik, hogy több annál. / Bájol, mintha lenne. / Nincs. / Múlik, hervad, roskad, zuhan.” Mit szólnak hozzá? Ugye…? Lássuk be, van, akinek a „semmi” lírai megragadása egy kicsit jobban megy: „A semmi ágán ül szivem, / kis teste hangtalan vacog, / köréje gyűlnek szeliden / s nézik, nézik a csillagok.”

Aztán lassan kiderül, hogy Gyurcsány ezúttal is Orbánba akarja törölgetni a lábát. Továbbra is zavaros módon a szégyen „kusza elegyéről” ír, amely be fogja mocskolni őket. Hogy a szégyen mivel elegyedik, nem derül ki. Mint ahogy az sem, miért „hajtják le a fejüket”, mi több: ki előtt.

Gyurcsány úgy tesz, mintha a kormánynak oka lenne bármiféle bűnbánatra, amikor azt írja, hogy „nem úgy gondolták”. „De úgy” – emeli fel a mutatóujját, majd hozzáteszi: „Rosszabb, hogy tették is.” Majd – folytatva a ködszurkálást – sejteti, eljön majd a számonkérés ideje, amikor végrehajtják a felelősségre vonást. És képzeld, olvasó, Gyurcsánynak van képe jóembernek feltüntetni magát, amikor azt mondja: „Csak bennem lesz irgalom.” Arra utalhat, hogy a valóságban nem lesz kegyelem, mert a többség egyszerű fejcsóválással nem lesz megelégedve. Persze Gyurcsány és a többség más-más kávéház…

Jószai Teodóra DK-s politikus kommentjében még szervilisen rátesz egy lapáttal. A „lelepleződéstől és Orbán bukása utáni számonkéréstől félnek. Ezért bármeddig hatalmon tartják. Bűnösök egytől egyig.”

És az ártatlanság vélelmével, mi van, hölgyem? Hm?

Adyval szólva, álmodik a nyomor. Nem úgy ismerjük Gyurcsányt, hogy nem meri kimondani, miért kellene szégyellnie Orbánnak magát.

Hogy kell-e neki egyáltalán valamiért? – az bizony nagy kérdés.

Ferencre jellemző, hogy ő beszél mással kapcsolatban a szégyenről, noha éppen ő akarja beengedni a migránsokat, ő az, aki a valódi korrupcióban lubickoló, letartóztatott politikusokkal kirakott Brüsszel mocsarát nem lecsapolná, hanem hallgatásával dagasztja, ő az, aki kiszolgáltatná gyerekeinket a szexualitás különböző képviselőinek, és ezerrel támogatja az uniós szankciókat, amelyek senki másnak nem ártanak, csak Európának, benne Magyarországgal!

Csakhogy Gyurcsány nagyon elszámította magát. A magyarok ugyanis jól tudják, éppenséggel kinek van szégyenkeznie valója ebben az országban.

Jászberényben a DK nélkül győző baloldal csattanós választ adott e kérdésre.

A szerző szerkesztő

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom