Kerékgyártó György

Vélemény és vita

Szent Ferenc ébredése

Bizony, a teremtett világ ránk bízatott, a gondja a miénk, ezt tudnunk kell akkor is, ha kertet művelünk, fát ültetünk, meg akkor is, amikor illegális atomtemetőt hozunk létre

álláspont

Fantasztikus dolog ilyenkor, az egyre csípősebb őszben, ráadásul advent eleji hangulatban – mondjuk – a kutyával kisétálni reggel valamely városszéli helyre, járni egyet a pihenő termőföldek között, akácsorok mentén, átgyalogolni a patak hídján, elmerengeni a tarvágásból újraéledő erdőrész életén. Még az is előfordulhat, hogy az embernek ilyenkor eszébe jut Assisi Szent Ferenc Naphimnusza.

Rácsodálkozhatunk, mennyire modern ez a szöveg, mennyire rímel a mi mai kétségeinkre, érzéseinkre, gondolatainkra. Hajlamosak lehetnénk azt hinni, hogy egy olyan, a 12–13. század fordulóján élt embernek, mint Ferenc, magától értetődő volt a természet közelsége, a vers azonban – amely nem más, mint hálaadás a teremtésért, csodálatos szavakba öntve – arról tanúskodik, hogy mégsem: a középkori polgárnak is fel kellett fedeznie az őt ölelő világ szépségét és misztériumát. „Áldott légy, Uram, Víz hugunkért. / Oly nagyon hasznos ő, oly drága, / tiszta és alázatos” – írja. És azt is: „Áldott légy, Uram, Földanya-nénénkért, / Ki minket hord, és enni ad, / És mindennémű gyümölcsöt terem, / Füveket és színes virágokat” (Sík Sándor fordítása). Ha nem a Teremtő állna e dicséret középpontjában, akár egy indián sámán éneke is lehetne. És ha az erdőket, folyókat, tengereket teleszemetelők, a Tiszát időnként ciánnal telenyomók, az egész hegyeket ásványkicsekért letarolók úgy elámulnának ezeken a sorokon, ahogyan mi, talán nem is volna szükség környezetvédelemre. (Az úgynevezett zöldmozgalmat, amely – Csaplár Vilmos egy kötetcíméből csenve a kifejezést – álarc az ördög orcáján, vagyis az anarchizmus nevű, szélsőbaloldali mozgalom politikailag korrekt megnevezése – válasszuk le erről!)

Nem csoda hát, hogy a ferences lelkület olyan sok embert ragadott és ragad meg. Szent Ferenc egyszerűségének nem a puritanizmus a lényege (még ha le is mondott minden vagyonáról és a hívságokról), hanem az, hogy a valóság legközelebbi apró részletében, egy madár röptében, egy falevél rezdülésében, egy gabonamező rendjében is képes azonnal meglátni a teremtett világ csodáját, és mögötte annak alkotóját. Irigylésre méltó érzék, képzeljük csak el, milyen érzés lehet minden pillanatban létezésünk rendjét, értelmét és szépségét meglátni! Aki eljut idáig, azonnal szembesülhet egy másik érzéssel is: a felelősséggel. Bizony, a teremtett világ ránk bízatott, a gondja a miénk, ezt tudnunk kell akkor is, ha kertet művelünk, fát ültetünk, meg akkor is, amikor illegális atomtemetőt hozunk létre, vagy természetvédelmi terület letarolásával építünk utat.

Assisi Szent Ferencről mindenki tudja, hogy egy gazdag kereskedő elkényeztetett fia volt, harci játékoknak, tivornyáknak élő fiatalember, egy playboy, ha úgy tetszik. A fordulatot életében a háború hozta meg, pontosabban a háború miatti rabság, és egy harc közben szerzett súlyos betegség. Nem az egyedüli szent ebben, Loyolai Ignác jut rögtön eszünkbe, a jezsuita rend alapítója, aki Pamplona ostrománál szerzett súlyos, soha rendbe nem jövő sérülést, és aki a hosszú lábadozás alatt talált rá Istenre. A harcban szerzett betegség megadta neki azt, amit a katonaélet soha nem tudott: a megtérés csendjét.

Egy világégés közepén vagyunk. Háború zajlik, amelynek nemhogy a végét, a további kimenetelét sem sejtjük. Csak annyit tudunk, hogy máris mindannyian megsebesültünk benne. Most, az adventi időben talán minden okunk megvan abban reménykedni, hogy amikor világunk sebesüléséből végre magához tér, arra ébred majd, amire az az egykori playboy Assisi városából.

A szerző főmunkatárs