Örömmel látom a baloldali pártok közötti szánalmas próbálkozásokat, hogy sikeresek legyenek a politikai túlélés egymást nem kímélő versenyében. A küzdelemben kétségtelenül a legjobban Gyurcsányék állnak, ami a jobboldali választók számára kifejezetten örvendetes. Már csak azért is, mert ahogy korábban írtuk, Gyurcsány nem megdönti, hanem stabilizálja az Orbán-rendszert.
A legfrissebb közvélemény-kutatások is ezt támasztják alá. Hiába harsogja az ellenzéki politikusok és médiumok kórusa, hogy gyengül a Fidesz támogatottsága. A valóság az, hogy a biztos szavazók körében észlelhető némi visszaesés (50 százalék), ez azonban még mindig bőven elég a kétharmados győzelem megszerzéséhez.
De nézzük, mi van a másik oldalon? A legnagyobb ellenzéki pártként a mellét döngető DK óriásit zuhanva már csak 12 százalékon áll, az MSZP, az LMP öt, az egyik leghangosabb Párbeszéd pedig egy százalékon vegetál. Teljesítménydeficitjük legnagyobb tanulsága, hogy például a kormánypárttól lemorzsolódott szavazók még véletlenül se mentek át egyik vagy másik baloldali politikai erőhöz, mind a bizonytalanok táborát erősítik.
Ehhez képest meglehetősen komikus, hogy a baloldali pártok vezetői a saját politikai túlélésük, értsd, kevés munkával érdemtelenül bőséges jövedelmük megszerzése érdekében olyan feltételeket akarnak támasztani egymásnak, amellyel ők minél nagyobb létszámmal képviseltethetik magukat a 2024-es és az azt követő politikai megmérettetések után. Az ugyanis nyilvánvaló, még a baloldali politikai elemzők sem vitatják, hogy demokratikus versenyben ez a baloldal képtelen leváltani az Orbán-kormányt. Ezért aztán az ország sorsa szempontjából édes mindegy, mit mond Gyurcsány, illetve mivel érvel, mondjuk, Komjáthi Imre, az MSZP jobb híján megválasztott, éhségmenettel rég leharcolt társelnöke. Miért érvel az előválasztás mellett, amikor nyilvánvaló, hogy ha valaki a társadalom előtt leszerepel, hónapok óta egy-öt százalékos szintet ér csak el, akkor attól nem várják azt a választók, hogy változtasson az ország sorsán, mert látják, hogy erre képtelen. Ez egyébként a legszembetűnőbb szegénységi bizonyítvány, amelyet baloldali párt önmagáról kiállíthat.
Csak ezért fontos nekik, hogy szembemenjenek Gyurcsánnyal, aki ugye politikai teljesítmény alapján akar pozíciókat erősíteni. „Teljesítményversenyre van szükség. A tegnap nem belépő a holnapba. A szép holnap ígérete pedig nem helyettesíti a mai teljesítményt.” Magyarán az, hogy korábban az MSZP nagy, országló párt volt, azzal ma már önmagában nem lehet a balos politikai vezérkar részévé válni. „A szép holnap ígéretei” viszont azért csalnak mosolyt az arcokra, mert a baloldal egyik pártja sem volt soha olyan szegény, hogy ígérni ne tudott volna. Méghozzá pofátlanul, célzottan az Orbán-kormány intézkedéseit igyekezve romba dönteni.
Elég, ha arra gondolunk, hogy 2010 előtt nem volt sem háború, sem covid, sem szankciós politika, sem brüsszeli zsarolás, de Gyurcsányék a nyugdíjasoktól csak elvettek, a tanárok ezreit tették az utcára, csökkentették a bérüket, iskolákat zártak be, miközben kórházakat szüntettek meg. Napjainkban pedig azért bírálják a kormányt, mert nem elég magas a nyugdíjemelés mértéke, a tanárok megemelt és további emelés előtt álló béréből is konfliktust gyártó érvelésükről nem beszélve, hogy a hozzájuk képest nagyságrenddel jobb egészségügyi ellátás idején sem szól másról a nóta, minthogy mit miért csinál rosszul a kormány a kórházakban.
A hatalomért folytatott harcban a baloldalnak nem marad tehát más hátra, mint a hergelés. Ha a rendszert külföldi segítséggel, a határon túlról netán sikerül megdönteni, akkor ők kéznél legyenek a bársonyszékek elfoglalására. Az írja Gyurcsány: „Orbán elvetemült rendszere létezik. Ez nem vélemény, ez tény.”
Mi ez, ha nem hergelés, sarkosabban fogalmazva gyűlölködés? Ezt az „elvetemült rendszert” ugyanis több mint hárommillió ember támogatja. Pontosan azért, mert szerintük nem elvetemült a rendszer, hanem nagyon is az ő érdekeiket szolgálja. Ez sem vélemény, ez is tény, kedves Ferenc! Ez a hárommillió polgár is elvetemült lenne? Vagy csak jó ez emberek emlékezete, és még zsigereikben érzik a valóban elvetemült pártállami diktatúra emberpróbáló, lélekölő évtizedeit, amit a hátuk közepére kívánnak, nem a mindennapjainkba?
Mert a baloldal, háta mögött a neomarxista Brüsszellel, ezt akarja. Kiszolgáltatottá, védtelenné tenni ismét a magyarokat. Amiről persze szó sem lehet. Nekünk egy dolgunk van: szemlélni, ahogy a bal sarokban a saját napi kényelmes megélhetésükért küzdő politikusok egymás haját tépik a politikai pecsenyéért, nehogy Bangóné sorsára jussanak.
És vigyázni az Orbán-kormány stabilitására. Rabok ugyanis már voltunk egyszer, újból azonban véletlenül sem akarunk lenni.
A szerző szerkesztő