Azt mondja a DK TV legutóbbi adásának címe: „Mikor kattanna Orbán kezén a bilincs?” Hogy Gyurcsányék erre vágynak, abban voltaképpen nincs semmi meglepő. Ezzel beismerik ugyanis, hogy Orbán törvényes leváltása meghaladja a képességeiket, a demokrácia lehetőségeivel élve ugyanis a jelenlegi miniszterelnök menesztésére alkalmatlanok. Ezért aztán – minden mindegy alapon – következetesen ragaszkodnak Stephenie Meyer amerikai író okosságához, miszerint „ha már úgyis a pokolra jutok, legalább legyen miért”. Ezért vagdalkoznak, mondanak nagyobbnál nagyobb hazugságokat, hátha valaki még beveszi ezeket tőlük.
Elég csak a legutóbbi DK TV-adás bevezető képsorait idézni. Azokat az állításokat, amelyeket a rosszakaratúak leginkább akarnak hangsúlyozni, hogy rögzüljön az agyakban, mert szerintük ezek tények. Pedig nem azok. Sőt, kifejezetten az ellenkezőjük az igaz. A műsor megrázó zenei aláfestéssel kezdődik. Nem véletlenül koszlott, narancssárga a háttér, a kapitális, gyászfekete feliratok mennydörgésszerűen érkeznek, hogy minden néző érezze a magyar valóság DK szerinti drámaiságát.
A mögöttünk hagyott hét eseményeit idézve azzal kezdik az agydöngölést, hogy „Orbán hatalmasat bukott Európában”. Ehelyett persze a valóság az, hogy sikerült megállapodni Brüsszellel. Második állítás: „Végleges döntés: 5000 milliárd forinttól eshet el az ország.” Lám, liberáliséknak még a fogalmazás is nehézséget okoz. Egy mondaton belül is képesek ugyanis ellentétes állításra. Mert milyen „végleges döntés” az, ami feltételes módban írható csak le: „eshet el az ország”. (Az unió által ismertetett menetrend szerint a megalkotandó törvények után megszűnik az összeg felfüggesztése, egy fillér nekünk járó pénzt nem bukunk el.) Harmadik állítás: „Azért nem jön pénz, mert Orbán ellopja.” Nem lopja el, semmi bizonyíték nincs az ellenkezőjére. Sőt azzal, hogy az Európai Tanács is jóváhagyta Magyarországgal a megegyezést, maga cáfolta a DK hazugságát. A korrupción kapott Eva Kaili európai parlamenti alelnököt például a belga rendőrök azonnal őrizetbe vették, a nála talált bankók tömegét pedig lefoglalták. Vajon erről miért hallgatott a DK? Negyedik állítás: „Ők lopnak, ezért nem kapnak pénzt a nyugdíjasok, ezért nem jut pénz a családokhoz.” Tényleg nem kapnak pénzt a nyugdíjasok? Akkor a novemberben kiutalt nyugdíjprémium és az összesen 14 százalékos nyugdíjemelés, plusz a 13. havi nyugdíj micsoda? A családoknak juttatott támogatások tömegét azért nem soroljuk, mert a cikk terjedelme nem engedi meg. Közülük többet jövőre is megtart a kormány.
Hát itt tartunk. A DK készít egy műsort, mi több, egy műsorsorozatot, és annak a legfontosabb állításai, a headline-jai egytől egyik hazugságok. Miért csinálják ezt? Miért akarják tudatosan félrevezetni az embereket? Köztük a sajátjaikat? Talán azért, mert ha nem ezt tennék, azzal beismernék saját politikai alkalmatlanságukat. Azt, hogy nincs annyi szürkeállományuk, hogy megszólítsák a társadalom többségét, hogy azok mögéjük álljanak. Ezért marad a legolcsóbb, piti megoldás: a hergelés, a gyűlöletkeltés. Ezzel akarják elfedni, hogy Gyurcsányéknak egyszerűen ennyire futja.
És még a megoldási víziójuk is hamis, mert azt sugallják, ha Orbán kezén kattan a bilincs, akkor az ő legitimációs problémáik egy csapásra megoldódnak. Franz Grillparzer osztrák drámaíró ugyanis ezt mondja: „Bilincs csak kezet béklyózhat, a lélek szabja meg, ki szolga, s ki szabad.” A magyarok tavasszal negyedszer döntöttek a szabadság mellett.
A szerző szerkesztő