Horváth K. József

Vélemény és vita

A brüsszeli korrupció Ujhelyinek smafu

Napi kommentár

Annál szebb karácsonyi ajándékot nem is kaphatott volna Magyarország, mint hogy a kormánynak sikerült megállapodnia az uniós pénzekről. A hír hallatán Ujhelyi Istvánnak valószínűleg meg is akadhatott a falat a torkán, mert ő az utolsó pillanatig teljesítette a jó hazaárulókhoz illő kötelességét: a nemzeti ügy üdvözlése helyett Orbán Viktort próbálta mocskolni a hazugságokban való dagonyázással.

Lehet, hogy neki nem szóltak, hogy Pisti, elment a hajó, megvan az egyezség, a magyarok szava, élén a miniszterelnökkel többet ér az Európai Bizottságban, mint a Gulyás Gergely által ország-világ előtt hazaárulóknak nevezett magyar gyurcsányista EP-képviselőké, akik havi nettó hatmillió forintért évek óta küzdenek Brüsszelben a saját hazájuk ellen. A megállapodással voltaképpen maga az unió ismerte el, hogy azok az aljas vádak, amelyekkel a jogállamiság hiányának mantrázásával Orbánnal és a kormánnyal szemben korrupciót emlegettek, megalapozatlanok. Mindezek csak arra voltak jók, hogy olyan kiszolgáltatott pénzügyi helyzetbe próbálják kényszeríteni hazánkat, hogy adja be a derekát a migráció, a genderideológia szabad terjesztése és a szankciós politika támogatása érdekében. Ez azonban nem sikerült.

Sőt, a sors mint a legnagyobb nagy rendező, igazi korrupciós botrányt tálalt föl a közvélemény számára Eva Kaili, az Európai Parlament volt alelnöke főszereplésével, amelynek érintettje hatvan európai parlamenti politikus is. Az ügy kapcsán a köpönyegforgatás művészeinek vezéréről, a korábban a korrupció ellen harcoló bizottság vezetőjéről most derült ki, hogy ő is a letartóztatottak között van. Mi több, Guy Verhofstadt neve is felbukkant az ügyben, ám gyanúba egyelőre még csak a munkatársai kerültek. A Magyarországot többször keményen és szintén alaptalanul bíráló Verhofstadttal kapcsolatban legutóbb arról szóltak a hírek, hogy közpénzből újíttatta fel vízparti műemlék házát. A több mint 327 ezer eurónyi – mintegy 135 millió forint – támogatást a flamand kormánytól, Kelet-Flandria tartománytól és Gent városától vette fel. Mi ez, kérem tisztelettel, ha nem maga a korrupció? Miközben legutóbb ez az ember dobta be a közösbe „ragyogó ötletét” a magyar érdekekért következetesen küzdő Orbán-kormány ellen, amikor kijelentette, hazánktól egy vétó után tartsanak vissza 5,8 milliárd eurót, két vétó után 11,6 milliárdot, három után 23,2 milliárd eurót. Mondta ezt úgy, mintha ő volna Jusztícia, az igazság és az erkölcs istennője. Közben látjuk, hogy a Fogtündérként is emlegetett volt belga miniszterelnök tisztessége ezer sebből vérzik. Mint ahogy az is valószínűsíthető, hogy a jelenleg Eva Kaili, az Európai Parlament volt alelnöke nevéhez kötődő korrupciós botrány valószínűleg csak a jéghegy csúcsát jelenti.

Nem véletlenül mondta Orbán Viktor: „Mindenki tudta, hogy Brüsszel tele van korrupciós ügyekkel, de most már olyan szintet ért el a dolog, hogy a rendőröknek is intézkedniük kellett. A korrupciós botrány megrengette az európai intézményeket, folyamatosak a házkutatások, eurómilliókat foglalnak le a rendőrök, és mindenki azt találgatja, mely brüsszeli politikusok lehetnek még érintettek. Sokak szerint a szálak a legmagasabb szintekig is elvezethetnek. Ideje, hogy lecsapoljuk a mocsarat itt, Brüsszelben.”

És ezek után jön Ujhelyi, és azt képes közzétenni Facebookján, hogy „Orbán úgy beszélt mocsárról meg lecsapolásról, hogy szügyig cuppogott a hazugságok dagonyájában”.

Az Európai Parlamentben, ott, ahol ő is a napi munkáját végzi, akkora botrány robbant ki, amelyet még nem látott Európa, és Ujhelyi Istvánnak ez nem számít. Mintha meg se történt volna. Tovább mantrázza azokat a szörnyűségeket, amelyeket megbízói, a dollárokat gurítók elvárnak tőle. Legalább annyi jóérzés szorult volna bele, hogy ilyenkor csöndben marad.

Nem lehet nem ideidézni Szolzsenyicin kommunistákkal kapcsolatos, örök érvényű megállapításainak egy részletét: „A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más normális, azaz nem kommunista ember számára.”

Ujhelyi a gyurcsányista baloldal frontembere. A magyarok remélik, hogy már nem sokáig.

A szerző szerkesztő