Kevés sikertelenebb küzdelmet folytatott az emberiség különböző káros szenvedélyek ellen, mint amikor az alkoholfogyasztást akarták kordában tartani vagy éppen betiltani. Ennek legismertebb kudarca az amerikai szesztilalom volt, de sorolhatnánk még számos elvetélt kísérletet. Most azonban Belgiumban, úgy tűnik, zseniális módszert dolgoztak ki, hogy megreformálják a helyi fiatalság zabolátlan ivási szokásait. Balen városának elöljárói ugyanis úgy döntöttek, hogy három ingyenitallal jutalmazzák azokat az ifjakat, akik a szondákat megfújva bizonyítják, józanul érkeznek a bulikba. Ezzel a gesztussal legalább annyit nyernek, hogy az odatartó úton nem bontják le a kerítéseket, szedik fel a macskaköveket, szúrják ki az autók gumijait városuk ifjai széles jókedvükben. Abban is bíznak, hogy a „józantallérok” segítségével megszűnhet az otthon pancsolt és ugyancsak becsületsértő italok fogyasztása, vagyis teret nyerhet az ivás előtt ivás kultúrája. Az, hogy a három ingyenital mennyire lesz hatékony a mértékletesség szép tervének magvalósításában, legalább is elgondolkodtató. Elvégre, ha józan voltál, három italt fizet a város. Egyben azt is garantálja: nem leszel sokáig az.