Horváth K. József

Vélemény és vita

Nem a hallgatók érdekei a fontosak

NAPI KOMMENTÁR

A baloldal természetesen Erasmus-ügyben is teljes mellszélességgel Brüsszel oldalára állt.

Az semmit nem számít nekik, hogy Magyarország eleget tett az Európai Bizottság ez irányú követeléseinek. Ily módon a közérdekű alapítványok vásárlásai is a közbeszerzési eljárás hatálya alá tartoznak, illetve kidolgozás alatt van egy szigorú összeférhetetlenség szabályrendszer is, szintén a bizottság akarata szerint. A követelések megvalósítása a végrehajtás szakaszába került. Ehhez képest valóban érthetetlen, mondhatni a kettős mérce minősített esete az a döntés, hogy nem kaphatnának támogatást az Erasmus+ programon keresztül azok az egyetemek, amelyek alapítványi fenntartásúak. Ez azt is eredményezné, hogy a nem alapítványi egyetemek diákjai – például az ELTE – részt vehetnek az Erasmus-programokon, az alapítványiak pedig nem, ami masszív diszkrimináció.

A botrányos döntés ismertté válását követően például az MSZP-s Kunhalmi Ágnes egy újévi hangversenyről posztolt, aztán a vármegyék történelmi megjelölésének helyreállításán élcelődött. A brüsszeli diszkriminatív döntés bírálata persze eszébe sem jutott. A párbeszédes Barabás Richárd is azonnal lecsapott a lehetőségre, és a posztkommunista mantra rögzítésével síkra szállt az alapítványi működtetésű intézményeket eredeti formájába való visszaállításáért. Naná, hogy Ujhelyi sem maradhatott ki a sorból. Álságos szomorúsággal vette tudomásul, hogy búcsúzhatnak az Erasmustól az alapítványi egyetemek. Azt, hogy ez alapvetően tisztességtelen, magyarellenes brüsszeli magatartás, ami normális körülmények között megengedhetetlen, az a magára hazafiként szívesen tekintő embernek eszébe sem jut.

Az i-re a pontot természetesen most is Gyurcsány Ferenc tette föl. Hogy, hogy nem, a DK pikk-pakk már törvényjavaslatot is benyújtott az összeférhetetlenségi szabályok megszigorítására, ami azt sejteti, hogy nem akkor hallott először az Európai Bizottság szándékáról, amikor annak híre a magyar nyilvánosságban megjelent. Némelyek tudni vélik, hogy ezt éppen a magyar baloldal kezdeményezte a testületnél.

Gyűlölködő gondolatait nyilván boldogan írta Facebookjára: „Az állam egyetemeit az Orbán nevű kormányfő alapítványoknak adta, melyek vezetésébe saját embereit ültette. Pártegyetemeket csináltak, miközben a magyar politikai közösség elvesztette a magyar felsőoktatást.” Egy lószart, mama – idézhetnénk ide a Böszmét, akinek elvtársai a marxizmus–leninizmus esti egyetemet nemcsak létrehozták, de ott 1952 és 1989 között érettségi nélkül is, tisztán ideológiai alapon diplomához lehetett jutni.

A baloldaliak e bolsi szellem megmaradásáért mozgatnak meg minden követ, attól féltve az alapítványi egyetemek hallgatóit, hogy a komcsi szellemet nem tudják olyan intenzíven a fejükbe lehelni, mint ott, ahol az állam maradt a fenntartó, ahogy a pártállam idején.

Nincs azonban jó hírünk a Böszmének és elvtársainak. Az Európai Bizottság decemberi döntése ugyanis a jelenleg futó csereprogramokat nem érinti. Az Erasmus+ programokra ugyanis a pénz biztosított.

Nem véletlenül beszél Navracsics Tibor a félreértés lehetőségéről, ugyanis a megállapodás ténykérdés. A kormány pedig a márciusi határidőig folyamatosan egyeztet a felsőoktatást érintő források további zavartalan biztosításáról is. A kulturális tárca leszögezte továbbá: Magyarország minden vállalást teljesített, így nem fogadja el az Európai Bizottság azon döntését, amely az alapítványok által fenntartott egyetemek uniós pályázatokból való kizárását tartalmazza.

Úgy fest, a baloldal megint hozzákészülhet egy alapos pofára eséshez.

Vágyuk szerint megszigoríthatják ugyan az összeférhetetlenségi szabályokat, amin a kormány is dolgozik, ám ezzel aligha konzerválhatják a kommunizmus szellemét a modern magyar egyetemeken.

Ez az idő már elmúlt. Reméljük, örökre.

A szerző szerkesztő

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom