Nyakunkon a szilveszter, a bulik, az iszogatás, a jókedv időszaka. Természetesen Ukrajnában is megünneplik az év utolsó napját, sőt azt is mondhatnánk, hogy az új év első napja is amolyan félhivatalos állami ünnep. Fáklyás felvonulások kíséreteként hangos demonstrációk, politikai jelszavak és szélsőséges megnyilvánulások röpködnek a levegőben. Mindebből jól látszik, hogy ez nem egy szokványos buli, messze eltér az óév-búcsúztatásától, inkább nevezhető hangos politikai programdeklarációnak.
És ez így is van. Január elsején van ugyanis Styepán Bandera születésnapja, amelyet 2014-óta, amikor puccsal elkergették a törvényesen megválasztott elnököt, minden évben hangos, fáklyás felvonulás kíséretében méltatják a demonstrálók által „szép napoknak” tartott időszakot.
Vagyis azt a korszakot, amikor Styepán Bandera, aki Ukrajna náci német megszállása idején létrehozta az Ukrán Felkelő Hadsereget (UPA), amely Hitler szövetségeseként harcolt a németek oldalán. Nagy fantázia nem kell hozzá, hogy ezután mi következett: az összes nem ukrán kisebbség tömeges lemészárlása, és élen jártak a zsidók tömeges megölésében. Most pedig állami pénzből emelnek Banderának köztéri szobrokat, ezért is lehet ezt a napot amolyan félállami ünnepnek nevezni.
Én megértek mindenkit, aki teljes mellszélességgel kiáll Ukrajna szuverenitása mellett, elítéli az orosz agressziót, szolidáris a menekültekkel és elborzadva nézi a lerombolt városokat. Kétségkívül Ukrajna az áldozat, és Oroszország az elkövető. De az áldozat hogyan tudja a több mint hét évtizeddel ezelőtt az UPA által elkövetett tömeggyilkosságokat beilleszteni egy olyan ország politikai rendszerébe, amely mindent elkövet, hogy az EU és a NATO tagja legyen?
Sehogy, nem is lehet, mégpedig azért nem, mert az ukránok szerint az akkor elkövetett gyilkosságok az orosz-szovjet vörös hatalom elleni harc részét jelentették, azzal a céllal, hogy létrehozzák a független Ukrajnát. Tehát a Hitler melletti kiállás az ukrán identitás részévé vált.
Mindez egy olyan ellentmondás, amelyet nem lehet feloldani. Itt vannak az áldozatok emlékei, a leszármazottak fájdalma. Miközben Ukrajna mindenkitől elvárja, hogy mint áldozat kapjon meg minden segítséget, az állam gyakorlatilag legitimálta az UPA által elkövetett vérontásokat.
Azoknak, akik hazánkban is kiállnak Ukrajna mellett, azért mindezeken el kellene gondolkodniuk. Mert ugye mit szólnának ezek az emberek, ha például – feltéve, de meg nem engedve – Szálasi Ferencnek – nagyjából Banderának felel meg – állami pénzből kezdenének köztéri szobrokat emelni. Még egyetlen építkezés sem kezdődne meg, azonnal NATO-, EU- és ENSZ-csapatok hazánkba való bevonulását követelnék. Szerencsére Magyarországon nem fenyeget az a veszély, hogy Szálasinak szobrokat emeljenek. Erre az összehasonlításra kevesen gondolnak, pedig erős racionalitása van annak, hogy a két személy és a két történelmi helyzet – magyar, ukrán – között van logikai kapcsolat.
Viszont milyen Ukrajna épülhet újjá a háború után? Mert pillanatnyilag úgy néz ki, az épületek romjainak elszállítása gyorsabban fog menni, mint az ukrán identitás-romhalmaz eltakarítása.
A szerző főmunkatárs