Az ATV műsorainak rendszeres meghívottja Pulai András, a Publicus Intézet ügyvezetője, aki akkor is el tudja kedvetleníteni a nézőt, ha éppen az ellenkezőjére lenne oka. De úgy is fogalmazhatunk, hogy akkor is hergeli a magyarokat a kormány ellen, ha az a nekünk egyébként járó brüsszeli pénzek hazahozatalában nyilvánvaló sikereket ért el. Pulairól sokan tudják, hogy ő rendszeresen pápább akar lenni a pápánál. Szemlátomást jobban igyekszik küzdeni a baloldal érdekeiért, választási sikereiért, mint maga a baloldal. Neki még az se számít, ha a valóság rendszeresen fityiszt mutat neki. Ugyanolyan rezzenéstelen arccal készíti hamis, a választókat megtévesztő közvélemény-kutatásait, mintha nála hitelesség dolgában minden a legnagyobb rendben lenne.
Pedig nincs. Nagyon nincs.
Erre a legjobb példa az áprilisi választás, amikor még a szavazás napján is azzal próbálta az urnákhoz vinni a balos voksolókat, hogy gyerünk, hajrá, van esély, mert a kormánypártok és a baloldal fej-fej mellett áll. Aztán kiderült, ami kiderült, a soha nem látott mértékű kormánypárti győzelem és a baloldal orbitális veresége.
Az ember erre azt mondja, a jó pap holtig tanul. Azaz bármilyen okos is valaki, mindig tud valami újat tanulni. Láthatjuk azonban, hogy Pulai se nem pap, se nem okos. Némelyek szerint a kettő összefügg, de ez más lapra tartozik. Tény viszont, hogy ekkora kudarc után, mint amekkorát a Publicus és Pulai április harmadikán elszenvedett, kevesen térnének vissza a nyilvánosság elé. Jóérzésű ember elásná magát, és pályát változtatna.
Pulai azonban úgy tesz, mintha mi se történt volna. Vigyorog a nézőre, mint pék kutyája a meleg kiflire, és tovább folytatja félrevezető „kutatói” munkáját. Teszi ezt annak ellenére, hogy neki szakmája szerint az adatokat objektíven kellene elemezni és azokból tárgyszerű előrejelzést adni. Ha azonban valaki elfogult, ha rendszeresen felbukkan baloldali pártrendezvényeken, amelyeken a kívülállónak is hamar egyértelművé válik, hogy Pulai a legfelsőbb pártvezetőkkel is szoros kapcsolatot ápol, annak objektív helyzetértékelése eleve kizárt.
Legutóbb a Civil a pályán adásában lehetett tetten érni, mennyire ellenszenves számára a jelenlegi kormány. Annak ellenére, hogy intézkedései révén a magyarok rendre jól járnak, az ország sorsa pedig mindig jobbra fordul.
Itt van például ez a brüsszeli történet. Másfél év után a magyar tárgyalódelegáció elérte, hogy hozzájussunk a nekünk járó uniós forrásokhoz. Az illetékes miniszter, Navracsics Tibor szerint – be is játszották az adásban – ez egy sikertörténet, mert mindent elértünk, amit szerettünk volna. Ezek után Pulai azt kezdte bizonygatni, hogy ez nem így van. Kijelentette: „Mindent feladtunk, amit szeretett volna a kormány.” Még a műsorvezető is kénytelen volt kiigazítani, hogy ez nem egészen így van. Bennünket az egyébként elfogadott globális minimumadó-szabály sem érint, a magyar adózási viszonyok ugyanis minden tekintetben változatlanok.
Pulainak mégis jobban esett azt odavágni, hogy „Tehát lesz”, mint elismerni, hogy ez valóban a kormány sikere.
Amikor az elkötelezetten Brüsszel-párti Politico megállapítását idézte a műsorvezető, miszerint „még a Politico is úgy fogalmazott, hogy igenis, Orbán Viktor nyert. Jut ide pénz.” Ekkor hősünk azzal vágott vissza: „Azt még nem tudjuk, jut-e ide pénz.”
Úgy fest, Pulai olyan, mint az egész baloldal, amelynek dollárbotránya tovább mélyítette az ellenzék évtizedes morális és hitelességi válságát.
Lehet, hogy épp az a feladata, hogy az emberekben az ellenkező képzetet keltse? Hogy a folyamatosan karcsúsodó Gyurcsány vezette baloldal egyre erősebb és nagyobb?
Lehet, de hogy sokan nem veszik már be tőle ezt a dumát, az bizonyos.
A szerző szerkesztő