Gasztroart

Van abban valami felemelő, amikor új utat keres a klímavédelem, és a festészetet és a gasztronómiát hívja segítségül a Föld tüdejének ápolására. Mostanság magára valamit is adó klímaaktivista, ha tiltakozni indul, előbb szétnéz a konyhában, mi maradt a tegnapi ebédből – de ha nagyon fel van dúlva, gyorsan rottyant valami frisset –, hogy aztán ételhordóval és némi ragasztóval felszerelve elinduljon jegyet venni a világ jelentős kiállítótermeinek valamelyikébe. Mert teljesen nyilvánvaló, hogy az éghajlatváltozás pusztító hatásaira való felhívás csak akkor ütős, ha felbecsülhetetlen értékű műalkotásokat önthetnek nyakon, vagy saját arcukat ragaszthatják a néhány századdal korábbi portré mellé, így sokkolva a látogatókat, akik ha hazaérnek, nyomban letekerik a fűtést. Paradicsomlevest öntöttek már Vincent Van Gogh Napraforgók című képére, krumplipürét Claude Monet Kazlak-jára, míg a technokolbrigád két tagja Johannes Vermeer Leány gyöngy fülbevalóval című festményére ragasztotta saját okos fejét egy hágai múzeumban, és ugyanígy járt Pablo Picasso Mészárlás Koreában című festményének üvegburkolata is. Úgy hírlik, újabb nagyszabású akciót is terveznek. Leonardo da Vinci Hölgy hermelinnel című képéhez már készül a pasta arrabbiata, Tiziano Urbinói Vénuszához lasagne illik, de a mi Csontvárynk Magányos cédrusának is kinéz egy jó gulyás. Még egy kis rakott krumpli kéne, és a Föld megmenekül.