Amikor az 1800-as évek elején gróf Széchenyi István, a „legnagyobb magyar” nekilátott a Lánchíd megépítésének szervezéséhez és megvalósításához, nem gondolhatta, hogy munkájának pompás eredményét évszázadokkal később szigorú korlátok közé szorítják. A régen tervezett felújítást követően Budapest vezetése, élén Karácsony Hídember Gergely főpolgármesterrel ugyanis úgy döntött: jobb, ha nem használják az autósok a megújult átkelőt. És azért, nehogy egy-egy balga gépkocsivezető úgy gondolja, hogy egy híd arra való, hogy a túlpartra eljusson, erős őrség vigyázza mindkét oldalon a feljárókat a tévelygők ellen. Az autósüldöző főpolgi ötlete az Autóklub illetékeseinél is kiverte a biztosítékot. Megpróbálták elmagyarázni, hogy a fővárosi autósok nem veszíthetnek el egy dunai átkelőt, de igyekeztek megértetni azt is, hogy a tilalom miatti elkerüléssel okozott károsanyag-kibocsátás negatív hatással lehet a meghirdetett Zöldebb Budapest koncepcióra, amely a Blaha Lujza tér átalakításával már amúgy is súlyos sebeket kapott. Eközben kiderült, hogy a Szabadság híd lezárása is megfordult a városházán sürgölődő negyvennégy tanácsadó valamelyikének fejében. Ha így megy tovább, eljöhet azaz idő, hogy csak a főpolgármester által oly kedvelt kerékpár haladhat át az átkelőkön. Mindenesetre szép jövő várhat a kompot működtető vállalkozókra, a vízibuszokra is nehezen lehet majd felférni, míg a tehetősebbek kétéltűvásárlásai minden bizonnyal fellendítik az autópiacot. De a spórolni akarók akár a haboknak is nekivághatnak. Hiszen Széchenyi is – aki a híd építésekor beleesett a zajló Dunába – ügyesen kiúszott a partra...