Kiszelly Zoltán

Vélemény és vita

Ukrajna kap uniós pénzt, csak mi nem?

Brüsszel 18 milliárd euró közös hitelt szeretne felvenni, amit Ukrajna és a háború támogatására fordítanának. Magyarország miért járulna hozzá a második uniós hitelfelvételhez, ha még az előzőből neki jogosan járó forrásokat sem kapta meg? Ukrajna humanitárius támogatása ettől függetlenül folyamatos.

Közös lónak túros a háta. A közmondás az uniós hitelfelvételre is igaz, mivel a globalisták felmondták a 2020 nyarán elfogadott politikai kompromisszumot. A covidjárvány idején ugyanis az eurózóna gazdag északi országainak volt miből támogatni a leállás miatt bevétel- és bérkiesést elszenvedő vállalkozásaikat és polgáraikat, míg az adósságban úszó déli országok erre már akkor képtelenek voltak.

A magyar kormány ódzkodott a közös hitelfelvételtől, mivel abban – joggal – a lopakodó föderalizáció egyik eszközét látta. A közös hitel törlesztésére ugyanis már lehet „közös” bevételeket kérni, amelyeket már például az Európai Parlament állapítana meg tranzakciós illeték vagy klímajárulék formájában. Az erős nemzetállamok erős Európáját építő magyar álláspont szerint a tagállamoknak kell az uniós költségvetésről dönteniük, és azt jó kompromisszumokkal elfogadniuk.

Az első uniós hitelcsomag főként az eurózóna déli országainak víz fölött tartását szolgálja, elvégre Franciaország (120 százalék), Olaszország (160 százalék), vagy Görögország (200 százalék) GDP-arányos adósságrátájával már csak korlátozottan hitelképes a nemzetközi tőkepiacokon, állampapírjaik után 3-4-5 százalék kamatot kéne fizetniük, amit csak megszorítások árán tudnának kigazdálkodni. A megszorítások viszont az euroszkeptikus és eurorealista kormányokat juttatnák hatalomra, amitől Brüsszelben és Berlinben úgy félnek, mint ördög a tömjénfüsttől. Ezért vállalta Angela Merkel, hogy a Next Generation 1 közös hitelből Olaszország 209 és Spanyolország 140 milliárd eurót kapjon.

Mivel a V4-országok 2030-ra nettó befizetők lesznek, és legkésőbb akkor az uniós források visszatartásával már nem tudják őket zsarolni, valamint ezek az országok – Szlovákia kivételével – nem tagjai az euró adósságzónának sem, ezért a brüsszeli bürokratáknak más zsarolási eszközt kellett kitalálniuk.

Ez lett a „jogállamisági feltételrendszer”, amiről azt kell tudni, hogy a brüsszeli értelemben vett „jogállamiság” leginkább egy „demokrácia emberek nélkül”, akik csak zavarják az eliteket. Ezért is szüntették meg Hollandiában a nemzetközi szerződésekről a népszavazást, nehogy a hollandok saját érdeküket érvényesítve lassítsák a globalista célok érvényesülését. A „jogállamiság” helyzetét persze ugyanazok az NGO-k „mérik”, amelyek már a sajtószabadságot, a genderideológia érvényesülését és más, saját maguk által alkotott, mért és véleményezett kategóriáét.

Az uniós hitel lengyel és magyar elfogadásához kötődő politikai kompromisszum szerint a jogállamisági szempontok kizárólag az uniós pénzek felhasználásának ellenőrzésére vonatkoztak volna, amit Brüsszel utóbb – kimondva-kimondatlanul – számos újabb kategóriával bővített.

Brüsszel megosztó politikája Lengyelország esetében idén nyáron sikeres volt. Varsó azt kapta „jutalmul”, amit mi büntetésül, nevezetesen, hogy a partnerségi megállapodás aláírása után sem kaptak pénzt, mondván, még nem kezdtek bele érdemben az újabb feltételül szabott 116 mérföldkő megvalósításába.

Itt kell megjegyezni, hogy a lengyel kormánnyal szemben megfogalmazott brüsszeli elvárások, mint például az igazságügyi reform keretében létrehozott bírói fegyelmi kamara megszüntetése, „véletlenül” abba az irányba mutatnak, hogy a varsói kormánykoalíció kisebb pártjának elnökét, a reformot kezdeményező lengyel igazságügy-minisztert, Zbigniew Ziobrot a koalíció felmondására ösztönözzék, ami előre hozott választásokhoz és a mai népszerűségi adatok alapján a jobboldali kormány bukásához vezetne.

Varsó tehát az aláírt megállapodás ellenére nem jut a pénzéhez, míg a többi tagországnak is „mérföldköveket” kell teljesítenie ahhoz, hogy a csepegtetett uniós forráshoz jussanak, amire pedig a szankciós infláció és tartósan magas energiaárak miatt égető szükségük lenne. A déli tagországok annak ellenére vannak az Európai Központi Bank lélegeztető gépén, hogy a költségvetés közvetett finanszírozását az uniós szerződések tiltják. Ez nem zavarja Brüsszelt.

Az euró adósságzóna déli országai ugyanis már jó ideje hitelből finanszírozzák jólétüket és államaik működését, amit az eurózóna északi országai finanszíroznak. Ahhoz, hogy egy átlagos francia korkedvezménnyel 58 éves korában és 2000 euróval nyugdíjba mehessen, egy németnek lassan már 70 éves koráig kell dolgoznia és csak 1 200–1 400 euró nyugdíjat kaphat.

Ebben a környezetben érthető, ha az uniós hitelfelvétel jelenti a könnyebb ellenállás irányát, amihez azonban mind a huszonhét tagállam egyetértésére van szükség. Ötletből nincsen hiány, a francia és olasz uniós biztos nemrég nyílt levélben kérte a rezsitámogatáshoz uniós hitel felvételét, de mások az orosz energiáról való leválást, digitális átállás költségeit, és az európai hadsereg felfegyverzését is közös hitelből fizetnék.

Nem beszélve Ukrajna víz felett tartásáról (18 milliárd euró) és háború utáni újjáépítéséről (750 milliárd euró), amire szintén közös hitelt vennének fel. Azt még csak Budapesten vetik fel, hogy Ukrajna támogatásánál legalább fel kellene vetni a béketárgyalások szükségességét, amivel leggyorsabban véget lehetne vetni a háborúnak, és tényleg számtalan emberéleteket lehetne megmenteni.

A magyar kormány jól teszi, ha az újabb hitelfelvétel előtt ragaszkodik a „jogállamiságinak” csúfolt zsarolási mechanizmus végleges hatástalanításához, amit a brüsszeli bürokraták és a globalista NGO-k politikai furkósbotként kezelnek és csak szétverik vele azt a szolidaritást, amire az EU-nak ebben a válságos helyzetben égető szüksége lenne.

A szerző a Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója