Akik elfogadták a harminc ezüstöt

Nem az a kérdés, hogy létezik-e a 21. században birodalmi gondolkodás (mert létezik) és nem is az, hogy a nagyhatalmak beavatkoznak-e más országok belügyeibe (mert megteszik), hanem az, hogy van-e fogadókészség a zsoldra.

A világ legtermészetesebb dolga, hogy az Amerikai Egyesült Államok birodalomként viselkedik. Ugyan az egypólusú világrend megborult, de ennek ellenére (vagy éppen ezért) Amerika mindenütt, így a szövetségesei körében is erőteljesen igyekszik érvényesíti az érdekeit. Van, hogy szokványos, diplomáciai úton, ha kell, akkor gazdasági erővel és ha a szükség úgy hozza, akkor titkosszolgálati eszközökkel. Lehet ezért rájuk haragudni, lehet őket ezért jogosan kritizálni, de vitatni fölösleges. Egy nagyhatalomnak érdekei vannak, nem barátai.

A mi problémánk inkább az, hogy idehaza is létezik egy olyan politikai közösség, egy széles körű csoport, amely fogadókészséget mutat arra, hogy kiszolgálja Amerika érdekeit. Hogy pénzért cserébe érvényesítse a nagyhatalom érdekeit. Mert ami az egyik oldalról a birodalmi viselkedés, az a másikról a gyarmati hozzáállás.

Felelősen gondolkodó hazafi, hatalmi céljainak megvalósítása érdekében, nem fogad el külföldről pénzt. Amennyiben ezt mégis megteszi, úgy nincs helye a magyar közéletben. Ilyen egyszerű a képlet. El is intézhetnénk ennyivel a történteket. Így Márki-Zay Péter szépen elkulloghatna, de távozhatna mindenki, aki egyetlen centet is felhasznált annak érdekében, hogy az Országgyűlésben lehessen.

De nem ez történik. Nincs igazi következmény. A baloldal eltolja a felelősséget, a pártok azt hazudják, hogy nem tudtak semmiről, a liberális sajtó pedig igyekszik radar alatt tartani az ügyet. Pedig lenne mit kibeszélni! Kíváncsiak lennénk például arra, hogy mit kértek az „adományozók” a pénzért cserébe? Mi volt az üzlet tárgya? Mi lett volna, ha kormányra kerül a baloldali összefogás?

Nem vagyok benne biztos, hogy mindenki átérzi ennek az ügynek a súlyát! Jogi következményről még természetesen nem beszélhetünk, hisz nyomoz a rendőrség és a NAV, illetve a titkosszolgálatok is teszik a dolgukat, de a politikai következmény már nyilvánvaló. Ezt sosem fogja magáról lemosni a most regnáló baloldali politikai elit. Bármit is tegyenek a jövőben, bármilyen politikai célt is fogalmazzanak meg, jogosan lehet majd gyanakodni rájuk. Jogosan lehet majd rákérdezni, hogy ugyan most éppen kinek teljesítenek szolgálatot?

Abban viszont biztos vagyok, hogy úgy fog ráégni ez az ügy a baloldalra, hogy szabadulni nem tud majd a vádtól. Most még nem érzékeli a problémát, legfeljebb kellemetlenségnek véli. Pedig politikai ősbűn az, ami történt. Ez szükségszerűen meghatározza majd a baloldal rossz megítélését.

Amiben pedig mindennél a biztosabb vagyok, az az, hogy megújulás nélkül nem lesz megtisztulás sem. A baloldal vagy megújul és nemzeti lesz, vagy semmilyen.

Lehet azonban az is, hogy marad minden a régiben. Rezignáltan tudomásul fogjuk venni, hogy mindig éltek közöttünk olyan magyar emberek, akik elfogadták és képviselték idehaza valamelyik nagyhatalom érdekeit. Akik gyarmatként tekintettek hazájukra. Akiknek nem égette zsebét a harminc ezüst. Ám őket mindig is ugyanúgy kezeltük. Az árulókat mindig magukra hagytuk, mert a legnagyobb büntetés az elhagyatottság.

A szerző a XXI. Század Intézet elemzője