Gyakorta használjuk a botcsinálta kifejezést, bár gyanítom, csak kevesek tudják, mi az eredete. A nagy nyelvújító, Kazinczy Ferenc egy Molière-fordítás során használta, arra a parasztra, akit bottal kényszerítettek, hogy vallja magát orvosnak, sőt gyógyítson is! Azóta kedvelt jelzővé vált, és a hozzáértés teljes hiányát igyekszünk ezzel hangsúlyozni, még akkor is, amikor az illetőt senki nem kényszerítette bottal tevékenysége vállalására.
Kérem, jelentkezzen, aki már látott politikust, újságírót, színészt, bankárt, közgazdászt, pedagógust vagy orvost, akit bottal kényszerítettek a pályaválasztásra!
Napjainkban még a hiányszakmák esetén sem jellemző ez a fajta a kényszer. Politikusokból pedig kifejezetten túltengés van, hiszen önjelölt világmegváltókból sosem volt hiány. Ha valaki nem túl sikeres szakmájában, és pályaváltáson gondolkodik, akkor a benne felhalmozódó energiákat a politikai életben kamatoztathatja.
Érdeklődésre számot tartó ellenzéki politikusokból viszont folyamatos hiány van, kormánykritikus messiások gyorsan a baloldal porondjára juthatnak. Jelentős mennyiségű orbánozással, putyinozással, trágárkodással garantált a rivaldafény, s aki a feltűnési viszketegségét a közösségi oldalakon kellően kamatoztatja, az olyan támogatócsoportot szervezhet a háttérben, hogy féltucatnyi párt verseng majd kegyeiért.
Sorolhatom a ma már feledésbe merült, de az elmúlt évtizedben hasonló úton hírnévhez jutó személyeket, szervezeteket, pártokat; emlékezhetünk még a Millára, az Egymillióan a magyar sajtószabadságért nevű Facebook-oldalon szerveződő csoportra, amely egy diáktüntetést lovagolt meg, és valóban megmozgatott néhány ezer embert, aztán 2012-ben már Bajnai Gordon is erre a vonatra igyekezett felszállni, amivel egyúttal agyon is csapta a kezdeményezést. A kudarc után hasonló terminológiát alkalmazott a budapesti olimpia megtorpedózására létrejött NOlimpia-kampányból kinőtt Momentum. A később párttá alakult mozgalom már messzebbre is jutott a sajtószabadságért folytatott küzdelemben, elnöke, Fekete-Győr András egyenesen berontott a neki nem tetsző sajtóorgánum szerkesztőségébe, hogy kicsit elbeszélgessen az újságírókkal. Csak mellesleg jegyzem meg, hogy hívásra nem szokott ilyen gyorsasággal megjelenni. A szokatlanul arrogáns fellépést aztán nem elítélte a sajtószabadságért rendre kardoskodó baloldal, hanem médiáját előreküldve 2017. május 18-án kihirdette: az Origo már nem tekinthető újságnak, az ott politikai témákon dolgozók meg újságíróknak: propagandisták állítanak elő propagandát, a munkahely leginkább Rogán Antal propagandaminisztériuma egyik kihelyezett alosztályának tekinthető.
Azóta ezt a meghatározást sokan magukévá tették a baloldalon, tetszőlegesen alkalmazzák az éppen valaki által megbélyegezni kívánt sajtóorgánumra, sőt lassan szégyenkeznie kell annak a médiumnak, amelyet még nem minősítettek propagandaintézménnyé.
Mit ád az ég! Öt évvel később 2022 novemberében Baranyi Krisztina kijelenti: propagandamédiának tekinti a Pesti Srácok szerkesztőségét, és ócska fizetett propagandistáknak az ott dolgozókat, ezért soha nem nyilatkozik nekik, és csodálja, hogy az a televízió, amelyiket ő kegyeiben részesít, egyáltalán beenged ilyen embereket a tévé aulájába, hiszen a megbélyegzetteknek az újságíráshoz, a szakmához nulla közük van, folyamatosan, mindenféle gátlás nélkül hazudoznak és csúsztatnak.
Nem, nem a ferencvárosi polgármesterség alapján érzi feljogosítva magát arra Baranyi Krisztina, hogy megállapítsa, ki újságíró és ki nem az; még csak nem is személyzetis diplomája alapján jutott erre a következtetésre. Egyszerűen a rivaldafénybe vágyott, magára kellett irányítsa a figyelmet, hiszen hatalmas a küzdelem a baloldalon, az életben maradásról Gyurcsány Ferenc dönt majd, s akinek a harciassága elmarad a DK-elnök ingerküszöbétől annak a pozíciójára saját jelöltet állíthat a baloldalt szívós elszántsággal ismét maga alá gyűrő politikus.
A baloldalon nincsenek botcsinálta világmegváltók, csak a sajtószabadságot végsőkig védelmező hősök.
A szerző vezető szerkesztő