Így, advent idején gyakrabban kerül elő a Biblia. A karácsonyi készülődés elengedhetetlen része a lélekápolás, ami nélkül üres, felszínes, képmutató marad az ünnep. Jó lenne persze az év minden napján elővenni, de hol vannak már azok a reggelek, esték, amikor erre nyugodtan időt szánt az ember. Most sem könnyű, hiszen lassan két hete zajlik a focivilágbajnokság, s mint a futballbűvöletben – már kevésbé Puskás, sokkal inkább Albert meg Nyilasi, Détári varázslatán – felnőtt sportrajongó, én is a képernyőn csüngök késő este.
Tíz-tizenöt percet persze mindig lehet találni a napi ige kiválasztásához. Legjobban a reggeli kávézást szeretem erre felhasználni, amikor véletlenszerűen felütöm a könyvek könyvét, és az isteni gondviselés által rám bízott két oldalról választok.
Csütörtök reggel Máté 23,27. fogott meg: „Jaj néktek, képmutató írástudók és farizeusok, mert hasonlatosak vagytok a meszelt sírokhoz, a melyek kívülről szépeknek tetszenek, belől pedig holtaknak csontjaival és minden undoksággal rakvák.”
Nem kellett sokat várnom, hogy szembesüljek az ige valóságával, már az indulás is emlékeztetett a szavakra. A ház egyik lakója a liftben éppen azt fejtegette, hogy milyen jó, amikor advent idején kicsit mindenki megpróbál a másikra is figyelni. Kiszálláskor előzékenyen előreengedtem a hölgyet, aki sietve vágtatott ki a ház ajtaján, ami éppen rám csapódott, mire odaértem.
A gondolat aztán estig még többször is fejbe kólintott…
Napközben egy elemzést olvasgattam, ami az európai uniós szankciós politika következményeit boncolgatta. A logikus okfejtés éppen arról szólt, hogy az orosz vezetékesgáz-szállítás tiltása miként erősítette fel a tengeri kereskedelmet, hiszen a cseppfolyós LNG-re nem vonatkozik a regula. Csak Oroszországból idén negyven százalékkal több ilyen szállítmány érkezett, mint tavaly, igaz, így is negyven százalékára esett vissza az onnan beszerzett gáz mennyisége. A hiányt részben nem is sikerült pótolni, ezért is kellett megszorításokat bevezetni a téli energiafelhasználás előtt, a másik részét pedig csővezetékek hiányában a világ távolabbi országaiból hozatják LNG-re készített hajókkal.
A tanú című film szállóigévé vált gondolatmenete jutott eszembe, amikor Virág elvtárs kioktatta Pelikánt a narancsként beállított citrom felhasználásáról: „Ugyan, kit csaptunk be? Magunkat? Mi tudjuk, miről van szó. A kutatókat? Azok örülnek, hogy plecsni van a mellükön. A széles tömegeket? Azok úgyse esznek se narancsot, se citromot, de boldogok, hogy velünk ünnepelhetnek. Az imperialistákat? Ühüm, azoknak alaposan túljártunk az eszén. Nem szeretnék most a helyükben lenni! Kiadtuk a jelszót: legyen magyar narancs! És lett magyar narancs. Mi nem ígérgetünk a levegőbe, Pelikán.”
Brüsszelben is így lehetnek ezzel, hiszen kiadták a jelszót: „Oroszországot büntetni kell!” És büntetik elkötelezetten, megszállottan…
Na, jó! Azért figyelnek a részletekre, a Brüsszelbe érkező gyémántokra nem vonatkozik a tilalom, hiszen azokkal úgysem találkozik a nép, az a kevéske kereskedő pedig minek bajlódjon azzal, hogy más csatornákon, felárral szerezze be a csillogó köveket. Ilyen inflációs időkben nem mindegy, mennyibe kerül a gyémánt!
Virág elvtárs brüsszeli reinkarnációja nyugodtan felteheti a kérdést: kit is csaptunk be a gázszankciókkal? Magunkat? Ugyan, a mi házunkban lesz elég fűtés, az elektromos autónkba jut elég áram, a cehhet pedig úgyis a bizottság fizeti. Az európai adófizetőket? Ők eddig is képtelenek voltak követni, mire is mennek a közös pénzek. Az oroszokat? Azoknak ebük sem sánta, a háború nyomán úgy megemelkedett a gáz ára, hogy bőségesen növekedett a bevételük. A környezetvédőket? Pontosan! Alaposan túljártunk az eszükön. Megígértük, hogy Európában csökkentjük a károsanyag-kibocsátást, és elértük, hiszen kevesebb olajat, kevesebb gázt használunk Európában. Azt nem ígérhetjük, hogy a tengerek, az óceánok fölött sem növekszik a szén-dioxid, hiszen azok nemzetközi vizek, nem rendelkezhetünk felettük.
Brüsszel tehát megmutatta, nem ígérget a levegőbe!
A szerző vezető szerkesztő