Brém-Nagy Ferenc

Vélemény és vita

Elbeszélni

álláspont

Azzal zárta Bogár László tegnap megjelent írását (Nácizás), hogy: „Mivel politikai kommunikáció végletekig lebutított diskurzustere lehetetlenné teszi mindennek az elbeszélését, így nagy valószínűséggel újabb lelki, erkölcsi, szellemi megpróbáltatások előtt állunk.” Ott a rendszerváltozást megalapozó globális hatalmi egyezség, a „poszt-Jalta” korszak összeomlásáról, s ennek a minket érintő következményeiről van szó.

De talán nem lenne baj egyszer elmerengeni azon, hogy a politikai kommunikáció tere, hovatovább a magyar nyilvánosságé miért teszi lehetetlenné fontos dolgok árnyalt elbeszélését, ad absurdum megvitatását. És vajon az utóbbi harminc év alatt végbement változása nem természetszerűleg hozta-e el az előbbinek „végletekig lebutított” állapotát?

Erős narratívája a valóságunk leírásának, hogy 2010-ben itt egy teljesen új világ kezdődött. Noha píárszempontból ez pro és kontra is egy jól hangzó állítás, ami történt, az nehezen tagadhatóan következett a megelőző húsz év uralmi (politikai, gazdasági, kulturális és sajtóbéli) viszonyaiból. Kauzalitás, ahogy a Merovingi mondja a Mátrixban, ok és okozat. Azon persze el lehet gondolkodni meg polemizálni is, hogy ami történt, történhetett volna-e másképpen, ám ez nem jelent felmentést a rendszerváltozástól 2010-ig eltelt húsz évvel történő szembenézés alól. Úgy tűnik, erre sem a baloldali politika szereplőiben, sem a mögöttük álló szellemi világban nem volt és ma sincs késztetés. Sokszor felvetődik az emberben, vajon hány megalázó mértékű választási vereség kell ahhoz, hogy elhangozzon az az egyébként a vakhitű rajongókon kívül mindenki által nyilvánvaló tény, hogy „valamit nem csináltunk jól”. De nem.

Helyette egyszerűbb szapulni a társadalom nem rájuk szavazó részét, a propagandára fogni a fiaskót. (Csak mellesleg, aki felmegy a hírek szerint az Amerikából érkező pénzből jelentős összeggel megsegített ezalényeg.hu-ra, megnézi a 2019-es önkormányzati választás után az ellenzék vezetése alá került budapesti önkormányzatok újságjait vagy éppen a frissen elindult DK tévét, annak teljesen világossá válhat a baloldal viszonya a sajtóhoz, ami nagyjából úgy foglalható össze: propaganda az, amit nem mi csinálunk.) Meg szurkolni azért, hátha annyira rosszra fordul a helyzet az országban, hogy megtöri a jelenlegi kormányt, és akkor tanulás, munka és józan helyzetértékelés nélkül át lehet venni a hatalmat, s megérkezik a régóta várt bosszú ideje.

Nem tudom, meddig tarthat a tagadásnak ez a végeláthatatlan keringője. Ami biztosnak tűnik, a világ alapvetően megváltozott körülöttünk. Sosem volt könnyű annak a közösségnek, amelyik az életét alapvetően meghatározó problémákat nem tudta kibeszélni, nem tudta megvitatni, ezáltal nem tudta rájuk a legjobb megoldást megtalálni. Ez ma fokozottan igaz. Enélkül nemigen várhat rá más, mint „lelki, erkölcsi, szellemi megpróbáltatások”.

A szerző vezető szerkesztő