Van út

A leírások szerint különös dolog történt a Vatikán egyik kápolnájában 1884. október 13-án: a szentmisét befejező XIII. Leó pápa tíz percre mozdulatlanná vált (a szemtanúk véleménye szerint önkívületbe esett), majd ebből fölocsúdván visszavonult, és leírt egy imádságot. A Szent Mihály-imát, amelyben az imádkozó a főangyalt, a mennyei seregek vezérét kéri, hogy óvjon mindenkit a sátán és a gonosz lelkek elleni küzdelemben, egészen 1970-ig kötelezően minden szentmise végén elmondták. Népszerűségéből máig nem vesztett.

XIII. Leó egyébként roppant életművet hagyott maga után, annak ellenére, hogy bonyolult, ellentmondásokkal teli korban került az egyház élére (pontifikátusa 1878–1903-ig tartott), és rendkívül sok kihívással kellett szembenéznie. Megválasztásakor a Vatikán diplomáciája rendkívül gyenge volt, a Bismarck vezette Porosz Királyság a meghirdetett Kulturkampf keretében gyakorlatilag fel akarta számolni a katolikus egyház mindennemű tevékenységét saját hatáskörében. A pápa diplomáciája tompította a Vatikán elleni ellenszenvet, emellett kedvező hatást gyakorolt számos latin-amerikai országra, Nagy-Britanniára, Oroszországra és az Egyesült Államokra is. Továbbá változtatott a Katolikus Egyház más keresztény felekezetekkel szembeni álláspontján, párbeszéd indult meg. Ha tehát össze kellene állítani a világbékéért küzdők névsorát, az övé biztosan rajta lenne, és nehéz volna nem észrevenni a párhuzamot a 19. század vége és korunk, valamint Leó és Ferenc pápa igyekezete között. Mindkettejüknek olyan korban kellett (kell) helytállniuk, amilyen világban a terjedő gonoszság ereje nőtt, nő, és amelyben a mennyei seregek vezérének oltalma különösen szükséges (volt). Nem üres szavak ezek, elég a hírekre pillantani. A háborúk, az otthonoktól megfosztottak, a menekülők láttán, az érthetetlen katonai és politikai intézkedések olvastán valamennyiünket szorongás fog el. A jövő mindig bizonytalan, manapság még a következő hét vagy néhány nap is homályos.

De karácsony küszöbén állunk, az evangélium fénye pontosan megmutatja nekünk, hogyan léphetünk túl ennek a súlyos esztendőnek minden megpróbáltatásán. A magyarok – joggal – a túlélés, az újrakezdés nemzetének tartják magukat, és a történelem során mindig megvolt az a fölsőbb pártfogás, amely segített a megmaradásban. Érdemes felidézni, hogy XIII. Leó pápa a honfoglalás milleniumán harmadízben fordult körlevéllel a hazai katolikusokhoz, majd ugyanebben az évben engedélyezte a Magyarok Nagyasszonya (Magnae Dominae Hungarorum) ünnep beiktatását október második vasárnapjára (1914 óta ezt október 8-án ünnepeljük). A magyarok Mária-tisztelete előtte is ismeretes és megsüvegelendő hitbéli hagyomány volt.

„Mária tisztelete a legbiztosabb és legrövidebb út, hogy valóban eljussunk Jézus közelébe” – ezt Hans Urs von Balthasar svájci katolikus teológus írta, és ennél szabatosabb karácsonyi üzenetet nem is kaphatnánk. Az ünnep lényege foglaltatik itt egyetlen mondatba. Az evangéliumok szerint Jézus önmagáról hirdeti: ő az Út, az Igazság és az Élet; a Jézushoz vezető út pedig Mária. Szent István király országfelajánlását a Habsburg I. Lipót császár is megismételte, aki az 1687-es pozsonyi országgyűlés alkalmából a közeli Máriavölgyben a török alól felszabadult országot ismét a Szűzanya oltalmába ajánlotta. De sorolhatnánk a számtalan népéneket, népszokást, a csodákat, az emlék- és búcsújáró helyeket, amelyek mind Mária tiszteletére emlékeztetnek.

A magyarok tudják az utat, és tovább fognak menni rajta. Akármilyen nehéz esztendő is volt a 2022-es, és akármi vár is a következőben, ezt érdemes észben tartani karácsony ünnepén.

A szerző főmunkatárs