Volt egyszer egy diáktüntetés

Ma már fogalmuk sincs a diákoknak, hogy miért és kiért, csak azt sejtik, hogy ki és mi ellen vonulnak utcára. Szemben azokkal a szakszervezetisekkel és azokkal a baloldali érzelmű tanárokkal, akik viszont nagyon is tisztában vannak vele. A pedagógussztrájkból és a diáktüntetésből ugyanis kormányellenes megmozdulás lett.

Béremelés? Tudjuk, hogy lesz. Oktatási körülmények javítása? Óraszám csökkentése? Mi az, hogy! Ki szeret fél napot egy szürke épületben vigyázzban ülni, vagy ki ne szeretne ehelyett inkább luxuskörülmények közt pihengetni? Inkább élőlánc az iskola előtt, mint matek a nulladik órában; inkább tüntetés a nagyszünetben, mint dupla tesi ebéd előtt. De leginkább koncert vasárnap este a fővárosban, mint verstanulás vagy olvasás otthon. Hétfő reggel úgyis felmentést kap mindenki a számonkérés alól, butaság lenne nem kihasználni egy ilyen alkalmat.

Nincs is ezzel semmi baj, ahogy azzal sem, hogy a diákok mást akarnak, hogy lázadnak, de azzal sincs probléma, hogy keresik a határokat. Néha pedig át is lépik. De ki ne tette volna meg fiatalon? A baj ott kezdődik, mikor valakit fel- vagy éppen kihasználnak. Mikor valaki az aktuálpolitika hasznos hülyéjévé válik, és önfeledten is tapsikol ennek.

Egyébként is, az oktatás ma már szolgáltatás, így legyen minél jobb a környezet, minél kevesebb a követelmény egy diáknak – legalábbis ezt követeli a progresszív korszellem. (Aki ez ellen szól, azt hamar elsöpri a népharag, így minden kormány óvatosan nyúl ehhez a szerencsétlen helyzethez.)

A szeptember óta tartó pedagógustüntetések sokat változtak. Mind formájukban, mind tartalmunkban, ahogy a résztvevők sem ugyanazok már. Más a mondanivaló, más a cél. Tudatosan szivárog be az aktuálpolitika. Az október 23-án megtartott demonstráció inkább volt kormányellenes rendezvény, mint diáktüntetés, amit de jure a szakszervezetek és egy diákmozgalom, de facto pedig baloldali politikai csoportok szerveztek.

Érdekvédelem helyett ma már kormányellenesség, béremelés ellenében baloldali politikai toposzok. Diktatúra, Putyin, jogállamiság és az összes többi, az elmúlt években hallott vádaskodás. Az oktatást érintő követelések helyett pedig „Orbán takarodj!” rigmus.

Éppen ezért szeptemberhez képest sokan távol is maradtak. Jó érzésű tanár elfordul, ha egy minisztert ábrázoló bábut felakasztanak és papírgalacsinnal megdobálnak. De azok sem mennek ki többé, akik nem elkötelezett baloldaliak, de meghallották Dobrev Klára felhívását, vagy éppen megpillantották az örömködő Kunhalmi Ágnest vagy Jakab Pétert a tömegben. És végül sokak számára az sem volt elfogadható, hogy Karácsony Gergely annak ellenére tarthatott beszédet, hogy a demonstráció elvileg pártoktól semleges.

De mi van a diákokkal? Mi van azokkal, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy ki az a Jámbor András, akik nem tudják, hogy hívják a Momentum elnökét, vagy akik sosem hallottak a Párbeszéd nevű pártképződményről? (Tudatlanságukról cseppet sem ők tehetnek, hanem a töredezett, vezér nélküli, kontraszelektált baloldali elit.)

Mi mozgatja azokat a diákokat, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy a baloldali politika játékszerévé váltak? Nyilván a buli, a balhé, a lógás és a jó kedv, meg persze a társaság. Tegyük szívünkre a kezünket, és őszintén válaszoljuk: ki ne ment volna ki tinédzserként egy-egy ilyen megmozdulásra?

Ez azonban rendkívül gyenge motiváció, nem tart soká a lendület. Sőt! Ahogy egyre világosabban látszik az, hogy kik állnak a háttérben és kiknek az érdekeit szolgálja mindez, úgy fordulnak el szép lassan a diákok. Végül csak a baloldali pártok ifjúsági szervezetei, az elvakult balosok és néhány izgága, egyébként is problémás magatartású, gyenge tanuló marad. Decemberre már csak politikusok, véresszájú „aktivisták”, ellenzéki tanárok és hivatásos tüntetők maradnak. A lelkiismeretes tanárok lelkiismeretesen oktatnak, a szorgalmas diákok szorgalmasan tanulnak. Emelkednek majd a bérek, épülnek és tovább szépülnek az intézmények. A kormány levonja a tanulságot, végre megteszi azokat a lépéseket, amiket már rég meg kellett volna. Elégedetlenség mindig volt és mindig lesz. Tüntetések is.

A diákok pedig egy komoly élménnyel lesznek gazdagabbak. A demokráciában hallatni kell a hangunkat, és részt kell vennünk a közös ügyeink intézésében. Tennünk kell a szabadságért, cselekedni kell a jobb világért. Választást vesztett, bukott, kétségbeesett és egyre szélsőségesebb politikusok megmentéséért viszont nem érdemes utcára menni.

A szerző a XXI. Század Intézet elemzője