Az elvesztett nyelv

Napok óta Baranyi Krisztinának, Ferencváros polgármesterének az ATV stúdiójában bemutatott performance-ával kapcsolatos reakciók bukkannak fel a nyilvánosság különböző fórumain. Nem véletlenül. A politika és a sajtó viszonya harminc éve az egyik neuralgikus területe a magyar életnek. Itt költözött először távolra a józan ítélőképesség, alakult ki olyan hegemóniaként leírható aszimmetria, ami szigorúan vizsgálva eleve lehetetlenné teszi egy demokrácia normális működését. Itt nagyon mélyek a sebek, olyan mélyek, hogy gyógyulásuk nehezen képzelhető el empátia és a mögöttünk maradt évtizedek gyakorlatának átgondolása nélkül. Baranyi Krisztina nem tett mást, mint sót dörzsölt a sebekbe, újra bizonyítva, a sokadik lecke is kevés ahhoz, hogy a baloldali politika átgondolja a saját, vereségből vereségbe vezető narratíváját és gyakorlatát.

Megnyilvánult az ügyben Gábor György is a Facebookon. Gábor György sűrűn megnyilvánul, különösen azóta, hogy még az áprilisi választás előtt a reménybeli kormányváltást előkészítő értelmiségi bizottmány vezetőjének kérte fel Gyurcsány Ferenc. Ő az, aki 2010 előtt vagy magában, vagy szerzőtársával, Buda Péterrel majdhogynem ugyanazokat leírta már a Fideszről, a KDNP-ről és vezetőikről, amit azóta is, akkor bizonyosan minden alap nélkül. Szóval most azt írja: „Ha Krug Emília és Kárász Róbert azzal dicsekszik, hogy ez egy olyan televízió, ahová minden oldalról meghívnak politikusokat és újságírókat, bizonyítandó, hogy az ATV a sajtószabadság tejjel-mézzel folyó Kánaánja, akkor ők is az örökös hazai kiegyenlítősdi velejéig hazug giccsének bálványát fabrikálják, s ha az ATV szerkesztőivel együtt komolyan azt hiszik, hogy imigyen ők a pozitív példázatai a hírgyártás versenyének, akkor mindezzel emberi és szakmai alkalmatlanságukról is tanúságot tesznek.”

Magyarra fordítva ez azt jelenti, akiben egyáltalán felvetődik, hogy lehet más érvényes nézőpont, mint a baloldali és liberális értelmiségé, az emberileg és szakmailag alkalmatlan, a rendszerváltoztatás után kiépült véleménymonopólium magától értetődő, természetes, rendelve volt, és mérséklődése égbekiáltó skandalum.

Ám itt nem áll meg: „A fizikai bántalmakat elszenvedő megalázotthoz, meggyalázotthoz és megerőszakolthoz képest nem az erőszakot és gyalázatot elkövető jelenti a »másik oldalt«, Csorba Robikának nem a »másik oldala« az őt meggyilkoló aljadék, s a gázkamrába lökött áldozatnak nem a »másik oldala« dr. Mengele.” S elkezdődik az oly jól ismert, mélyen felháborító összemosás, mintha mindenki, aki mást gondol a világról, az legalábbis jóváhagyná vagy nem ítélné el egy cigány gyermeknek és az édesapjának meggyilkolását.

Van, amiben igaza van még Gábor Györgynek is. Az általuk propagandának nevezett jobboldali sajtónak nem a másik oldala a szintén általuk függetlennek tartott, a baloldali politikát támogató baloldali sajtó, ahogyan a jelenlegi kormánypolitikának nem a másik oldala a Gyurcsány Ferenc vezette ellenzék politikája. Mert a másik oldala bizonnyal annak belátása lenne, hogy az igazság rajtunk kívül van, senki sincs teljesen a birtokában.

Sokszor teszem fel magamnak a kérdést, vajon mi mondható el egy olyan szellemi világról, amelyik nem képes felmérni tetteinek, évtizedeken át folytatott gyakorlatának a következményeit? Mert amikor elvesztettük a jó és a rossz elbeszélésére alkalmas közös nyelvet, amikor a határátlépéseken képtelenek voltunk egyként felháborodni, megjósolható volt, hová vezet az utunk. Ahogyan most is sejthető, mi történik velünk, ha nem változik semmi…

A szerző vezető szerkesztő